Infarktus-regiszter: most már valóban kötelező jelenteni!

Hosszú évek munkájának eredményeképpen hamarosan valódi és minden szolgáltatóra kiterjedő adatok állnak majd rendelkezésre arról, vajon hányan, hol, milyen ellátást kaptak Magyarországon, ha a világszerte vezető haláloknak számító szív- és érrendszeri betegségeken belül is jelentős halálozással bíró infarktust szenvedték el, vagy emiatt veszítették életüket. A szakminiszternek a tavalyi év végi törvényi felhatalmazást kiegészítő, március 10-én napvilágot látott, a végrehajtást szabályozó rendelete abban is segítséget jelent majd, hogy kiderüljön, mely esetben mi az eredményes terápia, s hogy mindezt miként tudják megvalósítani az egyes ellátóhelyeken.

A szakminiszter rendelete a többi közt kimondja: az elvárt adatokat a diagnózist felállító, kezelést végző orvos, továbbá a szövettani vizsgálatot, boncolást végző vagy azt véleményező orvosnak kell továbbítania a regiszterbe, egy erre a célra kialakított elektronikus felületen. Az adatszolgáltatás most már valamennyi egészségügyi szolgáltatónál diagnosztizált vagy ellátott heveny szívinfarktusra kiterjed; azokat negyedévente kell megküldeni; először április 15-éig.
A Nemzeti Infarktus Regiszter nem új dolog Magyarországon; mint arról a MedicalOnlione-on is több esetben beszámoltunk, a rendszer 2010 óta pilot projektként működött hazánkban, amelybe a szolgáltatók mintegy 40 százaléka önkéntesen jelentett adatot. Tette ezt annak ellenére, hogy az évente mintegy 50 milliós költséget legfeljebb gyógyszergyárak finanszírozták meg a szakembereknek, ám jó ideje a regiszter csak a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) saját forrásainak felhasználásával működik. A jövőre nézve Jánosi András professzor, a GOKI-ban működő regiszter szakmai vezetője azt mondja: állami feladathoz általában pénzt is rendelni kell, így a végrehajtási utasítás megjelenését követően nyilván ez a kérdés is rendeződik majd.

S hogy miért lenne erre szükség? A korábbi analízisek általában az egész kép egy-egy szegmensének vizsgálatára voltak képesek – mondja a professzor. Józan Péter professzor a KSH adatait elemezve már sok évvel ezelőtt jelezte, hogy az 1998 és 2008 közötti időszakban csaknem felére csökkent az infarktus miatt elhaltak száma, ami a szakma szerint több ok miatt is lehetséges. Elképzelhető, hogy csökkent az infarktusban megbetegedettek száma és kevesebben is halnak meg infarktusban. Lehet, hogy ugyanannyi az infarktusban megbetegedettek száma, de a jobb a kezelés az egyre bővülő katéteres intervenció és a gyógyszerek miatt, ezért csökkent a halálozási arány. Ám az is lehet, hogy mindkét lehetőség együttes eredménye a megfigyelt jelenség – azaz, mindmáig nem tudni, mi az oka, hogy ma kevesebben halnak meg infarktus következtében. Jánosi András azt mondja, a kardiológusok abban hisznek, hogy mindennek a jobb kezelés az oka, ezt azonban be is kell(ene) bizonyítani. „Ennek igazolására” jött létre anno a regiszter, amely rögzíti, mikor kerül kórházba, milyen ellátást kap a beteg, és annak milyen eredménye van, valamint, hogy milyen a prognózisa egy évvel a katéteres érmegnyitás után.

