hirdetés
2018. december. 14., péntek - Szilárda.
hirdetés

Törzskarton, kiszállási díj, feladatmegtagadás – jogászi szemmel

Az elmúlt időszakban számos hír borzolta a háziorvosok, s rajtuk keresztül a betegeik kedélyét – a törzskartonok kötelező kitöltésétől kezdve a kényelmi szolgáltatásokért szedhető díjjal kapcsolatos vitán át a finanszírozás vagy az üres praxisok feltöltésének sikertelenségéig. A felmerülő kérdésekről a Medical Tribune dr. Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász véleményét kérdezte.

hirdetés

Januárra halasztotta az egészségügyi kormányzat a csaknem botrányt okozó törzskarton kitöltetését, amelyben az állampolgárok jövedelmi viszonyaira éppen úgy rá kellett volna kérdeznie a háziorvosnak, mint a szexuális indentitására. A szexualitás az egészségügyi mellett talán a legérzékenyebb adat, és talán nem feltétlenül szükséges az ellátáshoz sem… Egészségügyi jogászi szemmel, miért kellene, s egyáltalán szabad-e ilyen adatot kérni és feltölteni azt az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT), amelyben ráadásul majdan a rendőrség is kutakodhat? Elképzelhető, hogy csak időt akartak nyerni a probléma megoldásának elhalasztásával?

Tudjuk, hogy az egészség sokkal szélesebb alapokon nyugszik, mint a betegségek megállapítása és kezelése. Az is igaz viszont, hogy a háziorvos felé ilyen mértékű nyíltságnak nincs nálunk hagyománya: szexuális problémákkal a nők például vagy közvetlenül nőgyógyászhoz, pszichológushoz vagy senkihez nem fordulnak. Jónak látom az óvatosságot, és szükségesnek érzem a tapintatot. Visszaélések mindig voltak és lesznek, az állam feladata, hogy ezek lehetőségét minél jobban közelítse a nullához. Az EESZT jó irány, mely a gyermekbetegségein túlesve remélem, hogy egy-két év múlva fontos segítségnek tűnik majd orvos, beteg számára egyaránt.

Az alapellátók rendkívüli módon tiltakoztak a törzskarton kérdéssorának kitöltése miatt, egyrészt annak tartalmáért, másrészt azért, mert az betegenként jó 40 percet venne igénybe, s ehhez sem helyiség, sem külön forrás nem állt volna rendelkezésükre. A háziorvosok esetében nem ez az első eset, hogy ellentételezés nélkül próbálnak meg különféle munkákat pluszban elvégeztetni velük – lásd pl. sportorvosi igazolás. Rendben van ez így?

Azzal egyetértek, hogy az alapellátó szakembernek szükséges időszakonként minden beteg egészséghátterében elmélyedni. Biztos lelkesebb partnerek volnának ebben a háziorvosok, ha kevésbé lennének túlterhelve a körülbelül 8 évvel ezelőtt végzett becslés szerint a munkaidejük egyharmadát kitevő papírmunkával, a betöltetlen körzetek miatti helyettesítéssel és a jobb megélhetésük érdekében vállalt pluszfeladatokkal.

Jogászi szemmel: megteheti valaki, hogy ilyen esetekben jogi következmények nélkül szabotálja egy-egy rendelkezés végrehajtását?

Az előírások betartása természetesen kötelező, ha nem is mindenki jár el így. A legjobb helyzet akkor adódik, ha egyetértünk, azonosulni tudunk a szabályok tartalmával, ha pedig nem, akkor jól felfogott érdekünkből célszerű követni őket.

Az utóbbi időben ugyancsak nagy port vert fel a háziorvosok esetenként elkért „kiszállási díja” is, amelyben ön is megszólalt szakértőként a Népszavában, jelezve, hogy a mai jogszabályok alapján erre a háziorvosoknak nincs lehetőségük. Nem mindenki ért egyet önnel, az orvosi kamara két éve például ajánlást tett arra, mennyi pénz kérhető a „kényelmi szolgáltatásokért”. Van, aki szerint azonban a háziorvosnak egyáltalán nem lenne keresnivalója a beteg otthonában... Mi lehet a megoldás?

