Rurik Imre: Az alapellátásban folytatódott az államosítás és uniformizálás

Hogyan látják a háziorvosok a folyamatos egészségügyi reformokat?

A hivatalos kommunikáció szerint nem reform folyik, hanem átalakítás. Az elmúlt évben is folytatódott az eddigi trend, az államosítás és az uniformizálás. Annak ellenére, hogy sem az eredményesebb szakmai működés reményével, sem a közkiadások racionálisabb felhasználásával nem kecsegtetett némelyik intézkedés. A védőnői hálózat államosítása az önkormányzati források és az infrastrukturális támogatások elapadását jelentette, az érintettek munkakörülményeit, közérzetét rontotta, anyagi és adminisztratív problémákat is eredményezve.

Nem látható még, hogy a központosító törekvések közepette a képalkotók államosítása gyorsabb vagy hatékonyabb ellátást fog-e eredményezni, és nem biztos, hogy lesz forrás az amortizációra, amit a magánszolgáltatók meg tudtak oldani. Csend van a szintén tervezett egységes kórházi laborhálózatról, amelynek hatékony kialakítását és működőképességét csak kevesen tudták elképzelni. Úgy tűnik, hogy a szintén tervezett járási alapellátási központok kialakítását sem erőltetik, mert ezek helye, feladatköre sem volt világos. A takarítás központosítása is zavart okozhat az olyan háziorvosi rendelőkben, amelyek önkormányzati épületekben működnek.

Szerencsére csend van az önkormányzati szakrendelők tervezett államosításáról is, talán felismerve azt, hogy ezeket jobban szeretik a betegek, és kiderült, hogy OKFŐ-irányítás nélkül is működőképesek. Ez a szándék azért sem értelmezhető, hiszen ugyanezen elvek mentén akár a magánegészségügyi ellátókat is államosítani lehetne.

Az elmúlt másfél évben az átszervezések domináltak a gyógyítómunka színvonalának, eredményességének és a munkakörülményeknek a javítása helyett. Sok probléma hátterében az áll, hogy nincs helyén az egészségügy, egy teljesen más profilú, hagyományú és munkakultúrájú minisztériumhoz került ez a terület, amely a nálunk kevésbé fejlett országokban is önálló kormányzati szereplő, saját minisztériummal.

Hogyan vált be az új ügyeleti rendszer?

A tavalyi év egyik fontos változása volt a megyénként eltérő ütemezéssel bevezetett, OMSZ koordinálta ügyeleti rendszer. A bevezetéskori kapkodás, a tisztázatlan jogi és pénzügyi konstrukció kiváltotta a (házi)orvosok ellenállását, amit a MOK is támogatott. Nagyon szomorú, hogy ez indulattól vezetett rapid törvénymódosítást eredményezett, brutálisan meggyengítve a kamarát. Átgondolt előkészítéssel, szakmai párbeszéddel mindez megelőzhető lett volna, hiszen kiderült, ha megfizetik, kerül ügyeletes mindenhová. A kapkodást jól jellemzi a háziorvosok által az ügyeleti kényszer miatt kezdeményezett perek megyénként eltérő kimenetele. Bár frissen módosított jogszabály mondja ki a háziorvosok ügyeleti kötelezettségeit, de átgondolt-e az, hogy nyugdíjkorhatárt már régen betöltötteknek is ügyelniük kell, akkor is, ha jelentős részük már évtizedek óta kimaradt ebből? Vajon az emiatti kilépésük nem fogja növelni a betöltetlen praxisok arányát? Az ügyeleti pontok száma minden megyében jelentősen csökkent. Az első év eredményeinek bemutatását már nagyon várja a szakma, beleértve a betegek véleményét is.

Az állami és magánellátás szétválasztása mennyiben könnyíti vagy nehezíti meg a háziorvosok dolgát?

