Gyógyítás és rontás egy tőről fakad
Mágikus és szakrális medicina
A hagyományos társadalmakban az emberek kilencven százalékának vannak időnként látomásaik, így az sem meglepő, hogy a népi orvoslás előszeretettel használ vallásos és mágikus elhárító és gyógyító rítusokat, hív segítségül gyógyító istenségeket és szenteket.
A népi orvoslás egészség- és betegségkoncepcióit, a betegségokozó és gyógyító rítusokat, mindezeknek egy-egy közösség társadalmában, vallásában, mentalitásában, mindennapi életében betöltött szerepét és művészeti reprezentációját tekintették át szakemberek a Pécsi Tudományegyetem által szervezett, Mágikus és szakrális medicina című nemzetközi konferencia keretében. A konferencia anyagából Pócs Éva néprajzkutató, az MTA doktora, a pécsi Néprajz–Kulturális Antropológia Tanszék professzor emeritusa szerkesztett könyvet.
A klinika mint álomszentély
Mint a professzorasszony elmondja, a szakrális medicina a hagyományos orvoslásnak az a területe, amely a gyógyító erőkként fellépő különböző természetfeletti lények révén, azok kultuszai segítségével gyógyít.
Ha egy katolikus Szűz Máriához imádkozik, és hite szerint meggyógyul, az szakrális medicina, ha pedig valamilyen szentelményt – egyházi rítussal megszentelt tárgyat – használ, például szentelt barkát áztat a szemápoló folyadékba, akkor azt mondhatjuk, hogy szakrális eleme is van a gyógymódnak. Vagyis a népi vallás szinkretikus, racionális elemeket is tartalmaz, így például gyógynövényeket használ, és ehhez társulnak a szakrális elemek, a szentelmények használata, az imádkozás.
A mágia alkalmazása során a „varázsló” természetfölötti erők beavatkozása nélkül próbál meg hatni a dolgokra, a másik emberre. Például ráolvasást alkalmaz, megparancsolja a betegségnek, betegségdémonnak, hogy távozzon a betegből – az egyházi ördögűzéshez hasonlóan. A mágia imával is kombinálható, teszi hozzá Pócs Éva, azaz ahogy racionális elemek is megjelennek a népi gyógyításban, általában a szakrális és a mágikus mozzanatok is összefonódnak benne.
Van azonban tisztán szakrális gyógymód is, ilyen az álomban gyógyítás. A módszernek – inkubációnak hívták – nagyon régiek a gyökerei, elterjedt volt az egész óvilágban.
Erre szolgáltak a görögöknél Aszklépiosz szentélyei. Itt pár napot előkészülettel töltöttek a betegek, áldozatot mutattak be, böjtöltek, és ott aludtak, amíg álmukban meg nem jelent az istenség, és meg nem gyógyította őket. A klinika szó is innen ered: kliné-nek hívták a fekhelyeket az álomszentélyekben.
Az eljárásnak keresztény hagyományai is vannak: Szent Kozma és Damián kifejezetten álomban gyógyítanak, templomaik a korábbi, hasonló célú pogány szentélyek helyén létesültek.
Veszélyes hivatás
Nemcsak gyógyítani lehet mágikus módszerekkel, hanem rontani is. A magyarországi boszorkányperek jegyzőkönyveiben rengeteg rontásesetet mesélnek el a tanúk, mondja az etnográfus. A nép körében élt a boszorkányhit, és ha valamilyen balszerencse következett be, bárkit – rossz szomszéd, adós, haragos stb. – lehetett azzal vádolni, hogy ő okozta. Valóságos bajaikat tulajdonították a boszorkányoknak: a beidézettek vallomásaikban gyakran mondták például, hogy az álom és az ébrenlét határán jártak, amikor bejött a kulcslyukon egy boszorkány, megrontotta őket, és másnap némán, bénán vagy másféle betegséggel ébredtek.
