hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Eredményt hirdettek a kórházigazgató pályázaton – sok volt a kudarcos kiírás

Az erőforrásminisztérium kihirdette az államosított kórházak főigazgatói pályázatainak eredményét. Kihúzták a 62 év feletti kórházigazgatókat a győztesek listájáról.

Mint emlékezetes az utolsó napokban az okozott izgalmat, hogy – bár azzal az illetékes államtitkárság nem értett egyet  – a gazdasági tárca ragaszkodni látszott ahhoz, hogy Matolcsy miniszter korábbi közlése szerint ne dolgozhasson senki a közszolgálatban, aki elmúlt 62 éves. E vita annyi nyomott hagyott – a korábban a szakmai versenyben kialakult, s értesüléseink alapján általunk is ismertetett – listán, hogy nyugdíjkorhatár közelében senki nem nyert most kinevezést, viszont voltak cserék, s lett sok eredménytelen pályázat, zömmel olyan helyeken, ahol az esélyes elérte vagy megközelítette a 62-őt.  Az új pályázatokat 30 napon belül írják ki. (A kórházigazgatói váltásról a Magyar Nemzet cikkéért kattintson ide, a Népszabadság cikkét pedig itt olvashatja.)

A  Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) 2012. március 30-án kiírt pályázatának eredménye: 

 

 

 

Kórház neve

 

 

Pályázati döntés

1

Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet

 

Dr. Ralovich Zsolt

2

Péterfy Sándor Utcai Kórház

 

Dr. Sásdi Antal

3

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézete

 

Dr. Bene Ildikó

4

Szent Rókus Kórház

 

Dr. Göböl Zsolt

5

Bajcsy-Zsilinszky Kórház

 

eredménytelen, új pályázat

6

Egyesített Szent István Szent László
Kórház Rendelőintézet

 

eredménytelen, új pályázat

7

Heim Pál Gyermekkórház

 

Dr. Nagy Anikó

8

Szent Imre Kórház

 

Dr. Bedros J . Róbert

9

Szent János Kórház és Észak budai
Egyesített Kórházai

 

Dr. Kázmér Tibor

10

Uzsoki Utcai Kórház

 

eredménytelen, új pályázat

11

Nyírő Gyula Kórház

 

Dr. Németh Attila

12

Károlyi Sándor Kórház

 

Dr. Bocskai Tamás

13

Szent Lázár Megyei Kórház

 

Dr. Bercsényi Lajos

14

Tüdőgyógyintézet Törökbálint

 

Feder Mark Alexander

15

Szakorvosi Rendelőintézet Gyömrő

 

Dr. Molnár Csaba Imre

16

Szakorvosi Rendelőintézet
Szigetszentmiklós

 

Dr. Raffay Éva

17

Központi Stomatológiai Intézet

 

Dr. Kivovics Péter

18

Szakorvosi Rendelő Monor

 

eredménytelen, új pályázat

19

Szakorvosi Rendelőintézet Nagykáta

 

Dr. Saliba Gebrail

20

Szent Borbála Kórház

 

eredménytelen, új pályázat

21

Fejér Megyei Szent György Kórház

 

Dr. Csernavölgyi István

22

Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház

 

eredménytelen, új pályázat

23

Vaszary Kolos Kórház

 

eredménytelen, új pályázat

24

Pest Megyei Flór Ferenc Kórház

 

eredménytelen, új pályázat

25

Bács-Kiskun Megyei Kórház

 

Dr. Svébis Mihály

26

Pándy Kálmán Megyei Kórház

 

Dr. Kovács József

27

Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza

 

Dr. Bálint Beatrix

28

Csongrád megyei Dr. Bugyi István Kórház

 

eredménytelen, új pályázat

29

Dr. Diósszilágyi Sámuel
Kórház-rendelőintézet

 

eredménytelen, új pályázat

30

Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

 

eredménytelen, új pályázat

31

Tolna Megyei Balassa János Kórház

 

Dr. Muth Lajos

32

Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet

 

Dr. Medgyasszay Balázs

33

Zala Megyei Kórház

 

Dr. Csidei Irén

34

Petz Aladár Megyei Oktató Kórház

 

Dr. Tamás László János

35

BAZ Megyei Kórház és Egyetemi
Oktató Kórház

 

Dr. Csiba Gábor

 

 

 

 

(forrás: GYEMSZI)

cimkék

hirdetés

Könyveink