Nem könnyíti, de próbáljuk megérteni és kezelni – a betegek érdekében. Ez sokszor teremt tisztázatlan helyzetet, újabb szakellátási igényeket generálva. Érthető, hogy a hosszúra nyúlt várólisták miatt a betegek magánellátókhoz fordulnak. Tavaly nyáron mutatták be a fejlesztők az előbb-utóbb bevezetésre kerülő járóbeteg-irányítási rendszert (JIR), amelynek beutaláskezelését a háziorvosra akarták bízni. Néhány hónapos párbeszéddel sikerült megértetni a döntéshozókkal, hogy a beteg számára legmegfelelőbb időpont választása nem lehet a háziorvos feladata, nem ismervén a beteg egyéb szempontjait (nagyszülői feladatok, kedvenc tévésorozat, rendelőbe szállítási logisztika stb.). Abban sincs előrelépés, hogy a szakellátó helyeknek valamilyen logikus (földrajzi, szakmai) struktúrája legyen a háziorvosok által használt szoftverekben. A medikai szoftvergyártók arra hivatkoznak, hogy az adatokat a NEAK-tól és az NNGYK-tól kapják, így csak annyiban számíthatunk rájuk, hogy biztosan emelik az áraikat, ami egy átlagos praxisnak évi kb. félmilliójába kerül.

Vannak-e pénzügyi problémák az alapellátásban?

A 3 évvel ezelőtti orvosi béremelésnél a háziorvosok hátrányos helyzetbe kerültek a kórházakban és szakrendelőkben dolgozó kollégáikhoz képest, hiszen csak az  ún. szoros praxisközösségben dolgozók bértámogatása közelíti meg az ő bérüket. Friss adatok szerint a betöltött praxisokban dolgozó háziorvosok 94%-a csatlakozott a praxisközösségekhez, 51%-uk a szoros praxisközösséghez. A (Brüsszeltől) remélt többletforrások elmaradása miatt a praxisközösségekben csak nagy dokumentációs igényű, szűrési jellegű tevékenység történik, a remélt, valóban eredményes, forrásigényes multidiszciplináris munkáról még szó sincs. A háziorvosok és munkatársaik korábban gyakorlati idejüknek megfelelően, a finanszírozásukban külön soron kapták a bérkiegészítést, és ezt szeretették volna a nyári szakdolgozói béremelésnél is. Bár ezt az alapellátók több mint fele nyílt levélben kérte, de ez is kevésnek bizonyult a döntéshozók felé.

Friss hír, hogy EFOP-os pályázatból a Covid elleni védőoltások beadásával kapcsolatos személyi költségekre 14 milliárd forint többletpénz került elő. Vajon kapnak-e ebből a háziorvosok, akik a Covid-oltások harmadát adták be, nem beszélve az oltásszervezéssel járó extrém adminisztrációról?

Az év elején a korábbi finanszírozási elemek (területi pótlék, fix díj stb.) beolvasztásával változott az indikátorrendszer, ez a legtöbb praxist hátrányosan érintette. Hiszen zárt a kassza, egymás zsebében turkálunk. A felháborodás nyomán közel egy éve létrejött az alapellátási munkacsoport, amely 1-2 havonta ülésezik, de az indikátorrendszernek az orvosszakmai teljesítményt valóban figyelembe vevő átalakítását továbbra is várjuk. Ötletünk lenne: pl. az ehhez hiányzó források biztosításában segíthetne az NNGYK mammográfiás programjára fordított költségek allokálása, hiszen az eddigi adatok szerint ez nagyon szerény eredményeket hoz, sok lekötött kapacitás marad kihasználatlanul. Ebből lehetne díjazni a háziorvosokat, hogy ők küldjék el emlőszűrésre saját betegeiket, ami így valóban motiválóan jelenhetne meg az indikátorrendszerben, esetleg kiegészítve az egyéb népegészségügyi szűrések szerény hatásfokkal hasznosuló forrásaival. Az indikátorrendszer régóta szükséges továbbfejlesztésének gátja a szakmai szempontok mellőzése mellett a NEAK ehhez használt jelentési rendszerének évtizedes volta.

