hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Matolcsy arról, amit nem értünk

Az egészségügy mai működésével nem lehet népesedési fordulatot elérni – írta Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnöke Növekedés.hu-n.

Matolcsy György Geopolitika, technológia, pénz című írását a Növekedés.hu  közölte. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az elmúlt 30 évben azért nem sikerült a térséggel lépést tartanunk a Nyugathoz való felzárkózás terén, mert döntő időkben rossz vagy még rosszabb döntéseket hoztunk. Mint írja: az 1990-es évek első felében sokkterápiákat alkalmaztunk fokozatos átalakítások helyett, 2002-ben pedig hibás gazdaságpolitikai fordulat következett a szerencsétlen politikai fordulat után.

2010 és 2012 között végrehajtottuk a magyar költségvetés rendbetételét, amely az Európai Unióban a leggyorsabbnak és a legsikeresebbnek számított – írja. 2013 után ehhez hozzáadtuk a pénzpolitika teljes fordulatát, így 2019-re 10 fontos területen már első helyezést érjük el Európában, sőt a világban is.

A Fidesz-kormány eredményeinek bemutatása után rátér azokra a területekre, ahol még szerinte is lenne fejlődési potenciál. Szerinte kevésbé értjük azonban a technológia új kihívásait. Még nem értjük, hogy teljes versenyképességi fordulat nélkül a hozzánk érkezett import tőke csak szigetként működik tovább, mert nincs hová kötődnie.

"Nem értjük, hogy a világ élvonalába /első 200 közé/ tartozó egyetemek nélkül az új technológia nem képes tartósan mozgatni a felzárkózást. Amint azt sem értjük, hogy az állami egészségügy mai működésével nem lehet népesedési fordulatot elérni" – zárja írását a jegybankelnök.

(forrás: Növekedés.hu)

Könyveink