Érthető az orvosok szándéka. Ezzel együtt két alapvető probléma van a kiszállási díjjal. Az egyik jogi természetű: a hatályos egészségügyi szabályrendszer szinte teljesen kiűzte a fizetős ellátásokat a közfinanszírozott rendszerből. Nincs legális lehetőség a többletszolgáltatásokra, ezért marad a köpenyzsebbe dugdosott pénz. Úgy gondolom, óvatosan, főleg olyan területeken, ahol mindez nem eredményezhet az orvos által generált keresletet, előnyös volna önrészfizetés bevezetése. A kiszállási díj – és ez a másik, immár érdemi, morális probléma – nem ilyen. Az indokoltság megállapítása nem könnyű módszertani feladat, és kellemetlen helyzeteket eredményezhet beteg, orvos számára egyaránt. Másrészt a fizetőképes beteg a pénzéért bármikor ugráltathatná az orvost, elvonva őt a fontosabb betegellátási feladatai, ha úgy tetszik, a szegények elől. A házhoz hívások rendszerének teljes újragondolása ezzel együtt vitaképes ötlet.

Önök a jobb sorsra érdemes Egészségbiztosítási Felügyeletnél egy hasonló ügyben már „rendet tettek”, amikor nem engedélyezték a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórháznak, hogy szerződéssel, hálapénz helyett a kórháznak fizettetve adjanak lehetőséget arra a nőknek, hogy választott orvosuknál szülhessenek, attól függetlenül, hogy az az adott orvos munkaidejében történik-e.

Jó szándékú kezdeményezés volt, amely nem fért össze a jogi keretekkel. Pedig a szülészetben az orvosválasztásért fizethető legális díj kiváló terepe volna a fizetős szolgáltatások kísérleti bevezetésének, mivel nem generálna káros egészségügyi többlet keresletet, ráadásul a hálapénzzel leginkább fertőzött területek egyikén lehetne jogszerű módszerrel felváltani a mostani, orvost és beteget büntetőjogilag is veszélyes zónába terelő, a rendszer morálját romboló hálapénzt.

Ezzel a döntéssel azonban nem tudott rendeződni a régóta elő-előkerülő történet, a „szabad orvosválasztást pénzért” ügye, amelyről eredetileg az egészségbiztosítási törvény is rendelkezett, s szó volt anno a Szócska Miklós nevéhez köthető (és azóta félretett) Semmelweis Tervben is. Hogyan lehetne megértetni Magyarországon, hogy az egészségügy valójában nem ingyenes, nincs annyi pénz, hogy mindenkinek minden térítésmentesen járjon?

Tapasztalataim szerint a néplélek azt szereti, ha minden ingyen van. Nem alakul ki ügyfélszemlélet, az a hozzáállás, hogy ha tudok, szívesen fizetek a minőségért, és számon is kérem azt. A rendszerváltás óta az egészségpolitikusok (egy-két kivételtől eltekintve) nem merték kikezdeni az ingyenes ellátás illúzióját. A patikában senki nem csodálkozik azon, hogy akár több ezer forintot kell fizetni a gyógyszerért, az orvosnál mégis kiverte a biztosítékot az a bizonyos háromszáz forintos vizitdíj. A szemléleten lehet változtatni, például a fizetős ellátási elemeket tiltó határoknak a feszegetésével, és a magam részéről legalább jelképes szankcióval sújtanám azokat a betegeket is, akik nem működnek együtt az ellátórendszerrel, például megfelelő indok nélkül elmulasztják a kontrollvizsgálatot vagy a műtéti időpontot.

Annak meghatározása, hogy mi jár alanyi jogon és miért kell fizetni, sosem tetszett a politikusoknak, mert nem tenné őket népszerűvé. De mégis, mi az, amiben előreléphetnénk és miként?

