hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.

Nyugdíjkompenzáció: megint kiderült valami

Újabb részletet ásott ki a Népszabadság a nyugdíj után dolgozó egészségügyiek nyugdíjvesztést kompenzáló díjazásának szabályairól.

A lap a részleteket illetően több kérdést is feltett az illetékes államtitkárságnak, de mint írják ”érdemi választ egyszer sem kaptunk. Ez vélhetőleg azért lehet, mert még a kormány sem tudja, hogy hogyan oldja meg a feladatot.”

Egy szerdán parlament elé került törvénymódosításból azonban azt szűrték ki, hogy vélhetőleg a több helyről való, többszörös kompenzálásnak akar akadályt támasztani a jogalkotó azzal a körülményes szabállyal, hogy egy-egy munkahelyi vezető legfeljebb a nyugdíj összegéig pótolhatja a nyugdíjkoron túl dolgozó egészségügyiek jövedelmét.

Akik több munkahelyen is dolgoznak, dönthetnek úgy, hogy egyetlen munkáltatótól kérik a kompenzáció összegét. De lesz arra is mód, hogy a munkaidők arányában több helyről kapják a nyugdíjpótlás összegét. Arra azonabn ez a tervezet sem ad választ, hogy hol futnak össze majd az adatok, azaz ki ellenőrzi, hogy ki mekkora összeghez jutott, és valóban sor került a teljes kompenzációra.

Az viszont kiderül, hogy rosszul járhatnak azok is, akik még nem érték el a nyugdíjkorhatárt (például azok a nők, akik 40 év szolgálati idővel jutottak időskori ellátáshoz), a módosítás szerint ugyanis, ha éves jövedelmük meghaladja a minimálbér tizennyolcszorosát, már nem jogosultak a kompenzációra – olvasható a nol.hu cikkében.

(forrás: NOL)
hirdetés

Könyveink