Szolárium: tudomány, viselkedés és szabályozás

Mivel ilyen széles néprétegek használnak szoláriumot, és egyre határozottabb a vele szembeni politikai ellenállás, az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (Food and Drug Administration, FDA) március végén egy tanácsadó testületet hívott össze, hogy vizsgálják felül a szoláriumozás biztonságosságát, döntsenek arról, hogy szükséges-e másik eszközcsoportba sorolni a szoláriumokat, és alakítsanak ki álláspontot arról, hogy hozzáférhető legyen-e a szolárium a fiatalkorúaknak.

A szoláriummal kapcsolatos aggodalmakat főleg a melanóma gyakoriságának és halálozásának megnövekedése táplálja. Az Egyesült Államokban a melanóma incidenciája gyorsabban nő, mint bármilyen más ráké. Különösen riasztó, hogy 1992 és 2004 között rendkívül gyorsan emelkedett a 15–39 éves nőkben az újonnan diagnosztizált melanómák száma. Az adatok a National Cancer Institute’s Surveillance, Epidemiology, and End Results nyilvántartásából származnak, amely szerint évente 2,7 százalékos volt a gyakoriság növekedése ebben a csoportban. Ezt a kutatók – legalábbis részben – a szoláriumozásnak tudják be. Kevéssé valószínű, hogy az esetszám növekedését a diagnosztikus kritériumok változása okozta volna, mert akkor férfiakban és más korcsoportokban is hasonló emelkedést kellett volna tapasztalni. Nőtt a gyakorisága a vastagabb (>1 mm) melanómáknak is, és a regionális és távoli tumorok incidenciája évi 9,2 százalékkal emelkedett. Ezek az adatok azt jelzik, hogy a fiatal nőkben nagyon kifejezetten nőtt az előrehaladott tumorok előfordulása. Bár ma már – köszönhetően korai felfedezésüknek – hét melanómából hat gyógyítható, de előrehaladott esetekben továbbra is rossz a prognózis.

A melanóma, illetve az egyéb bőrrákok és a szoláriumozás kapcsolatára vonatkozóan bőséges mennyiségű epidemiológiai adat áll rendelkezésre. Az International Agency for Research on Cancer (IARC) 2006-os metaanalízise szerint azokban, akik 35 éves koruk előtt szoláriumoztak először, 1,75 volt a melanóma relatív kockázata. Ez arra indította az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy a szoláriumokat az I. osztályba tartozó karcinogének közé sorolja. Hasonló volt az eredménye egy nemrég Minnesotában elvégzett esetkontrollos vizsgálatnak is, amelyben a korrigált esélyhányadost 1,74-nek találták, és annál nagyobb volt a melanóma kockázata, minél hosszabb ideje és minél többet szoláriumozott a személy.

Még drámaibb az összefüggés az UV sugárzás és a nem-melanóma típusú bőrrákok között. Az IARC elemzése szerint a szoláriumozás 2,25-re növelte a laphámsejtes bőrrák relatív kockázatát. Bár e rákok túlnyomó többsége korai fázisban sikeresen kezelhető, egy kis hányaduk áttéteket ad, és ekkor már ritka a gyógyulás. Noha a laphámsejtes rák halálozási aránya kicsi, mivel a bőrrákok jelentős része ilyen típusú, az összes bőrrák eredetű halálozás 25–35 százalékáért mégis ezek felelősek.

Mindezek miatt több országban – például Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Finnországban és Nagy Britanniában – ma már csak 18 éven felülieknek engedélyezik a szoláriumozást, és az Egyesült Államok néhány államában is hasonló megszorító intézkedéseket hoztak. Az FDA jelenleg egészségügyi eszközként tartja számon a szoláriumokat, és ugyanabba az I. eszközcsoportba sorolja őket, mint amelyikbe a gyorstapaszokat és a nyelvlapocokat, míg a tamponok már a II. csoportba tartoznak. Egyértelműnek tűnik, hogy meg kell változtatni a szoláriumok besorolását.

Egyre többet tudunk a bőrben az UV fény hatására kialakuló változások molekuláris mechanizmusairól, és ez érthetővé teszi a barnulás és a bőrrák közötti kapcsolatot. Az UV fény elsődleges hatása, hogy roncsolja a keratinociták magjában levő DNS-t, és ez indítja be mind a barnulás, mind a rákképződés folyamatát. Mivel a DNS károsodása kulcseleme mindkettőnek, tudományos képtelenség az olyan barnulás, amely mentes lenne a rákképződés kockázatától. (A barnulás folyamata során a keratinocitákból a melanocita stimuláló hormon (MSH) mellett β-endorphin is felszabadul – ez utóbbiról még esik majd szó.) A szoláriumipar képviselői azzal érvelnek, hogy szoláriumozás során nem ég le a bőr, míg napozáskor igen. Ez abból fakadhat, hogy míg a napsugárzás jelentős mennyiségű UV-B sugárzást tartalmaz, a szoláriumok főleg UV-A sugárzást bocsátanak ki. Azonban a rákképződés szempontjából ennek nincs jelentősége, mivel a DNS-t az UV-A sugarak is károsítják és diszkrét mutációkat okoznak leégés nélkül is.

Egyes kutatások azt mutatták ki, hogy a tartós szoláriumozásnak szisztémás és viselkedési következményei is vannak, például befolyásolja a kedélyállapotot és fizikai függőséget okoz. Feldman és munkatársai egy kísérletsorozatban azt mutatták ki, hogy a gyakran szoláriumozók meg tudták különböztetni az UV-sugárzást az álsugárzástól, azaz az UV-sugárzás megerősítő ingerként működött. Ezt erősítette meg az is, hogy ha a személyeknek opiátáreceptor-blokkolót adtak, akkor elvonási tüneteket tapasztaltak, vagyis opiátszerű addikció alakult ki. A jelenség legegyszerűbb magyarázata az lehet, hogy a barnulás során β-endorphin termelődik.

Viszonylag kevés olyan környezeti tényezőt ismerünk, amely bizonyítottan rákkeltő lenne. Tekintve a molekuláris mechanizmusra vonatkozó és az epidemiológiai adatokat, a szoláriumhasználat szűkítő szabályozása valószínűleg az egyik legjelentősebb rákellenes intézkedés lenne, amit tehetünk.

Forrás: David E. Fisher, William D. James: Indoor Tanning — Science, Behavior, and Policy. The New England Journal of Medicine, 2010, 363: 901-903.