A tünetmentes bacteriuria szerepe fiatal nők kiújuló húgyúti fertőzéseiben
A tünetmentes bacteriuria (AB, asymptomatic bacteriuria) definíció szerint olyan állapot, amikor a vizeletből baktériumok jelenléte mutatható ki, ugyanakkor nem állnak fenn húgyúti infekció tünetei.
Az állapot előfordulási gyakoriságát 3-5 százalék körüli értékre teszik az egészséges fiatal nők körében, és ennél nagyobb arányban mutatható ki cukorbeteg vagy idősebb nőknél. Bár úgy tűnik, hogy az AB bizonyos esetekben kedvezőtlen kimenetellel társulhat, például pyelonephritisszel vagy koraszüléssel, keveset tudunk arról, milyen szerepet játszik a rekurráló húgyúti fertőzésben (ÚTI, urinary tract infection) szenvedő fiatal nők csoportjában. Jól ismert tény ugyanakkor, hogy várandósok esetében az AB kezelésével csökkenthető a pyelonephritis és a kis születési súly incidenciája. Más részről azonban mindössze egyetlen jó minőségű vizsgálat történt nem terhes nők bevonásával, mely azzal a megállapítással zárult, hogy a placebocsoportban nem volt nagyobb a tüneteket okozó UTI előfordulási aránya, mint a kezelt csoportban. A mindennapi klinikai gyakorlatban időnként megfigyelhető, hogy a rekurráló UTI-ben szenvedő nőknél alkalmazott antibiotikumkúrát követően steril vizelettel jellemezhető tünetmentes periódust követően egy AB-epizód jelentkezik. Az esetek zömében az AB terápiás eredményei rosszak, és esetenként kedvező feltételek teremtődnek multirezisztens baktériumok kiválasztódásához és elszaporodásához. Mindezek fényében kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az antibiotikumterápiát követően szükség van-e az AB kezelésére rekurráló UTI-ban szenvedő nőknél, illetve ilyen esetekben van-e az AB-nak protektív szerepe a fertőzés kiújulása szempontjából. A fenti kérdések megválaszolásának nagy jelentősége lehet az egészségpolitikai stratégiák felállításában, mivel hozzájárulhat a költségek csökkentéséhez és hatékonyabb antibiotikumhasználati stratégiák kialakításához.
Mind ez ideigazonban egyébként egészséges nők bevonásával nem vizsgálták az AB kezelésének szerepét rekurráló UTI eseteiben. Jelen közlemény szerzői az AB terápiájának hatását elemezték a húgyúti fertőzés visszatérésének arányára fiatal nők csoportjában.
Betegek és módszerek
Összesen 673 válogatás nélküli tünetmentes nőbeteget vontak be a vizsgálatba prospektív módon, akiknél bacteriuria igazolódott 2005 januárja és 2009 decembere között. A betegeket két csoportba osztották: az egyik csoport nem részesült kezelésben (A csoport, n = 312), míg a másik csoportban kezelést is alkalmaztak (B csoport, n = 361). A mikrobiológiai és klinikai vizsgálatokra 3, 6 és 12 hónap elteltével került sor. Elemezték a betegek életminőségét is. Elsődleges kimeneteli paraméternek tekintették azon esetek arányát a vizsgálati periódus végén, akiknél nem tért vissza a húgyúti fertőzés.
Eredmények
Összesen 712 beteg került szűrésre, majd 13 fő kizárása után és 26 beteg lemorzsolódása után 673 beteg adatai képezték a végső elemzés alapját (az A csoportot 312 személy, a B csoportot 361 személy).
A tünetekkel kísért epizód és az ezt követő tünetmentes periódus átlagos időtartama az A csoportban 6,3 hónap, a B csoportban 5,8 hónap volt. A vizsgálat kezdetén nem mutatkozott különbség a két csoport között a demográfiai paraméterek tekintetében. A B csoportban a leggyakrabban alkalmazott antibiotikum a fosfomycin-trometamol, a nitrofurantoin, a co-trimoxazol, a ciprofloxacin és a levofloxacin volt.
A beválasztás után 3 hónappal az A csoport 11 tagjánál (3,5 százalék), a B csoport 32 tagjánál (8,8 százalék) mutatkoztak UTI-val összefüggésbe hozható klinikai tünetek, majd specifikus antibiotikumterápiát követően a szerzők cenzorálást végeztek. Az összes cenzorált beteg esetében az alábbi baktériumokat izolálták: az A csoportban (n = 11): E. coli (n = 10) és Klebsiella spp. (n = 1); a B csoportban (n = 32), E. coli (n = 22), Klebsiella spp. (n = 2) és Enterococcus faecium (n = 2). A két csoport között nem mutatkozott szignifikáns különbség (RR, 1,05; 95% CI, 1,01–1,10; p = 0,051).
A második utánkövetési időpontban az A csoportból 23 betegnél (7,6 százalék), a B csoportból 98 betegnél (29,7 százalék) észlelték a fertőzés kiújulását, ami statisztikailag szignifikáns különbséget jelez a két csoport között (RR, 1,31; 95% CI, 1,21–1,42; p < 0,0001). Az összes cenzorált beteg csoportját tekintve az alábbi kórokozókat izolálták: az A csoportban (n = 23) E. coli (n = 19), Enterococcus faecalis (n = 1) és Klebsiella spp. (n = 3); a B csoportban (n = 98), E. coli (n = 61), Serratia spp. (n = 18), Klebsiella spp. (n = 10), Citrobacter spp. (n = 5) és E. faecium (n = 4). A kezelés alapját minden esetben az antibiogram képezte.
Az életminőségi tesztek ugyancsak szignifikáns különbségeket jeleztek.
A beválasztás után 12 hónappal az A csoportból 41 betegnél (14,7 százalék), a B csoportból 169 betegnél (73,1 százalék) jelentkezett rekurráló infekció. Az összes cenzorált beteg esetében az alábbi patogéneket izolálták: az A csoportban (n = 41) E. coli (n = 21), E. faecalis (n = 3), Klebsiella spp. (n = 10) és E. faecium (n = 7); a B csoportban (n = 169) E. coli (n = 101), Serratia spp. (n = 24), Klebsiella spp. (n =19), Citrobacter spp. (n =15) és Pseudomonas spp. (n = 10). A két csoportban a rekurrens fertőzések arányában (RR, 3,17; 95% CI, 2,55–3,90; p < 0,0001) és az életminőségi kérdőívek eredményében is észleltek különbségeket.
Az A csoport 1 tagjánál, a B csoport 2 tagjánál igazolódott pyelonephritis és történt antibiotikumkezelés (a különbség nem szignifikáns). A Kaplan−Meier-görbe szerint a B csoportban nagyobb volt a rekurrens infekció előfordulási esélye, mint az A csoportban (RR, 2,14; SE = 0,187; p = 0,003). A többváltozós elemzés az antibiotikumterápiát (p < 0,001; kockázati arány [HR], 3,09; 95% CI, 0,19–4,20) és a paritást (p = 0,03; HR, 1,29; 95% CI, 0,61–1,99) jelezte a tüneteket okozó UTI független kockázati tényezőjének. Az antimikrobiális terápiával összefüggésben egyetlen beteg sem jelentett mellékhatást.
Következtetések
A vizsgálat azt igazolta, hogy fiatal nők húgyúti fertőzései kapcsán nem kell kezelni a tünetmentes bacteriuriát, mivel protektív szerepet játszhat a tünetekkel kísért rekurráló infekciók előfordulásában.
