hirdetés
hirdetés
2024. május. 08., szerda - Mihály.
hirdetés

Fogy a pénz a kasszában

A költségvetési számairól közzétett kormányhatározat kétséget sem hagy, hogy a következő két év egyik legnagyobb vesztese az egészségügy - írja a Népszabadság.

Az E-Alap kiadásai az idei évre tervezett 1459 milliárdról jövőre 1385 milliárdra csökkennek, és ez az öszszeg 2013-ban tovább apad 1366 milliárd forintra. A lap szerint mindebből az látszik: nemhogy az ágazat Fidesz által ígért „megmentésére” nem futja, de a rendszer fönntartása is erősen kétséges.

A rezidensek májusban adtak ultimátumot a kormánynak, mondván: ha ez év végéig az orvosok átlagos alapbére nem éri el a nemzetgazdasági átlagfizetés háromszorosát, úgy tömegesen mondanak fel a kórházakban és szakrendelőkben. A miniszter munkáját támogató egészség-gazdaságtani szakmai kollégium is jelezte az egészségügyért felelős államtitkárnak, ha a kormány nem tud a meglévőnél több közpénzt átcsoportosítani az egészségügyhöz, úgy a szolgáltatási csomagot kell szűkítenie.

Ez utóbbi azt jelentené, hogy a meglévő, térítésmentesen elérhető orvosi kezelésekből jutna kevesebb a betegeknek. Korlátozás a várólistákkal máris létezik. A Péterfy Sándor utcai kórház a múlt hónapban állította le pénz híján a csípőprotézis-műtéteket. Más kórházakban a mozgásszervi betegeknek akár öt-hat évet is várniuk kell. Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ igazgató főorvosa a minap a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában pedig ki is mondta: számos beteg, aki fizeti a járulékot, el van zárva a kezeléstől, mert nincs pénz arra, hogy minden rászorulót megoperáljanak.

A számok láttán az orvosok érdekvédői is aggódnak, a rezidensek pedig – akik a tárca által meghirdetett százezer forintos ösztöndíjajánlatát is visszautasítottáka kormány süketségét diagnosztizálták.

A teljes cikk a Népszabadság oldalán olvasható.

(forrás: Népszabadság )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés