Hibák és tévedések a klinikumban

Szepszisnek látszó banalitás

 A besárgult, rosszul táplálható, lázas, levert újszülött láttán a felmért közel négyezer eset csaknem kétharmadában szepszisre gyanakodtak a kollégák. Utóbb kiderült, hogy tévesen: a nem specifikus tünetek mögött jóval banálisabb ok állt.

  Jellegtelen tünetekkel járó kórképet diagnosztizálni mindig nagy feladat, különösen, ha ritka vagy annak tartott betegségek is szóba jönnek az elkülönítő kórismézés során. Jó példa erre az újszülöttek hipernatrémiája, amikor az anya szoptatásban való gyakorlatlansága miatt az újszülött nem tud eleget enni, így kiszárad, besárgul, nehezen fogadja el az anyatejet, lázassá, levertté válik. Amerikai gyermekgyógyászok közel négyezer gyermek adatainak retrospektív áttekintésével a kórkép előfordulási gyakoriságát és szövődményeit, valamint a hozzá kapcsolódó diagnosztikai tévedéseket és a megelőzés lehetőségeit kívánták feltárni (Pediatrics 2005;11:343–347).
  A vizsgálók öt évre visszamenőleg azok kórlapjait nézték át, akiknél hazabocsátási diagnózisként hiperozmolalitás, újszülöttkori dehidráció, magzati vagy újszülöttkori sárgaság, illetve táplálási zavar szerepelt. Két százalékuk volt hipernatrémiás, a kórházba érkezéskor 150 mEq/l feletti szérumnátriumszinttel. Ők túlnyomórészt először szülő anyák kis súllyal világra jött, anyatejjel táplált újszülöttjei voltak, akiket azért utaltak kórházba, mert rosszul szoptak, besárgultak vagy sokat veszítettek a súlyukból. Sokuknál jelentkezett emellett láz, levertség vagy oliguria. Ezek alapján az esetek majdnem kétharmadában szepszisre gyanakodtak a kollégák, lumbálpunkciót végeztek és parenterális antibiotikumot adtak – feleslegesen, hiszen a laboratóriumi eredmények nem igazolták a bakteriémiát, és meningitis sem alakult ki. Gyakori kísérő anyagcseretünet volt viszont a hiperbilirubinémia, a hipoglikémia és a hiperkalémia, az esetek nagyjából egyötödében pedig apnoe és bradykardia is súlyosbította a képet. A dehidrációt viszonylag ritkán ismerték fel a laboratóriumi leletek megérkezése előtt, ám ez nem meglepő, hiszen hipernatrémiában megtartottabb az extracelluláris víztér, így a kiszáradás tünetei kevésbé kifejezettek. Végül egy kivételével az összes újszülött intravénás folyadékkezelést kapott, ami kevesebb mint egy nap alatt már 150 mEq-re vitte le nátriumszintjüket, majd átlagosan 3 nap kórházi tartózkodás után haza lehetett őket bocsátani.