hirdetés
hirdetés
2018. május. 28., hétfő - Emil, Csanád.
hirdetés

Nagy segítség a praxispályázat

A Magyar Hírlap szerint minden eddiginél több, százhatvankét háziorvos jelentkezett tavaly az alapellátási letelepedési és praxispályázatokra, így az elmúlt három évben százkilencvennyolc körzetet sikerült betölteni.

hirdetés

A tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok száma 299, a fogorvosi körzetek közül pedig 251 áll üresen az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) legfrissebb, december 1-jei adatai szerint. Ez összesen ötszázötven betöltetlen rendelő, ugyanez a szám 2016-ban háromszázötven körül mozgott.

A legnagyobb hiány továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, ahol negyvenhárom praxis vár gazdára, Jász-Nagykun-Szolnok megyében huszonnégy, Békésben pedig huszonhat körzet betöltetlen. A számok ellenére azonban nagy eredménye az alapellátást támogató kormányzati intézkedéseknek, hogy tavaly lényegesen jobban fogytak az üres praxisok, a legutóbb kiírt támogatási pályázaton százhatvankét orvos nyert.

Ez egyebek mellett annak is köszönhető, hogy emelkedett a letelepedést segítő pályázatok keretösszege: a nagy érdeklődés miatt 1 milliárd 250 millióról 2 milliárd 250 millió forintra. Ennek alapján a háziorvosok egy éve üresen álló körzet esetében nettó tizenkétmillió, öt évnél régebb óta betöltetlen praxisnál nettó húszmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek, írja a lap.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának összegzése szerint az elmúlt három évben a pályázatokkal százkilencvennyolc körzetet sikerült betölteni. Tapasztalatuk szerint a fiatal vidéki háziorvosoknak hatalmas segítséget jelent a letelepedési pályázat, illetve a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) is, amelynek létrehozásában és kialakításában az intézkedés vidékmegtartó képessége is kiemelkedő szerepet játszott.

„Ma még nem kapnak a magyar orvosok olyan fizetéseket, mint Nyugat-Európában, de ha egy orvosházaspár hajlandó egy vidéki praxis felvirágoztatása mellett azt is teljesíteni, hogy tíz év alatt három gyermeket vállal, akkor ma olyan támogatást kap a csok-on belül, amellyel pályakezdőként önálló lakással, önálló házzal tud elindulni. Ezt kevés ország, mondhatni egyetlen egy sem ajánlja az ott kezdő orvosoknak Európában” – összegzett a humántárca.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink