2021. június. 20., vasárnap - Rafael.
hirdetés
hirdetés

Interjú dr. Géczi Lajossal, a MOT elnökével

Gyógyítás és hatékonyság az onkológiában

Az orvostudomány legdinamikusabban fejlődő ága az eszközparkot, az új sebészeti technikákat és az új gyógyszereket tekintve az onkológia – véli dr. Géczi Lajos, az Országos Onkológiai Intézet Kemoterápia „C” Belgyógyászati – Onkológiai és Klinikai Farmakológiai Osztályának vezető főorvosa, a Magyar Onkológusok Társaságának (MOT) elnöke. A Medical Tribune idei 7. száma közölt interjút, ezt idézzük fel.

– Zombor Gábor [akkori]egészségügyért felelős államtitkár az év elején arról beszélt, hogy hamarosan központosítják az onkológiai ellátást, hatékonyabbá teszik a diagnosztikát. Mindebből most, fél évvel később mit érzékel a szakma?

– Halljuk innen-onnan, hogy a regionális centrumok fejlesztése elindult, újabb radioterápiás gépekkel, besugárzókészülékekkel szereltek fel vidéki központokat, korszerűbb diagnosztikus rendszereket állítottak munkába, másutt molekuláris laboratóriumot adtak át. De döntő változásokat még nem érzek, nyilván időigényes folyamatról van szó...

– Hány ilyen centrumra lenne szükség?

– Egy megfelelően felszerelt központ, ahol adott a patológiai, molekulárgenetikai vizsgálati háttér, a szakszemélyzet, az eszközállomány egy-másfél millió lakos ellátását biztosítja, tehát 8-9 centrum elegendő lenne Magyarországon. Onkológiai ellátást csak ott kellene finanszírozni, ahol adottak a szükséges feltételek, ezzel a betegutak is jóval tisztábbak, átláthatóbbak lennének. Kétségtelen, hogy így bizonyos helyeken sokkal több beteget kellene ellátni, de nem aprózódnának el a források.

– Életbe lépett a 14 napos szabály is, amely lehetővé teszi, hogy a beteg két héten belül CT- vagy MR-vizsgálathoz jusson rosszindulatú daganatos betegség gyanúja esetén. Ezt előrelépésként értékeli?

– Mindenképpen pozitívum, mert ennek eredményeként a megfelelő helyre irányítják a pácienseket, ahol korrekt kivizsgálást és ellátást kapnak. Azonban a daganatos betegség diagnózisának alapja a szövettani, és nem pusztán a képalkotói vizsgálat.

 

– A most működő rendszerben hol vész el a beteg?

– Az első elvesztési pont a beteg saját maga. A magyar társadalom egészségkultúrája rendkívül rossz, figyelmeztető jelek esetén is bagatellizálják a problémát, a legtöbb páciens – még azok is, akiknél családi halmozódás figyelhető meg daganatos betegségek tekintetében, tehát potenciálisan veszélyeztetettek – azt gondolja, hogy kívülálló, nála ez a betegség nem fordulhat elő. Ezen egészségneveléssel, a tudatosság erősítésével, szűrőprogramokkal és korai diagnosztikus vizsgálatokkal lehetne változtatni. Rendkívül fontos az első orvosi észlelés is, az azonnali, adekvát kivizsgálás és terápia, ugyanis egy nem megfelelő kezelés a betegben hamis biztonságérzetet kelt, ami további késedelmet okoz. Bizonyos panaszok, tünetek esetén onkológusként addig keressük a daganatot, amíg be nem igazolódik, hogy nincsen. Ez az alapellátásban sokkal nehezebben oldható meg, de a magyar népegészségügyi statisztikák ismeretében az orvosnak mindig gondolnia kell a daganatos megbetegedés lehetőségére.

– Szervezett szűrésben az elmúlt években erősített az egészségpolitika, uniós forrásokból bevezették a védőnői méhnyakszűrést, ugyancsak EU-s pénzből több megyében fut a vastagbéldaganat-szűrési pilot. Mégis elégedetlen?

– Ezekkel a programokkal az az alapvető probléma, hogy csak a „törzsközönség” él a lehetőséggel, a társadalom nagy része kívül marad. Azon kellene fáradozni, hogy azokat is bevonják, akik a hagyományos módszerekkel nem érhetőek el. Így elkerülhetővé válna, hogy sokszor hozzánk már elkésve, előrehaladott stádiumban érkezzen a beteg. Ismét hangsúlyoznám, hogy az egyén szerepe a korai diagnózisban döntő és elvitathatatlan. Az edukáció össztársadalmi feladat.