A boszorkányként vádolt személyek egyébként sokszor gyógyítók, bábák voltak, akik nem csináltak semmi rosszat. Nagy tudásuk volt, szögezi le Pócs Éva, de az akkoriban használt gyógynövények sem voltak mindenre jók, magas volt a csecsemőhalandóság, az anyai halálozás, amiért gyakran őket kiáltották ki bűnbaknak.
Nem mindenki hitt azonban a boszorkányok létezésében, még az inkvizítorok körében sem, hívja fel a figyelmet egy meglepő tényre a néprajzkutató. Magyarul is hozzáférhető Gustav Henningsen dán szerzőnek a baszk boszorkányságról és a spanyol inkvizícióról szóló könyve, A boszorkányok ügyvédje. Ebben olvashatjuk, hogy a pap és egyházjogász Alonso de Salazar Frias, a logronói törvényszék inkvizítoraként 1609-ben nyolc hónapos vizitációs útja során arra a meggyőződésre jutott, hogy „Sem boszorkányok, sem megrontottak nem léteztek, amíg nem beszéltek s írtak róluk.” A szkeptikus álláspont kemény harcban az inkvizíció vezető fórumain is felülkerekedett, így spanyol földön egy évszázaddal korábban véget ért a boszorkányok – nem az eretnekek! – égetése, mint Európa más tájain.
Gyógyító szentek
A mai katolikusok főleg Szűz Máriához imádkoznak gyógyulásért. A gyógyító szentek közé tartozik Damiánon és Kozmán kívül többek között Szent Pál, aki maga is epilepsziás lévén az epilepsziások reménye, a 356-ban elhunyt Remete Szent Antal, aki a Szent Antal tüze és az orbánc gyógyítója, vagy a 303-ban vértanúhalált halt Szent Vid/Vitus, a vitustánc (avagy nyavalyatörés) névadója és a gyógyszerészek védőszentje, a segítőszentek egyike. (A segítőszentek a Krisztus utáni első századok keresztény vértanúi. Tiszteletük a középkorban terjedt el először német nyelvterületeken, majd a szomszédos országokban. Balázs a torokbajokban, Erazmus az altest fájdalmaiban, Pantaleon minden betegségben, Vitus a szemérem elleni kísértésekben, Akácius/Ákos a halálfélelemben, Margit a veszélyben forgó szülő asszonyok bajaiban segít.)
Pócs professzorasszony hozzáteszi: dr. Grynaeus Tamás pszichiáter remek könyvet írt Szent Antal tüze címmel, amelyben beszámol egy, a gabonán élősködő, ergotalkaloidákat tartalmazó gomba, az anyarozs (Claviceps purpurea), illetve a nem kellően tisztított gabona lisztje által okozott tömeges mérgezés, az ergotizmus kultúrtörténetéről.
Mi okozza a betegségeket?
A hit szerint betegséget isteni büntetésként is lehet kapni, ez az oka a Biblia szerint több nagy járványnak, az ókori görögök hite szerint pedig Apollón isten nyilai okozták a pestist. Rontást a boszorkányokon kívül a betegségdémonok is hoznak. Rosszindulatú személyek ellenségük hajszálát, körömdarabját megszerezve mágikus rontótechnikákat alkalmaznak, a kiszemelt személyt megbetegítő feketeböjtöt tartanak. Azaz a mágikus és szakrális módszerek mindkét irányban működnek a néphit szerint: gyógyítani és ártani egyaránt lehet velük.
Rövidebb, egyszerűbb ráolvasásokat – pl. árpám, múlj el! – mindenki használt, a hosszabbakat a gyógyítóasszonyok suttogva mondták, titokban tartották, csak örököseiknek adták tovább. Pócs Éva hozzáteszi: a gyógyító szerzetesek receptkönyveiben is vannak ráolvasások. Az ortodox egyház területén, Oroszországban a 19. században még harcot folytatott egymással az egyház és az orvosok a páciensekért, Romániában, Bulgáriában még ma is gyógyítanak a papok ördögűzéssel megszállottságot – epilepsziát, depressziót.
