hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Vastagbélszűrés: továbbra is mellébeszél a szakpolitika

Mesterházy Attila MSZP-s honatya vastagbélrákszűrést firtató írásbeli kérdésére válaszolt Rétvári Bence, írja a Napi.hu.

Elsőként a MedicalOnline számolt be az uniós és hazai forrásokból megvalósuló országos vastagbélszűrési program késlekedéséről, erre reflektálva a szakpolitika a diagnosztikus és terápiás kolonoszkópiát a szűrésekkel tudatosan összemosva igyekezett magyarázkodni.

Úgy tűnik, az egészségügy vezetése azóta sem mozdult el korábbi álláspontjárólírja most a Napi.hu. Mesterházy Attila MSZP-s honatya  vastagbélrákszűrést firtató írásbeli kérdésére ugyanis Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára ismét a korábbi választ ismételte meg. Eszerint a projekt előzményeként sikeresen lezajlott egy három megyére kiterjedő pilot szűrés. Ennek tapasztalatait felhasználva készült el a szűrőprogram, amiben 2200 háziorvos vesz részt. Közülük 1300 már oktatásban is részesült. A program országos kiterjesztéséhez és koordinálásához felállt az országos hálózat, hét regionális központtal. A szükséges eszközök beszerzésére pedig elindult a közbeszerzés. Vagyis forrásvesztéstől nem kell tartani – írta Rétvári, aki szerint minden rendben van, s szó sem esik a projekt befejezési határidejéről.

A következő mondat már arról szól, hogy a szűréstől függetlenül évi több mint 90 ezer vastagbéltükrözést végeznek el az egészségügyi intézményekben, majd részletezi az uniós finanszírozású szűrőprogrammal semmilyen módon összefüggésbe nem hozható, állami ellátással kapcsolatos számokat.

Az összemosott adatokat egyébként hasonlóan adta elő Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is egy korábbi Kormányinfón.

(forrás: Napi.hu)
hirdetés

Könyveink