Tíz-húsz éve szinte minden új egészségügyi miniszter azzal kezdte a regnálását, hogy ígérte: meghatározza az „alapcsomagot”. Aztán az ellenállás miatt a rendszer egyengetése kis túlzással olyan marginális kérdésekre redukálódott, mint hogy ki fizesse a siklóernyő-balesetek és az egzotikus viperák marása utáni ellátást – évente mondjuk 2 esetet érintve. A „minden ingyen” helyzetéből nem népszerű dolog visszalépni, még akkor sem, ha sok hozzáértő szerint ez inkább előrelépés volna; soha nem a technikák és az ötletek hiányoztak...

A választások előtt, azt körbejárva, hogy mit várnak a háziorvosok, volt, aki a honpolgárok szabad háziorvos-választásának lehetőségét is megkérdőjelezte. Ön szerint van ennek realitása?

Valójában a szabad háziorvos-választás csak annyira valós, mint a szabad párválasztás: nem biztos, hogy akit én választok, az viszonozni fogja a közeledésemet. A körzeten kívüli beteg ellátását a háziorvos vállalhatja, de nem köteles rá. A rendszert ehhez képest szigorítani úgy lehet, ha mindenkit kötelezően besorolunk a körzeti orvosához. Úgy gondolom, hogy a háziorvos-választás jelenlegi szabadságfokát érdemes megtartani, mert a szigorítás lakcímturizmust és rossz orvosi, lakossági közérzetet okozna éppen azon az ellátási szinten, ahol a bizalom talán még nagyobb jelentőségű, mint másutt.

A háziorvoslás régi gondja, hogy elöregszik a szakma, s nincs utánpótlás. Az új miniszter már előrevetítette, hogy a csoportpraxisokban látná a jövőt. Ön szerint kötelezhetők arra a háziorvosok, hogy hosszú idő alatt felépített szóló praxisukat, amihez akár pénzért jutottak, másokkal osszák meg?

A praxisjognak még sokáig isszuk a levét, például úgy, hogy aki pénzt fektetett be, az joggal nem akarja ezt a vagyoni értéket elherdálni. De ez csak egy eleme a kérdésnek. A 2015-ben megalkotott, de a mindennapokban máig le nem képezett alapellátási törvény szemléletét jónak tartom. Az alapellátó tevékenység minden bizonnyal gyökeresen megújul a következő évtizedben: az orvosok mellett más egészségügyi szakemberek és az informatikai eszközök is szervesebb részévé válnak a gyógyításnak. Csapatban rugalmasabban tudják a feladatokat megosztani, és összességében a jelenleginél jóval többet tehetnek a lakosság egészségmenedzsmentje érdekében. Ha a szemléletváltás sikerül, a háziorvosi tevékenység a jelenlegi futószalagon, végkimerülésig történő munka helyett elnyerheti méltó arculatát, és a praxis irányítója ideje túlnyomó részében végre érdemi szakmai feladatellátással segítheti elő betegei egészségének fejlesztését, helyreállítását. Az egészségpolitika nagy feladata, hogy ezt a közösségi érdeket összeegyeztesse a háziorvosok és a többi szereplő egyéni motivációival, és megnyerje őket a változások érdekében.

Névjegy
Kovácsy Zsombor orvos, jogász, egészségügyi szakmenedzser, 1998–2009 között az egészségügyi és igazságügyi államigazgatásban dolgozott, 2006–2007-ben az egészségügyi tárca jogi és nemzetközi ügyekért felelős szakállamtitkára, 2007–2009 között az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke. 2009 óta egészségügyi jogi kérdésekkel foglalkozó ügyvédi irodáját vezeti, az ELTE tiszteletbeli tanára, az egészségügyi szakjogászképzés megalapítója, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjában az egészségügyi jog oktatója, több egészségügyi jogi tárgyú könyv szerzője.
Köbli Anikó
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune 2018. július)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink