hirdetés

Tulajdonosváltás a fővárosban: összeboronált kórházak és klinikák

Egy most elkészült kormányhatározat-terv szerint – eszköz és ingatlanállományával együtt - állami működtetésbe vennék az összes fővárosi kórházat. Egy ugyancsak benyújtás előtt álló kormányhatározatból viszont az derül ki: ezzel az aktussal a fővárosi intézmények betegekért folytatott harcának nagy riválisa, a Semmelweis Egyetem kerülne lépéselőnybe.

Egy, a struktúra átalakítás szakmai elképzeléseit részletesebben vázoló terv szerint a Budapest Koncepció jegyében átalakítanák többek között az Országos Sportegészségügyi Intézetet valamint létrehoznák az új, Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet. Mindkettőről szinte a kormányváltás óta szó van, mi több, a OPAI-ról az Országgyűlés egészségügyi bizottsága előtt már hónapokkal ezelőtt lehetett egy meglehetősen részletes, ágyszámokra bontott koncepciót hallani. Igaz, azóta sem tudni róla semmit, azon kívül, hogy az idei költségvetésben egy fillér sincs az új pszichiátriai intézmény létrehozására, s hogy a korábban szinte biztosnak vett új székhely – az egykori MÁV Szanatórium a Budakeszi úton – helyett állítólag mégis az elmúlt években többször szóba került pesti Nyírő Gyula Kórházban kapna helyet a központ.

A fővárosban három sürgősségi centrumot alakítanának ki, de ez sem hat az újdonság erejével, korábban már többször szó esett róla. Az viszont új elem, hogy a Semmelweis Egyetem régóta érlelődő Korányi programjának bővítése egymás mellé került a dél-pesti sürgősségi centrum kialakításának tervével, együttes költségük 17,9 milliárd forint lenne. A szükséges forrásokat részben uniós pályázatokból, részben a fővárosi egészségügyi ingatlan portfólióból kívánják előteremteni.

Hasonlóan – klinikai és fővárosi erők összevonásával – alakítanák ki a budai sürgősségi központot, amelybe az orvostudományi egyetem Kútvölgyi és Városmajor utcai tömbje (Ér- és Szívsebészeti Klinika) mellett a Szent János Kórház integrálódna valamilyen formában. Ennek a pontosan meg nem jelölt „ára”– 8,5 illetve 16 milliárd egyaránt szerepel a költségek között – ugyancsak a fővárosi ingatlan portfóliója lenne.

Akárcsak az HM kezelésében lévő Állami Egészségügyi Központ észak-pesti sürgősségi centrummá fejlesztésének, amely alsó hangon 18 milliárd forintot igényelne.

Némi pikantériát ad a fenti terveknek, hogy a Budapest Modell eredeti, néhány évvel ezelőtti megfogalmazói – a fővárosi szocialista frakció, a Fideszesek hallgatólagos támogatásával – hosszú és kimerítő egyeztetéseket folytattak a Semmelweis Egyetemmel. Ennek tétje az volt, hogy ha az SE átadja a Kútvölgyit, amelybe az akkori elképzelések szerint részben vagy egészben átmentették volna a meglehetősen amortizálódott Szent János Kórház osztályainak egy részét, akkor a szocialisták vezette kormány nem gátolja meg, hogy az orvosegyetem hozzájusson a Korányi terv megvalósításához nélkülözhetetlen uniós forráshoz.

A fővárosi egészségügy valamint betegellátás helyzetéről egyébként pontos képet rajzol az előterjesztő, s őszintén még azt is hozzáteszi: mindezek nemcsak Budapestre, hanem az ország egészére jellemzőek. A betegek kóvályognak a rendszerben – a fővárosban ez nyilván azért jelentkezik hatványozottan, mert záros földrajzi egységen belül városszerte találni másik egészségügyi intézményt -, egyre aggasztóbb az orvoshiány, hosszúak a várakozási idők, nehézkes – vagy egyáltalán nincs – intézmények közötti együttműködés, kaotikus az ügyeleti ellátás rendszere, amelynek folyományaként nem egyszer feleslegesen utaztatják a mielőbbi orvosi beavatkozásra szoruló betegeket, esetleg sérülteket. De hát ez országszerte sincs másként. Az előterjesztés sem mond mást, legfeljebb csak pallérozottabban teszi: Budapest a hazai egészségügyi rendszer állatorvosi lova.

Az viszont tény, hogy ezzel a konglomerátummal, ahol egymás sarkába érnek az egyetemi klinikák, egyházi és alapítványi intézmények, az országos intézetek, s mellettük tíz, többségében túlméretezett fővárosi kórház (a 11. rehabilitációs intézet ugyanis Visegrádon van, a 12. pedig a Központi Stomatológiai Intézet) valamit kezdeni kell. Az elődök sem gondolták ezt másként.

Budapest korábbi főpolgármester-helyettesének, Szolnoki Andreának nevéhez fűződik például az a terv, amely a Duna két partján két-két nagy egészségügyi centrumot hozott volna létre, ide szervezve az akkoriban már két millió alá csökkent főváros lakosságának ellátását. Az átalakítás szándéka hívta életre az előző fővárosi vezetés Budapest Modelljét is, amelyet azonban – tekintettel a még ma is körülötte zajló egyre inkább politikai, mint sem szakmai hercehurcára – még mindig nem sikerült süllyesztőbe lökni.

Úgy hírlik, Tarlós István főpolgármester szívesen szabadulna a fekvőbeteg intézményektől, mondván, ezer más ág húzza a fővárosi kasszát épp eléggé. Az összesen 10.729 ágyat fenntartó, éves szinte 350 ezer esetet ellátó, 90 milliárdos éves költségvetéssel működő hálózat tartozásállománya tavaly év végén 6,5 milliárd forint volt, amiből csupán 2,1 milliárdot tett ki a lejárt határidőjű adósság, miközben a 60 napon túliak alig egy milliárdot tettek ki. A felhalmozódott adósság ugyanakkor mindössze négy kórház számlájára írható, s közülük kettő – amelyek a legnagyobb deficitet produkálják - sem rossz gazdálkodásuk, hanem a Molnár Lajos-féle intézkedések következményeként kerültek nehéz pénzügyi helyzetbe. Ez viszont arra utal, hogy a Semmelweis Egyetemmel évek óta folytatott piaci harcban – amelynek során jelentős adósságot halmozott fel az SE is, hisz beteget a jövőre gondolva a klinikákról sem küldtek el! – nem is játszottak rosszul a fővárosi kórházak.

Ez a fejezet azonban így vagy úgy, de véget ér. A megoldás egyik változata olvasható. Kérdés, lesz-e másik.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...