hirdetés
2025. október. 22., szerda - Előd.
hirdetés

Matolcsy: még mindig lemaradásban az egészségügy

Az egészség és egészségügy terén nem, vagy alig mérséklődött a lemaradásunk, mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Növekedés.hu portálon hétfőn megjelent véleménycikkében kifejtette: Magyarország a járványkezelésben eddig első az EU-országok között, a világban is legalább az első tíz között van, miközben uniós versenyképessége a 19. helyre elég, és az EU-ban a gazdasági fejlettség terén (egy főre jutó GDP és GNI, vásárlóerő paritáson) csak a 21. helyen áll. Matolcsy György szerint az élet minden területén fel kell zárkózni a járványkezelésben elért eredményekhez. A jegybankelnök úgy vélte, azok járnak majd jól az uniós közös forrásokkal, akik eddig is jól kezelték az összetett válságot, akik viszont eddig sem voltak képesek jó döntéseket hozni, nem képesek majd jól használni a pénzt.

Az 1990 előtt működő nem-piaci alapú tervgazdaságban a nemzetgazdasági ágazatok arányában fejlett képet mutatott a magyar gazdaság, de mikroszerkezetében, a termékek, technológiák, termelékenység terén már kettős, fejlődő/fejletlen képet. 1990 után pedig egy új kettősség alakult ki: az exportáló, külföldi tőkével és technológiával működő cégek versenyképesek voltak, a hazai tulajdonú mikro- és kisvállalatok alacsony termelékenysége pedig gyenge versenyképességet mutatott/mutat.

Az örökölt lemaradást az utóbbi sikeres évtizedben egy sor területen behozta Magyarország, de a jövőt meghatározó területeken keveset tudott előrelépni. A hagyományos területek mennyiségi lemaradásainak jelentős részét (foglalkoztatás, demográfia, költségvetés, torz adórendszer, pénzügyi sebezhetőség, devizaadósságok, hitelezés, megtakarítások) ledolgozta, de a jövő megnyerése szempontjából döntő, minőségi területeken alig lépett előre.

Az egészség és egészségügy, a tudás és oktatás, a kutatás és fejlesztés, a hazai tulajdonú innovatív technológiák, a digitális átállás, az állami hatékonyság, vagy a megújuló energiaforrások terén nem, vagy alig mérséklődött a lemaradás. Hasonlóan, a pénzügyi tudatosság, a versengő bankrendszer, az export hazai hozzáadott értéke, a beszállítói láncokba integrált magyar kisvállalkozások, új régiós magyar "multik" és a magas hozzáadott értékű szolgáltatások terén továbbra is jelentős a lemaradás a vezető uniós gazdaságokhoz és a kelet-ázsiai tigrisekhez, sárkányokhoz képest – állapította meg.

A jegybankelnök szerint a magyar felzárkózásra nem igaz az, miszerint ahogy közeledünk a fejlett gazdaságokhoz, egyre nehezebb a felzárkózás, így egyre kisebb a felzárkózás üteme. Szerinte fordítva igaz: a magyar gazdaságnak 2018/2019-ben már 3 százalékos növekedési előnye volt az EU átlaghoz képest a korábbi 2 százalékkal szemben.

Matolcsy György szerint az is jó hír, hogy az MNB Versenyképességi program 330 pontjának teljesítése ez év tavaszán 28 százalékos volt. Hozzátette: éppen ott van a lemaradás, ahonnan a felzárkózás új szakaszának minőségi fordulatai a legtöbbet hozhatják. "Világos tehát az előttünk álló versenyszakasz stratégiája: onnan kell meríteni a többletnövekedést, ahol a versenyképességi lemaradás van. Sőt, onnan jöhet a legtöbb új jövedelem, ahol a legnagyobb a lemaradás"  írta.

(forrás: MTI, Növekedés.hu)

Könyveink

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...