hirdetés
2024. május. 09., csütörtök - Gergely.

Lezárult a magyar egészségügy egyik legnagyobb pályázata

A hétvégén lezárult a magyar egészségügy egyik legnagyobb pályázata, amelynek keretében 22 kórház összesen több mint hetvenmilliárd forint támogatáshoz jutott – közölte Bajnai Gordon miniszterelnök kedden Baján.

A súlyponti, területi kórházak – köztük a bajai – arra kapták a pénzt, hogy a magyar egészségügy alapjaiban újulhasson meg európai uniós és hazai támogatással – mondta a magát ma is bajainak valló miniszterelnök a Sugovica-parti város kórházában.
Bajnai Gordon a 22 kórház közül kiemelte a bajait, amely mintegy hárommilliárd forint támogatást nyert el egy új, hétszintes épület felépítésére és annak új műszerekkel történő ellátására.
Kitért arra: a mostani pályázati forrás révén az ország 22 körzetében indul beruházás, ami a nyolc súlyponti kórház részére korábban biztosított, hasonló nagyságrendű támogatással együtt már azt eredményezi, hogy a hazai egészségügy komoly fejlesztés előtt áll.
A miniszterelnök szólt arról, hogy a nyertes kórházi pályázat mellett Baján öt új szakorvosi rendelő is elkészült.
Bajnai Gordon összegzésként kiemelte: az elmúlt négy évben az európai uniós fejlesztések segítségével több mint 3.800 milliárd forint összegben készültek el vagy indultak fejlesztések.
A miniszterelnök utalt arra: kormánya határozott szándéka volt, hogy a gazdasági válság idején az Európai Unió pályázataihoz szükséges önrészt a költségvetésből biztosítsa annak érdekében, hogy a fejlesztések ne álljanak le.
Úgy fogalmazott: takarékossággal, józan ésszel, helyenként áldozatvállalással Magyarország a mostani válságon túl lesz, de ha a jövőjét feláldozza, akkor tartósan soha nem képes kikerülni ezekből az ismétlődő válságokból.
Bajnai Gordon szerint az ország már kifelé jön a gazdasági válságból, s a kórházi beruházások az építőiparnak már rövid távon is keresletet fognak teremteni.
Révfy Zoltán, Baja fideszes polgármestere elmondta: a város képviselő-testülete 340 millió forint önrészt biztosított a pályázathoz. A polgármester sikeresnek ítélte a város pályázatait, hangsúlyozta, hogy az utóbbi három évben csaknem tízmilliárd forint fejlesztési forrást nyert el Baja.

A súlyponti, területi kórházak – köztük a bajai – arra kapták a pénzt, hogy a magyar egészségügy alapjaiban újulhasson meg európai uniós és hazai támogatással – mondta a magát ma is bajainak valló miniszterelnök a Sugovica-parti város kórházában.

Bajnai Gordon a 22 kórház közül kiemelte a bajait, amely mintegy hárommilliárd forint támogatást nyert el egy új, hétszintes épület felépítésére és annak új műszerekkel történő ellátására.

Kitért arra: a mostani pályázati forrás révén az ország 22 körzetében indul beruházás, ami a nyolc súlyponti kórház részére korábban biztosított, hasonló nagyságrendű támogatással együtt már azt eredményezi, hogy a hazai egészségügy komoly fejlesztés előtt áll.

A miniszterelnök szólt arról, hogy a nyertes kórházi pályázat mellett Baján öt új szakorvosi rendelő is elkészült.

Bajnai Gordon összegzésként kiemelte: az elmúlt négy évben az európai uniós fejlesztések segítségével több mint 3800 milliárd forint összegben készültek el vagy indultak fejlesztések.

A miniszterelnök utalt arra: kormánya határozott szándéka volt, hogy a gazdasági válság idején az Európai Unió pályázataihoz szükséges önrészt a költségvetésből biztosítsa annak érdekében, hogy a fejlesztések ne álljanak le.

Úgy fogalmazott: takarékossággal, józan ésszel, helyenként áldozatvállalással Magyarország a mostani válságon túl lesz, de ha a jövőjét feláldozza, akkor tartósan soha nem képes kikerülni ezekből az ismétlődő válságokból.

