Az orális biszfoszfonátok növelik a nyelőcsőrák kockázatát
Az oszteoporózis megelőzése és kezelése céljából sokaknak orális biszfoszfonátot írnak elő, ami azonban nagyon gyakran gasztrointesztinális panaszokat és tüneteket (diszpepszia, hányinger, hasi fádalom, erozív nyelőcsőgyulladás, nyelőcsőfekélyek) okoz. Újabb esettanulmányok felvetették azt a lehetőséget, hogy a szájon át kapott biszfoszfonátok növelik a nyelőcsőrák kockázatát.
A szerzők azt vizsgálták, hogy van-e kapcsolat a biszfoszfonátok szedése és a nyelőcső, a gyomor, illetve a vastag- és végbél rákjának előfordulási gyakorisága között.
A betegeket egy nagy-britanniai, több mint 6 millió beteg adatait tartalmazó számítógépes adatbázis (General Practice Research Database) alapján választották ki. Minden kiválasztott beteghez öt olyan kontrollszemélyt is rendeltek, akiknek nem volt gasztrointesztinális betegségük és soha nem szedtek biszfoszfonátot. 2954 nyelőcsőrákos, 2018 gyomorrákos és 10 641 kolorektális rákos beteg alkotta a vizsgálati csoportot; valamennyien 40 év felettiek voltak, és betegségüket 1995 és 2005 között fedezték fel. Átlagos életkoruk a diagnózis időpontjában 72 év volt. A megfigyelési idő (azaz a beteg adatbázisba történő felvétele és a betegség diagnosztizálása között eltelt idő) átlagosan 7,5 év volt. Minden beteg esetében ismert volt az életkor, a nem, a BMI, valamint a dohányzási és az alkoholfogyasztási státusz – ezeket a tényezőket figyelembe vették az elemzések során.
A vizsgált személyek mintegy 3 százalékának (415 betegnek és 2170 kontrollszemélynek) írtak fel legalább egyszer biszfoszfonátot a diagnózist megelőzően. Ezek a személyek idősebbek voltak és nagyobb hányadban voltak nők, mint a biszfoszfonátot soha nem szedők. 2000 előtt a legtöbb betegnek etidronátot rendeltek, ezután 2005-ig a heti egyszeri alendronát, majd a heti egyszeri alendronát és risedronát volt messze a leggyakrabban alkalmazott biszfoszfonát.
A nyelőcsőrák korrigált relatív kockázata (adjusted relative risk, ARR) nagyobb volt azokban, akiknek legalább egyszer biszfoszfonátot írtak fel (ARR: 1,3), de a gyomorrák és kolorektális rák rizikóját nem befolyásolta a biszfoszfonát. Azokban a betegekben, akiknek legalább tízszer rendeltek biszfoszfonátot (átlagosan 21,6-szor), szignifikánsan gyakoribb volt a nyelőcsőrák (ARR: 1,93), mint a gyógyszert ennél ritkábban (átlagosan 3,6-szor) kapókban (ARR: 0,93). Azokban, akik 3 évnél hosszabb ideig szedték a biszfoszfonátor, az ARR 2,23-nak adódott. A nyelőcsőrák kockázata attól nem függött, hogy melyik fajta biszfoszfonátot szedte a személy.
Összefoglalva: a biszfoszfonátok növelik a nyelőcsőrák kockázatát, azonban a kockázatnövekedés azokra korlátozódik, akiknek legalább 10-szer írtak fel biszfoszfonátot, illetve akik hosszú ideig szedték a gyógyszert. Ezekben a csoportokban a nyelőcsőrák előfordulása nagyjából kétszer akkora, mint a biszfoszfonátot nem szedőkben. Ezt a kapcsolatot egyéb tényezők (életkor, nem, dohányzás, alkoholfogyasztás, BMI, az oszteoporózis súlyossága, nem-szteroid gyulladásgátlók, kortikoszteroidok vagy savcsökkentők szedése) nem befolyásolja.
Az oszteoporózis elsődleges és másodlagos megelőzésének fontos eszközei a biszfoszfonátok. Az Egyesült Királyságban egyre kiterjedtebben alkalmazzák őket: 2005-ben a 70 év fölötti nők 10 százalékának írták fel, míg 2000-ben még csak 3 százalékuknak. Egyértelműen hatásosak azokban, akikben nagy a csonttörés veszélye, de kis kockázatú nőkben és férfiakban nem igazolták ezt az előnyös hatást.
A nyelőcsőrák ritka betegség a nyugati országokban, de szinte mindig halálos. Előfordulási gyakorisága a 60–70 éves korosztályban öt évre számítva 1/1000 (nőkben 0,5/1000, férfiakban 1,5/1000, és a biszfoszfonátok tartósabb alkalmazása esetén 2/1000-re nő. Alkalmazásakor egyénenként kell mérlegelni előnyeit és hátrányait.
Forrás: Jane Green et al.: Oral bisphosphonates and risk of cancer of oesophagus, stomach, and colorectum: case-control analysis within a UK primary care cohort. British Medical Journal, 2010, 341:c4444. doi: 10.1136/bmj.c4444
