hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Daganatdiagnózis, rákkezelés: Túl kicsire sikeredett a lépés

A daganatgyanús betegek két héten belül kötelezően elvégzendő MR- és CT-vizsgálatával nem sikerült érdemben felgyorsítani a diagnózis felállítását és kezelésük megkezdését – derül ki az MNO cikkéből.

Hiába történnek meg időben a képalkotó vizsgálatok, a diagnózis felállításához ez messze nem elég. A megoldás a centralizáció lehetne, illetve a betegek érdekében bizonyos területeket ki kellene vonni a teljesítményvolumen-korlát alól – írja a lap.

– A gond az, hogy az onkológiai betegek ellátása is a tvk alá esik. Vagyis hiába hozott a kormány rendeletet arról, hogy daganat gyanúja esetén két héten belül el kell végezni a CT-, illetve az MR-vizsgálatot, ez nem jelenti azt, hogy a beteg azonnal diagnózishoz és ellátáshoz is jut – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek  Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója.

A szakember szerint a döntéshozók nem vették figyelembe, hogy egy daganatos beteg kivizsgálásánál mi az algoritmus, így a kiegészítő vizsgálatokra továbbra is sokat kell várni. Ráadásul egy daganatot a CT vagy az MR önmagában nem is képes igazolni, hiszen a korrekt diagnózis rendszerint csak szövettani vizsgálattal állítható fel.

– A szándék jó, de ez a helyzet megváltozásához kevés, hiszen csak abban az esetben lenne áttörés, ha az összes többi, a diagnózis felállításához szükséges vizsgálatot is el lehetne végezni rövid idő alatt, s azt követően azonnal megkezdődne a beteg gyógyítása – idézik tovább Ficzere Andreát az mno.hu-n.

(forrás: MNO)
hirdetés

Könyveink