A háziorvosok az elmúlt években sokat segítettek ingyenesen az állami adminisztrációban is. Nekik kell kitölteniük az elektronikus halotti bizonyítványt (természetesen a papíralapúval együtt), hogy az anyakönyvvezető már a hét végén értesülhessen az elhalálozásokról, és a jogosítványokhoz szükséges személyi adatok egyeztetésével is segítik a kormányablakokban ülő tisztviselők munkáját.

Kompetenciák kihasználtsága, ebben rejlő további lehetőségek, illetve esetleges kockázatok?

A háziorvosi rendszer 30 évvel ezelőtti indulása óta van szó a kollégák egyéb szakképesítésének kihasználásáról, ami könnyítést jelentene a szakellátásnak is. Kormányokon átívelően semmi sem történt, de most már ez a generáció nagyjából kiöregedett. Sok kollégánk szerzett diabetológiai licencet, a mai állás szerint feleslegesen. Megoldást jelenthetnének a praxisközösségek, de ezekről is csak beszélünk. Amíg a kompetenciák szakmai alapját képező licencekhez nem társul finanszírozás, és nincs elfogadott képzési rendszer, érdeklődés sem várható. (A hiányzó kompetenciákról szintén olvashatunk ebben a lapszámban.)

Milyen problémákat lát még az alapellátásban?

A kollegiális vezetői rendszer közbülső láncszeme még nem állt fel, a megyei vezetők és a „frontvonal” között nincs semmiféle szervezeti vagy informális kapcsolat, továbbra is hiányzik a korábban megszüntetett, majd később beígért alapellátási módszertani intézet. Nagy eredménynek számít a Háziorvosi Hatásköri Lista megújítása, de sajnos nem tudom, honnan tudják meg a kollégák, hogy van ilyen, és frissebb, mint a legutolsó, 2011-es változat. (A mostani lapszám segít ebben.)

Nagy baj, hogy továbbra sincs hatékony kommunikációs csatorna a szakma felé. Szerintem a NEAK-nak vagy a minisztériumnak feladata lenne értesíteni a háziorvosokat a rájuk vonatkozó (jog)szabályváltozás(ok)ról egy rövid hírben, néhány mondatos kivonattal (nem a közlöny mellékelésével).

Még néhány hónappal ezelőtt is az államtitkár – átlátván a szakmai szempontokat – a foglalkozás-egészségügy fejlesztéséről és az alapellátásba való folyamatosabb integrációról, kompetenciabővítésről beszélt. Aztán egyszerre, ismeretlen háttérrel és okból, éjszakai beadással, hirtelen előkerült egy törvényjavaslat, amely hamar meg is kapta a támogatást a honatyáktól, felrúgva a 30 éve létrejött, az európai trendek irányába felfejlődő rendszert. Lehet, kidobhatnak majd néhány ezer szakvizsgát, köztük sok háziorvosét is, akik üzemorvosi (foglalkozás-orvostani) szakvizsgát is szereztek. Ma ezen a téren is csak a bizonytalanság a biztos, a munkáltatók és az ellátók számára egyaránt, amíg a végrehajtási rendelet meg nem jelenik.

Évek óta visszatérő kérdésem: hogyan látja az utánpótlás helyzetét?

Évek óta ismételjük – ebben a lapban is –, hogy a legnagyobb probléma továbbra is az utánpótlás hiánya. A háziorvosoktól elvárt több adminisztráció és az alacsonyabb bérezés nem vonzó a végzős orvostanhallgatóknak, főleg ha a graduális képzésükben is szerény – bár egyetemenként eltérő – arányban van csak jelen a házi/család orvoslás. Az újabb feladatok (ügyelet) ráterhelése sok idős kollégát késztethet a valódi nyugdíjba menetelre. Már régen időszerű lett volna a háziorvosoknál sokkal „öregebb” házi-gyermek orvosi hálózat reformjának elkezdése, átszervezésekkel, centrumokkal és a háziorvosi szakképzésen belüli, nagyobb arányú gyermekgyógyászati oktatással. Szomorú, hogy párbeszéd, szakmai konszenzuskeresés és forrásbevonás helyett hirtelen ötletek és kapkodás mentén történik a magyar egészségügy működőképességének fenntartása.