– Gyakran halljuk a politikai oldalon, hogy a szervezett szűréseknél alkalmazott módszerekben a szakma sem tud megegyezni, ezért késlekednek a megoldással. Lehet, hogy az onkológusoknak a saját házuk táján kellene seperni?

– Nem én fogok egyezséget találni, de naponta három-négy kolorektális daganatos beteggel találkozom: nincs már idő a vitára. Bár a vastagbéldaganatok tekintetében kolonoszkópiapárti vagyok, mert a vizsgálattal egy időben szövettani minta vehető, vagy azonnal eltávolítható a rákmegelőző állapot, de ha a politika a székletvér-mintavételt pártolja, ám legyen az. Csak kezdjük már el a lakosság széles körű szűrését és felvilágosítását!

– A szervezett szűrés meglehetősen sokba kerül…

– A forrásteremtés szervezés kérdése, de egy daganatot sokkal egyszerűbb korai stádiumban megoperálni, mint heroikus műtéttel kezelni. Annál hatékonyabb spórolást, mint hogy korán felismerjük és ellátjuk a daganatos beteget, nem tudok elképzelni. Ugyanakkor a finanszírozást a másik oldalon is biztosítani kell: a kiszűrt betegeket el kell látni, meg kell operálni.

– Egy daganatos beteg az ország bármely pontjáról jó eséllyel megkaphatja a legjobb onkológiai ellátást?

– A centrumok közelében élő betegek jobb helyzetben vannak, az ország egyes régióiban nehézséget okoz a betegút szervezése, amit szociális, földrajzi, úthálózati, közlekedési adottságok determinálnak.

– Az onkológiai centrumoknak meg kell felelniük a nemzetközi minősítési normáknak. Nálunk miben van a legnagyobb hiány?

– Személyzetben. Kevés az orvos, aki dolgozik, az túlterhelt. Ugyanez vonatkozik a szakdolgozókra, ráadásul Magyarországon a szakszemélyzet középrétege gyakorlatilag hiányzik. Alig találni szociális vagy diétásnővért, gyógytornászt, pszichológust, ha pedig a szakember három napra elmegy a kötelező továbbképzésre, megszűnik az adott ellátás. A nyugati országokban olyan apparátus dolgozik az orvos keze alá, ami itthon elképzelhetetlen, nálunk minden feladat a kezelőorvosra hárul. A hosszú várakozási időknek is döntően az az oka, hogy egy orvos nem 8–10, hanem 35–40 embert lát el naponta. Most azt reméljük, hogy legalább az onkológusok számában pozitív változást hozhat az új, központosított rezidensképzés.

– Az ön szakmájában nagyobb jelentőséggel bírnak a klinikai gyógyszervizsgálatok, mint másutt?

– A vizsgálatok nagy előrelépést jelentenek a betegnek, serkentik a klinikai kutatást, és az új gyógyszerek is gyorsabban bekerülhetnek az ellátórendszerbe, ami meghatározó szerepet játszik az onkológiában. A személyzet megtanulja az új szerek alkalmazását, adagolását, az esetleges mellékhatások kezelését, és nem utolsó szempont a gazdaságosság, hiszen ezeket a terápiákat nem a társadalombiztosítás fizeti. Később, ha a szert befogadják, a személyzet sokkal rutinosabban, biztonságosabban alkalmazhatja ezeket.

– Az onkológiai ellátás és a biológiai terápia a gyógyítás egyik legdrágább műfaja. Fenntartható marad a daganatos betegek korszerű gyógyítása?

– Az, hogy a társadalmak hogyan fogják tudni menedzselni ezeket a rendkívül költséges ellátásokat, a nálunk sokkal gazdagabb országokban is súlyos kérdésként merül fel. Nagy veszély, hogy aki meg tudja fizetni a kezelést, az megkapja, aki pedig nem, az nem jut hozzá. Ezt csak úgy lehet rendezni, ha arra törekszünk, hogy minél korábban felfedezzük a betegséget, hogy ezeket a szereket már ne is kelljen használnunk, és egy egyszerű műtéttel meggyógyítsuk a beteget. Az ellentmondások feloldásában segíthet a gyógyszercégek, a szakma és a finanszírozó közötti párbeszéd, és a gyógyszerhatóságok, amelyek bizonyos feltételekkel engedélyezik ezeknek a készítményeknek a bevezetését, hogy ne fusson el a kassza. Erre a kérdésre megoldást kell találnunk, mert az senkinek sem érdeke, hogy a gyógyszerek engedélyezése után a társadalom fele ne juthasson hozzá azokhoz.

