Karsai Péter: A gyász is motivál, hogy továbbvigyem az ügyet

Az életvégi döntések kérdése pártokon felül áll, de nélkülözhetetlen a politika részvétele a rendezésben, hangzott el a HetiVálasz podcastben.

Július 18-án fogadta el a szlovén parlament az asszisztált halált lehetővé tevő törvényt, amely régiónkban az első ilyen jogszabály. A HetiVálasz friss adásában ennek apropóján beszélgettek életről és halálról Karsai Péterrel, a tavaly szeptemberben elhunyt Karsai Dániel öccsével, aki – korábbi ígéretéhez híven – továbbviszi bátyja küzdelmét.

Az eutanázia kérdése hazánkban is reflektorfénybe került, miután Karsai Dániel alkotmányjogász 2023 őszén a nyilvánosság elé állt ALS-betegségével és küzdeni kezdett az életvégi döntés jogáért. A HetiVálasz friss adásában öccse, Karsai Péter elárulja: részben a gyászfeldolgozás is motiválja őt, amikor folytatja bátyja küzdelmét, de nem csupán ez áll a dolog mögött. Az ügy a sajátja lett, még akkor is, ha ő maga nem szenved semmilyen betegségben. Az új szlovén törvényről Karsai Péter elmondja: egy ilyen jogszabály bátyja számára is elfogadható lett volna, igaz, betegsége utolsó stádiumában rajta a szlovén törvény hazai megfelelője sem tudott volna segíteni. Szomszédunknál ugyanis kizárólag a beteg vethet véget az életének, az orvos csupán felírhat és átadhat halálos szert, de be nem adhatja azt.

Ha viszont ez így van, mégis mi értelme a jogszabálynak? Nem az következik ebből, hogy ha valaki képes öngyilkosságot elkövetni, hát tegye, de az államot, szabályozást ne keverjünk bele ebbe is? Karsai szerint nem ilyen egyszerű a helyzet. Állítja: azokban az államokban, ahol van aktív eutanázia, az öngyilkosságok száma csökken. Éppen a biztonságérzetet növeli ugyanis, ha a lehetőség adott, tehát az az életet magát teszi jobbá. Akkor is, ha valaki nem akar élni vele.

Karsai Péter igennel felel arra a kérdésre: megnyomta volna-e a gombot, amely kioltja testvére életét, ha lett volna az eutanáziában való közreműködést megengedő szabályozás Magyarországon tavaly szeptemberben, és testvére így rendelkezett volna. Azt azonban leszögezi: az eutanáziában való részvétel senki számára nem lehet kötelező az ő javaslatuk szerint sem. Egészségügyi dolgozókat is ideértve.

A bátyjával kapcsolatban a „halál kultúráját” emlegető Orbán Viktor hozzáállása Karsait már csak azért is megdöbbenti, mert a miniszterelnök barátja, 23 éven át fotósa, Burger Barna is ALS-betegségben halt meg 2017-ben: az ő leépülését Orbán láthatta, tehát még csak azt sem lehet mondani, hogy nincs személyes élménye, tudása az efféle élethelyzetekről.

S, hogy Karsai megkereste-e már Magyar Pétert egy jövőbeli népszavazás reményében? Mit mond a Hollandiából rendre érkező horrortörténetekre, vagy azok félelmeire, akik attól tartanak, hogy csupán a lehetőség megadása a halálba hajszolna idős embereket?

(forrás: Válasz Online)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...