A jövő pszichiátriája Magyarországon
Régi igazságtalanságot igyekszik orvosolni az egészségügyi kormányzat azzal, hogy a járóbeteg szakellátásban dolgozó pszichiáterek is részesülnek majd úgynevezett veszélyességi pótlékban. Ez azonban nem oldja meg a szakma problémáit, amelyek közül az egyik legfontosabb: vajon milyen terápiát ajánlanak saját szakmájuknak a lélek orvosai ahhoz, hogy a XXI. század kihívásainak egyre görcsösebben megfelelni akaró emberek lelkét sikerrel gyógyíthassák?
Kétféle szempont él egymás mellett – esetenként egymással szemben – a jövő pszichiátriáját illetően. A csoportok egyike változatlanul fontosnak tartja a kórházi pszichiátriai osztályok fenntartását, mi több, fejlesztését, s elengedhetetlennek a megszüntetett országos központ újralapítását. Egy másik szakmai csoport azonban inkább a kórházi falakon kívül zajló, közösségi pszichiátria mellett teszi le a voksát. Szerintük még az akut állapotú betegek esetében sem szükséges feltétlenül a fekvőbeteg kezelés, legfeljebb az ön- és közveszélyes állapotokban.
Hasonló a helyzet abban is, ki, hogyan viszonyul az OPNI közelmúltban zajlott történetéhez, illetve miként képzeli a felszámolt országos intézet rehabilitációját. A Magyar Pszichiátriai Társaság közelmúltban megtartott XVI. Vándorgyűlésének résztvevői határozottan követelték a centrum ismételt létrehozását, többek között arra hivatkozva, hogy az európai országok mindegyike rendelkezik hasonló központtal. Dr. Harangozó Judit ugyanakkor egy nemrég publikált írásában bár elismerte, hogy szakmája "Trianonként" élte meg az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárását, ám szerinte nem ennek – még ha fizikailag más helyen is történő – újranyitása jelentene gyógyírt a betegeskedő pszichiátriának. A Magyar Pszichiátriai Társaság Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Szekciójának vezetője szerint ugyanis túl kell lépni a diagnózis-betegség-kórház-orvos-gyógyszer sarokpontokhoz kötődő orvosláson. A kor kihívásaira leginkább a közösségi pszichiátria gyakorlata adhat választ.
Arra, hogy ez utóbbi pontosan mit jelent, a szakirodalom olasz példát emleget, ahol a mentális problémák már nem a kórházakban jelennek meg ellátási szükségletként, mivel az évek során kialakult az emberi problémák összetett, gondozó-gondoskodó rendszere. Szociális szövetkezetek – kis civil közösségek – tömege jött létre, amelyek a hétköznapi életvitel azon nehézségeit segítenek megoldani, amelyek kezeletlenül esetleg depresszióhoz, s később akár infarktushoz is vezethetnek. A stratégia lényege, kerülni a nagy intézményeket, az ellátás minél előbb, de az érintett lakóhelye közelében – nem kiemelve onnan! – kezdődjék meg és folytatódjék. Ennek a rendszernek – így Harangozó – igen nagy a társadalmi elfogadottsága Olaszországban.
Igaz – derült ki a IX. Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Konferencián -, nekünk sincs miért szégyenkeznünk. Nálunk az új kormány által éppen életre lehelt pszichiátriai gondozóhálózat számít a közösségi ellátás alapintézményének, de az elmúlt tíz évben szociális területen is elindultak olyan közösségi alapszolgáltatások, amelyek elsősorban a súlyos, nagy költségigényű, úgynevezett "forgóajtós" betegek otthontartását és otthoni gondozását segítik. Léteznek nappali szociális intézmények, s nappali kórházak – bár ez utóbbiak csak kis számban kapcsolódnak a területi ellátáshoz. A háziorvos-család-civil segítő közösségek-szociális munkások és intézmények – gondozóintézeti pszichológusok, pszichiáterek és szakalkalmazottak alkothatják azt a hálózatot, amely nem csak felfoghatja a társadalomból pszichés problémái miatt kihullani készülőket, de nagy hatékonysággal segíthet megtalálni a stressztűrőbb, elviselhetőbb hétköznapok felé vezető utat.
A pszichiátria és az addiktológia viszonya tovább színezi a szakmai palettát. Jelenleg leginkább arra a korábbi helyzetre hajaz, amikor az utóbbi vált le a neurológiáról – említi példaként a két, egy szerkezetben működő szakterület viszonyát dr. Silling Tibor. Az addiktológia spektruma hihetetlen sebességgel változik. Míg egykoron egyet jelentett az alkohológiával – a gondozóintézetek profilja nem véletlenül ma is elsősorban ehhez kapcsolódik – addig a drogosok ellátásán túl roham tempóban veszik át a terepet az egyre fiatalabb korosztályokat érintő viselkedési addikciók. Ezekre azonban nincs felkészülve a szolgáltatói hálózat, állítja a Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesületének vezetője.
A szaktárca mindeközben a csoportok mindegyikének – s nem mellékesen, korábbi politikai ígéreteinek – igyekszik eleget tenni. Az új országos centrumnak már neve is van – Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) –, s az már szinte biztosnak látszik, hogy az egykori Budai MÁV Kórházban, Budakeszi határában lesz otthona. A kérdés az: mikor? Pénz ugyanis az idei költségvetésben egy fillér sincs a központ létrehozására és működtetésére. A gondozóintézeteket ugyanakkor megmentette az egészségügyi kormányzat. Először azzal, hogy – pénzátcsoportosítással – tavaly biztosította fennmaradásukat, idén pedig nem csak biztosítja a működésükhöz elengedhetetlen összeget, de megkezdte finanszírozásának modernizálását illetve a szakmai munka rendszerbe szervezését.