Bajnai Gordon szerint az ország már kifelé jön a gazdasági válságból, s a kórházi beruházások az építőiparnak már rövid távon is keresletet fognak teremteni.

Révfy Zoltán, Baja fideszes polgármestere elmondta: a város képviselő-testülete 340 millió forint önrészt biztosított a pályázathoz. A polgármester sikeresnek ítélte a város pályázatait, hangsúlyozta, hogy az utóbbi három évben csaknem tízmilliárd forint fejlesztési forrást nyert el Baja.

Az egészségügyi pályázatok legújabb nyertesei

 

Másfélmilliárdos kórházfejlesztés Sátoraljaújhelyen

Másfélmilliárd forintot nyert struktúraátalakításra egy európai uniós pályázaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház. A pályázati forrás segítségével lebonthatják azt az épületet, amelyben az úgynevezett belgyógyászati mátrix osztályok, például a reumatológia, a bőrgyógyászat és a szemészet működik, valamint a radiológiának és a központi gyógyszertárnak ad helyet. Ennek helyén egy háromszintes épületet építenek, amelyben a központi műtőket és az intenzív osztályt, a sebészeti, valamint a központi betegirányítási részleget és a radiológiai osztályt helyezik el egy új CT-vel.

Kardiológiai és szívsebészeti centrum épül a Zala Megyei Kórházban

Csaknem ötmilliárd forintos beruházással kardiológiai és szívsebészeti centrum épül a Zala Megyei Kórházban, ahol az eddig egymástól távoli két telephely aktív ellátását is egy helyre költöztetik. Emellett a pózvai külső kórházból a pulmonológiát, az onkológiát és a szemészetet is a központi tömbbe helyezik át. Fejlesztik a központi sterilizálót, a műtőt, továbbá egységes intenzív ellátó központot alakítanak ki. Új sürgősségi osztály épül, s mindehhez egységes betegirányító informatikai rendszer kialakítása is társul. A pályázaton csaknem 4,3 milliárd forintos támogatást nyert el a kórház és a fenntartó önkormányzat további 500 millió forint önrészt vállalt.

Több mint félmilliárd forintos fejlesztés a hódmezővásárhelyi kórházban

A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház és Rendelőintézet rekonstrukciós programjának első elemeként megújulhat az intézmény legtöbb aktív osztályának helyet adó A épülete. Az egészségügyi intézmények struktúraátalakítási pályázatán a város önkormányzata 492 millió forintos uniós támogatást nyert el, amelyet 10 százaléknyi saját erő egészít ki. A tervek szerint az egész épületet akadálymentessé teszik, illetve korszerűsítik az energetikai hálózatot. Átépítik az alagsort, alagúttal kötik össze a szintén fejlesztendő sürgősségi osztállyal. Megújítják a központi sterilizálót is, ahol az emberi munka kiváltására számítógép irányítású, automatizált berendezéseket helyeznek üzembe. Az épületben kialakítanak egy központi betegfogadó egységet, és megújul az informatikai rendszer is.

Új kórházi szárny épülhet Gyöngyösön

Új kórházi szárny létesülhet a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban, miután az intézmény sikeresen pályázott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. A tenderen 1,125 milliárd forintot nyert el az intézmény. A vagyonkezelést végző cég biztosítja a 150 millió forintnyi önerőt. A négyszintes épület a jelenlegi, leromlott állagú rendelőintézet helyén épülhet meg, a beruházás nyomán a kórház az ország egyik legmodernebb egészségügyi intézményévé válik. Az új szárny földszintjén világszínvonalú informatikával támogatott központi betegirányító egység kap helyet, illetve szintén a földszinten és az első emeleten alakítják ki a járóbetegeket fogadó szakrendelőket. A második emeletre kerül a szülészet-nőgyógyászat és a krónikus belgyógyászati osztály, a harmadikon pedig az egynapos sebészetet, illetve az úgynevezett rövid ápolási egységet rendezik be.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink