Népegészségügy: megint jönnek, programoznak

Az elmúlt két évtizedben egymást váltó kormányok majd mindegyike sürgető kényszerként élte meg, hogy saját népegészségügyi programot helyezzen az ország (képzeletbeli) asztalára. Így tett az Antall-Boross kormány, amely regnálásának majdnem utolsó hónapjában, 1994 áprilisában  fogadta el a frissen megalakult Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat első országos tisztifőorvosa, Kerta Pál által jegyzet programot, amely a megfogalmazott öt nemzeti célt tíz nemzeti feladat megvalósításán keresztül, húsz programmal kívánta elérni az ezredfordulóig. A célok között néhány egészen konkrét, számszerű megfogalmazást is nyert. Így például a születéskor várható átlagos élettartamot a férfiaknál legalább 67, a nőknél pedig 75 évre kívánták emelni. Ez a tétel egyébként az újabb programok mindegyikében rendre felbukkan, új és új elérendő életévet határozva meg.

Hosszas huzavona után az 1994-ben kormányt váltó szocialisták is összeraktak egy népegészségügyi keretprogramot, amelyet azonban 1998-ban nyomtalanul elsodort a választási vereségük. Az első Orbán-kormány Gógl Árpádot váltó egészségügyi minisztere, Mikola István égisze alatt született meg 2001-ben Az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program, amelyet – az ismételt kormányváltás után – Csehák Judit, az új szocialista szakminiszter, némi módosítással ugyan, de megtartásra érdemesnek ítélt. Változott az elnevezés, 2003-tól immár az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról szólt a disputa, bár a politikai szférákban nem annyira annak lényegéről, hanem elnevezéséről, míg a viták eredményeként 2006-ban leradírozták a címről az Országos Közegészségügyi Intézet megalapítójának és első igazgatójának nevét. Így született „újjá” az Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programja, amely több fő és alprogramban lényegében, legfontosabb célkitűzésként azt határozta meg, hogy a magyar lakosság életesélyeit minél gyorsabban és minél közelebb vigye európai polgártársaiéhoz.

Nem csak a programok, a hozzájuk rendelt összegek is folyamatosan változtak. Előfordult, hogy majd két milliárd, máskor néhány száz millió forint állt a szervezők és végrehajtók rendelkezésére. A folyamatos kudarcnak ez azonban csak az egyik oka volt. „Rövid időszakokban és egyes területeken történtek érdemi beavatkozások, de nem kellő intenzitással, nem kellő ideig és nem voltak képesek a lakosság széles rétegeit elérni. Ennek főbb okai a hosszantartó, megfelelő politikai támogatottság és a kiszámítható finanszírozás hiánya, a népegészségügyi intézményrendszer nem megfelelő szervezettsége, valamint az ágazatközi interszektoriális együttműködések elégtelensége volt.” – foglalta össze tömören a Népegészségügy című lap egyik tanulmánya a 2010-es kormányváltás hónapjaiban annak okait, hogy miért is maradt minden egyes program – vagy legalábbis annak jó része – irott malaszt.

A második Orbán-kormány jelentős népegészségügyi elképzelésekkel kezdte meg működését. Szó volt például egy Országos Népegészségügyi Központ létrehozásáról, amely az Országos Egészségfejlesztési Intézet bázisán alakult volna meg, magába foglalva az Országos Gyermek-egészségügyi Intézetet valamint az Országos Alapellátási Intézetet. Emellett ide került volna a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartása, az Országos Addiktológiai Központ, a Ritka Betegségek Központja, a táplálkozás egészségügy, a környezet epidemiológia, de e mamutszervezetbe integrálódott volna a Nemzeti Kábitószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ is.

A tervek közül a választások után alig egy esztendővel – 2011 tavaszán – csupán négy egység, az Egészségmonitorozási és Nemfertőző Betegségek Epidemiológiai Elemző Osztálya, az Országos Addiktológiai Centrum, a Ritka Betegségek Központja és a Veleszületett Rendellenességek Országos Felügyeleti Osztálya került át az ÁNTSZ egyik hivatalából a másikba, az Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központtól az OEFI-hez. Az azóta eltelt két esztendő lényegében meddő várakozással telt, legfeljebb a népegészségügyi jogalkotásban történt némi előrelépés. Ennek keretében módosították a nem dohányzók védelméről szóló törvényt, emelték a cigaretta és az alkohol jövedéki adóját, bevezették a népegészségügyi termékadót, a köznevelési törvény végrehajtási rendeletében szabályozták a teljes körű iskolai egészségfejlesztést, azt, hogy milyen ajánlásokkal rendelkező programok engedhetők be a közoktatási intézményekbe, s melyek nem, s gőzerővel zajlik a közétkeztetés szabályozásának előkészítése is.

Két évtized után azonban ugyan ott tartunk, mint 1990-ben, nincs népegészségügyi program, amely átlépné a lakosság ingerküszöbét, s ez ráadásul az egészségügyben, az állam- és közigazgatásban dolgozók, a politikusok döntő többségére is igaz. A tervek szerint hatályon kívül helyezik a 2003-ben elfogadott népegészségügyi programot, amelyet egyrészt annak idei „lejárta” – hiszen 10 évre szólt – indokol, másrészt az a kormányhatározat, amely a különféle stratégiai tervdokumentációk felülvizsgálatát írja elő. Emellett íródik majd egy népegészségügyi szakpolitikai program, amely miniszteri rendeletként még kevésbé lesz számonkérhető, mint a korábbi Országgyűlési határozatok.