– Az OEP évről évre többet költ a daganatos betegek diagnózisára és kezelésére, mindez azonban nem javít érdemben a hazai, rákos megbetegedésekhez köthető halálozási statisztikán. A szakállamtitkár szerint a gyógyítás hatékonyságán kellene javítani. Ön szerint?

– A magyar betegek a már említett okokból előrehaladott stádiumban jutnak ellátáshoz, így később alkalmazunk olyan szereket, amelyeknek hozzáadott gyógyszerértéke a korai szakaszban jobb. Így rövidebb túlélést tudunk regisztrálni, nem érvényesül a klinikai gyógyszervizsgálati statisztikákban észlelt progressziómentes túlélés. De vannak olyan gyógyíthatatlan daganatos elváltozások is, amelyeknél a túlélési idő jelentősen meghosszabbodott, 6–9 hónapról 3,5 évre. Természetesen az ilyen, ma már krónikus betegségek esetében nem lehet olyan látványos és gyors sikereket várni, mint amit a szívkatéterezés bevezetése hozott a kardiovaszkuláris betegségekkel összefüggő halálozási adatok javulásában. Egy krónikus betegség kezelését véleményem szerint nem lehet összehasonlítani egy akut betegség ellátásával, bár egészség-gazdaságtani szempontból jól eladható, „hálás” téma. Komplexitásában kell vizsgálni az onkológiai ellátás hasznát.

– Mennyire hátráltatja, avagy segíti a munkájukat az az irdatlan mennyiségű információ, amelyet a betegek elérnek az interneten?

– Ez nem az orvosokat, hanem a betegeket zavarja meg, és ez a nagyobb baj. Számtalanszor felhívom a pácienseim figyelmét, hogy az étrend-kiegészítőket vagy tápszereket azért ne szedjék, mert lehet, hogy hatástalanná teszik az egy-másfél millió forintos gyógyszeres kezeléseket. Egyelőre nem tudjuk, hogy ezeknek a készítményeknek az együttes használata milyen interakciókat eredményez. Placebohatása mindennek van, és a terápiás szünetben bevehet, megihat bármit a beteg, csak a kezelőorvos akkor is tudjon róla, mert csak így lehetünk eredményesek. Én már az első konzílium alkalmával igyekszem kideríteni, megbeszélni, hogy mit használ még a beteg, ha pedig már csak palliatív vagy tüneti kezelést kap, a hozzátartozóknak szoktam javasolni, hogy hozzák be a készítményt, talán van benne olyan, ami hasznos a betegnek, még ha nem is gyógyítja meg.

– Önöket, onkológusokat rendszeresen éri az a vád, hogy eltitkolják a rák egyszerű és hatásos gyógymódját, mert ez az a betegség, amelyet a szódabikarbónától kezdve a talpmasszázson keresztül a „B17-vitaminig” számos módon lehet eredményesen kezelni. Nem kellene fellépniük ezek ellen?

– Nemcsak a szakmának, hanem a hivatalos szerveknek is tenniük kell ez ellen, úgy tűnik, végre törekszenek is erre a hatóságok. A törvény minden erejével üldözni kell a sarlatánságot, nekem is volt olyan páciensem, aki horribilis összegeket költött hatástalan kezelésekre. De a gyógyíthatatlan embereknek kell valami vigasz, és ezt sok esetben akár egy természetgyógyásztól is megkaphatja, akinek van arra ideje, hogy a betegség szempontjából indifferens információkról is kikérdezze a pácienst, aki ezt törődésként éli meg. Az a hiányzó közép-szakdolgozói réteg, amelyet már említettem, ki tudná elégíteni a betegek jogos elvárását, hogy minden kérdésükre választ kaphassanak, és szakszerűen tölthetnék be ezt a szerepet is a közfinanszírozott ellátásban.

 

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)

cimkék

Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

A tsimane törzs tagjait nem első alkalommal vizsgálják. 2017-ben már nagy nyilvánosságot kapott az az eredmény, miszerint időseik szív- és érrendszeri egészsége egészen példátlan a világon.

Az Ökológiai Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem közös projektje, melyben a lakosság segítségét kérik az inváziós csípőszúnyogok feltérképezéséhez.