Pillanatnyilag nincsenek hazánkban erre vonatkozó adatok – mondja a professzor –, aki kérdéseinkre válaszolva közölte: Belicza Éváékkal (a GYEMSZI tanácsadója, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgató helyettese – a szerk.) feldolgozták az egészségbiztosítótól származó adatokat. Ezekkel azonban az a gond, hogy nem különböztetik meg a két típusú infarktust, pedig ezeket eltérően kell kezelni. Azaz az OEP-től csak tájékoztató jellegű adatok érkeznek, amelyek alapvetően finanszírozási szempontúak, így nem alkalmasak arra, hogy kövessék a minőség-mutatókat, azt például, mi is történt egy-egy beteg kórházi kezelése során 

Az infarktus-regiszter 2010-ben kezdődött – pilóta vizsgálatként – emlékeztet Jánosi professzor. Mint mondja, a szakma annyira fontosnak tartotta ezt a kérdést, hogy széles körben szolgáltatott önkéntesen adatokat. Ma 65 ellátóhely ad adatot a regiszternek, ám ezek a helyek a betegek mintegy 96 százalékát kezelik.

Mint a professzor fogalmaz: a tavalyi „kötelezvény”, a jelentés kötelező elrendelése lényegében csak puha szankciót jelentett az érintett intézményeknek, amely a GYEMSZI főigazgatójának levelén alapult. Tavaly decemberben azonban mindennek megteremtették a törvényi hátterét is, s ehhez most végrehajtási utasítás is született – magyarázza Jánosi András, aki szerint fontos, illetve jelentős lépés, hogy a rendelet leírja: mi a szolgáltatók, mi a regiszter feladata, s meghatározza az adatáramlás mikéntjét is. Ennek alapján majd korrigálhatják az esetleges ellátásbeli problémákat – állítja a professzor, aki szerint ma is meg tudják mondani, hol, miféle eredmények jellemzik az ellátást.

Mint kérdésünkre jelzi, tavaly a finanszírozott esetek mintegy 40 százaléka szerepelt a regiszterben. Amikor azt kérdezem, igaz-e még, hogy nem ugyanazok az esélyek Budapesten és mondjuk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a professzor azt mondja: a néhány nappal ezelőtt zárult Debreceni Kardiológiai Napokon ismertette a debreceni kardiológiai centrum eredményeit, ahová súlyosabb betegek kerülnek az átlagnál. Ez következménye lehet annak, hogy ott a társbetegségek is gyakrabban fordulnak elő – magyarázza a professzor, aki szerint a legtöbb problémát az okozza, hogy túl sok idő telik el a panasz(ok) kezdetétől az elzáródott ér megnyitásáig.

A szívizom megmentése ugyanis időhöz kötött. Ha hamar érkezik a segítség, kisebb lesz a beteg infarktusa, a hazai tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a betegek nálunk későn kerülnek kórházba. A „betegek gondolkodási ideje mellett” az sem mindegy, kitől kérnek segítséget, az ügyeletektől ugyanis rendre később kerülnek szakemberhez a betegek, mintha a mentőszolgálat vinné őket a megfelelő helyre.

A szakma úgy tartja, egy infarktusos betegnek két órán belül a megfelelő ellátó helyre kell kerülnie annak érdekében, hogy a számára lehető legjobb kezelésben részesülhessen. Fontos lenne, hogy a mentőszolgálat is kapcsolódjék a rendszerhez; bár a legújabb egészségügyi salátarendelkezések tervezete ennek megteremti az alapjait, mindez még nem érzékelhető az eredményekben – erősítette meg Jánosi András. A professzor szerint azt most is meg tudják mondani, hogy Szolnokon például mennyi beteg, milyen ellátást kapott, a rendelkezés lényege azonban az lenne, hogy ezentúl ne csak ötletszerűen regisztrálják az ellátók az általuk elvégzett beavatkozásokat, hanem mindenhonnan jelentsék az elvégzetteket. Jánosi professzorék azt szeretnék elérni, hogy a jelenlegi 40 százalék helyett az ellátók jó 90 százaléka jelentsen. Svédországban ez az arány az önkéntesség ellenére annyi, jóllehet, nálunk előnyt jelenthet, hogy most már tényleg törvény és rendelet is kimondja az adatszolgáltatási kötelezettséget.