hirdetés
2024. május. 10., péntek - Ármin, Pálma.

Felveszik a kesztyűt a kórházigazgatók

Rendkívüli ülést hívott össze kedden kora délutánra a főigazgatói kényszernyugdíjazások miatt a Magyar Kórházszövetség emlékeztet a Világgazdaság.

Utólag érvénytelenítették ugyanis a nyugdíjkorhatárt elért vagy annak közelében lévők pályázatait, ami miatt most jogászokkal is konzultál az érdekképviselet. Jogi szakértők szerint igencsak aggályos, hogy a pályázati kiírásban nem szerepelt felső korhatár, így csupán erre hivatkozva utólag nem lehet kizárni egy pályázót, ha a bizottság egyébként alkalmasnak találta egy intézmény vezetésére – írja a Világgazdaság.

A lap információi szerint alapvetően nem is azzzal van bajuk a kórházigazgatóknak, hogy nyudíjba kell menniük. Azt nem tudják elfogadni, ahogyan ezt le akarják nyomni a torkukon.

"Úgy érezzük, hülyét csinálnak belőlünk. Sokan közülünk évek óta vezetik ugyanazt az intézményt. Mások egy éve sincs, hogy elnyerték a kinevezésünket. Most mindenkinek pályáznia kellett, úgy, hogy közben a reform miatt napi szinten gyakorlatilag válságmenedzselni kell a kórházunkat. De ezt is elfogadtuk. Azután most hirtelen közlik, hogy nem nyerhet az, aki akárcsak megközelíti a nyugdíjkorhatárt. Persze, ezt is az újságokból kell megtudnunk" fakad ki egy, nevét érhető okokból nem vállaló érintett.

Mint arról több lap beszámolt, annak ellenére született ilyen döntés, hogy a múlt hét elején kiszivárgott és a MedicalOnline-on megjelent listán még számos idős vezető neve szerepelt győztesként. Végül a 35 meghirdetett főigazgatói álláshelyből 11-ben inkább eredménytelennek nyilvánították a pályázatokat, amiket 30 napon belül újra kiírnak majd.

Az Egészségügyi Államtitkárságtól napok óta nem kapott választ a VG arra, vajon a szintén újra pályáztatott gazdasági igazgatók esetében hasonlóan járnak-e majd el, illetve hogy hol tartanak az egyeztetések az egészségügyiek esetleges mentességéről a kényszernyugdíjazás alól.

(forrás: Világgazdaság)
hirdetés

Könyveink