hirdetés
2020. szeptember. 30., szerda - Jeromos.
hirdetés

Itt a lista, kik pályáznak a főigazgatói posztokra!

Meglehetősen nagy a tolongás a meghirdetett országos intézeti főigazgatói posztokért. Egy biztos: a jelenlegi vezetők egyetlen kivétellel ismét ringbe szálltak jövőt vázoló elképzeléseikkel. Azt persze még nem tudni, hogy végül ki kap bizalmat az elkövetkezendő öt évre.

hirdetés

Az egészségügyi szakállamtitkárság alig néhány nappal a fővárosi kórházi főigazgatók rapid felmentése, majd ugyancsak rapid visszahelyezése, majd néhányuk állásának meghirdetése után csapott a lovak közé, s váratlan mozdulattal pályázatot írt ki tizenkét országos intézet vezetői posztjára. Egyetlen kivétel akadt, az Országos Onkológiai Intézet, a hivatalos indoklás szerint azért, mert nem lenne célszerű, ha a megkezdett sok milliárdos beruházás-fejlesztés közben lenne váltás a vezetői poszton.

Ami a többieket illeti, a beérkezett pályázatokból úgy tűnik, a jelenlegi vezetők szívesen folytatnák, mellettük azonban jelentkezőkből is akad bőven. A legtöbben – összesen nyolcan – például az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgatói székét célozták meg, köztük a jelenleg e tisztséget betöltő Soós Ágnessel együtt. (Lapunk információja szerint dr. Belák Mihály, dr. Szilvásy István, dr. Békési László, Szabó István, dr. Szabados Péter, Osztrovszki Géza és dr. Végh Attila Péter található a sportegészségügy élére jelentkezők között.) A kiemelkedő érdeklődés már csak azért is érdekes, mivel egyelőre tisztázatlan az OSEI sorsa. A bizonytalansági tényező azonban a jelek szerint nem bír visszatartó erővel.

Ugyanez mondható el az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézetre is, amelynek főigazgatói székét összesen heten célozták meg, köztük a jelenlegi megbízott vezető, Surján György is. (A kandidálók között található dr. Csengei Gábor, dr. Mező Tibor, dr. Józsa Zsolt, dr. Hatvani Zsolt Ákos, Vincze-Fekete Judit és dr. Balogh Illés.) Egyelőre nincs döntés arról, hogy függetlenként működik tovább az ESKI, vagy a létrehozni tervezett Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztéi Intézet egyikeként végzi szakmapolitikai háttérmunkáját. Ez azonban láthatóan semmit sem von le vonzerejéből.

A pályázatokról dönteni hivatott testületnek két intézet esetében lesz könnyű dolga, mivel a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet élére a szervezetet 2004 óta vezető Ofner Péter az egyetlen „talpon maradt” jelentkező, s nincs nagy tolongás az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet főigazgatói székéért sem, amelyre egyedüliként az egykori főigazgató, Sótonyi Péter adta be pályázatát, mivel a jelenlegi vezető, Keller Éva nem kíván újrázni.

A pályázók számát tekintve a Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet, az Országos Reumatológiai Intézet illetve a Fog- és Szájbetegségek Országos Intézete tűnik a legkevésbé vonzó helynek. Az első két intézmény élére ketten-ketten adták be jelentkezésüket – a volt főigazgatókkal, Négyesi Zsolttal és Poór Gyulával együtt (Négyesi mellett Németh György Valentin, az ORFI élére pedig dr. Molnár Csaba Imre pályázott). Ettől némiképp eltér a fogászati intézet, mivel ennek jelenlegi vezetője, Vágó Péter nyugállományba vonul, itt dr. Horváth János és dr. Albrecht Mária kandidál.

Folytatná vezetői munkáját Strausz János az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet élén (dr. Somoskövi Ákos, dr. Urbán László és dr. Major Tamás ugyancsak ide adta be jelentkezését), akárcsak Veress Gábor a balatonfüredi szívkórházban, Miskovits Eszter a vérellátó szolgálatnál, Kerényi Erika a Mátrai Gyógyintézetben vagy Vízvári László az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetben.

A fentiek közül különösen az Országos Vérellátó Szolgálat mozgatta meg a szakemberek fantáziáját. Ide ugyanis a jelenlegi vezető mellett további öt pályázat (Kiovszky Attila, dr. Belák Mihály, dr. Fábián Károly, dr. Szabó Zoltán és dr. Budai András) érkezett. Hasonlóan népszerű a balatonfüredi szívkórház, ahol az intézményt jelenleg vezető Veress Gábornak négy ellenlábasa is akad (dr. Rónaszéki Aladár, dr. Békési László, dr. Kósa István, Osztrovszki Géza). Ugyanennyien vennék át a Mátrai Gyógyintézetet vezető Kerényi Erikától a stafétabotot (dr. Albert István, dr. Kósa Lajos, dr. Berecz Mária, Szalontainé dr. Bérdi Eszter, dr. Mári Róbert), míg a szak- és továbbképző intézet igazgatójának csupán négy aspiránssal (dr. Józsa Zsolt, Kaszás Mátyás, dr. Németh Csilla, Bogdán Lászlóné) kell összemérnie szaktudását, s elképzeléseit.

A pályázók közül hárman több intézményt is célba vettek, közülük ketten – a vérellátó illetve a balatonfüredi szívkórház mellett – szívesen látnák magukat a sportegészségügy élén.

A pályáztatást egyébként a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény tavalyi módosítása teszi lehetővé. Ekkor fogadták el ugyanis azt a passzust, amely 2011 január 1 és február 28 között lehetővé teszi az intézményfenntartóknak, hogy különösebb fakszni nélkül pályázatot írjanak ki a vezetői beosztásokra, amelyek immár kizárólag öt évre szólhatnak a jelenlegi határozatlan idejű megbízások helyett.

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 1,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink