55 államtitkár kinevezése jelent meg a vasárnapi Magyar Közlönyben (Bővítve!)
"Javaslatomra a köztársasági elnök a mai nappal 55 államtitkárt nevezett ki", írta Facebook-bejegyzésében Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délelőtt.
A kinevezett 55 szakember egyharmada nő; "összesen 103 diplomájuk van, a legfiatalabb 28 éves, a legidősebb 66".
Az államtitkárokat május 26-i hatállyal nevezte ki Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium államtitkára lett Árvay Nikolett, Búza László, Jobbágy Krisztina és Molnár János István.
A Belügyminisztérium államtitkára Halmai Ferenc Tibor, Kálnoki-Kis Attila és Tóth Gábor.
Az Egészségügyi Minisztérium államtitkárává nevezték ki Buga Lászlót, Porpáczy Krisztinát, Svéd Tamást és Vokó Zoltánt.
Buga László az Egészségügyi Minisztérium kórházi fekvő- és járóbeteg szakellátásért felelős államtitkára. 1999-ben végzett Szegeden az általános orvostudományi szakon. Ezt követően szerzett belgyógyászati és kardiológiai szakvizsgát. Legfőbb érdeklődési területe a pacemakerterápia, de emellett éveket dolgozott mentőknél, sürgősségi betegellátó osztályokon és alapellátásban helyettesítő ügyeletes orvosként. Több mint tíz évet dolgozott az Egyesült Királyságban, ahol a klinikai munka mellett publikációi is megjelentek. Mindezek mellett egy saját kezdeményezésű, középiskolásoknak szóló Életprogram-projektet is vezet, valamint a Semmelweis Egyetemen külsős záróvizsga bizottsági tag az egészségügyimanager-képzőben. A Ceglédi Toldy Ferenc Kórház orvosigazgatójaként kérték fel az államtitkárságra.
Porpáczy Krisztina az Egészségügyi Minisztérium alapellátásért és integrált ellátásért felelős államtitkára. Győr-Moson-Sopron 5-ös választókerületének egyéni országgyűlési képviselője. Ápolóként végzett, majd a Semmelweis Egyetemen szerzett orvosi diplomát. Több mint húsz év háziorvosi tapasztalata áll mögötte, dolgozott ápolóként házi betegápolásban, intenzív osztályon és járóbeteg-ellátásban is. Gyermek- és felnőttellátásban és a bölcsőde-, óvoda- és iskolaorvosi munkában szerzett komplex gyakorlatot. Térségében ügyeletvezetői feladatokat látott el. A mosonmagyaróvári Karolina Kórház részleges leépítésének idején - amikor a szülészet és több más ellátás jövője is bizonytalanná vált - fontos szakmai fórumon állt ki a helyiek mellett. Legfontosabb feladatának az alapellátás megbecsülésének helyreállítását tartja.
Svéd Tamás az Egészségügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos, pszichológus, pszichoterapeuta, a közelmúltig a Magyar Orvosi Kamara Országos Elnökségének főtitkára. Széles körű tapasztalatokkal rendelkezik a magyar egészségügy működéséről, melyeket az egyetemi évek alatt segédápolóként egy újszülött-koraszülött intenzív osztályon és az Országos Mentőszolgálatnál mentőápolóként, majd kivonuló mentőtisztként dolgozva, később mentőorvosként Budapest szegleteit, aneszteziológusként pedig kórházait bejárva szerzett. Fő területe a súlyos sérültek ellátása, ezt évek óta oktatja az egyetemi és posztgraduális képzés keretein belül, tanfolyamokon és kurzusokon. Egyetemi tanulmányait Semmelweis Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) végezte el, ami után aneszteziológia és intenzív terápia, valamint pszichoterápia szakvizsgákat szerzett. Csatlakozott az 1001 orvos hálapénz nélkül csoporthoz, akikkel egyebek közt a paraszolvencia és a kórházi fertőzések által okozott hatalmas károkra hívták fel a társadalom és a döntéshozók figyelmét, majd a Magyar Orvosi Kamara vezetését átvéve dolgoztak a magyar egészségügyi rendszer jobbításáért, a hálapénz eltörléséért.
Vokó Zoltán az Egészségügyi Minisztérium népegészségügyért felelős államtitkára. Orvos, epidemiológus és egészségpolitikai szakember, több évtizedes kutatói, oktatói és közigazgatási tapasztalattal. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központjának egyetemi tanára és igazgatója, korábban az ELTE Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszékének vezetője, valamint az Országos Egészségfejlesztési Intézet igazgatója volt. Dolgozott az Egészségügyi Minisztériumban főosztályvezetőként, valamint az Erasmus Medical Centre kutatójaként Hollandiában. Szakterülete az epidemiológia, a népegészségügy és az egészség-gazdaságtan. Orvosi diplomáját summa cum laude minősítéssel a Semmelweis Egyetemen szerezte, PhD-fokozatát epidemiológiából az Erasmus Egyetemen. Angolul felsőfokon beszél.
Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium államtitkára Bögi Viktória, Kelemen Ágnes, Kertész-Káldosi Zsuzsanna Ágnes és Kőrösi Levente.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium államtitkára Fábián Ágnes Margit, Porcher Áron Somerville, Tótth András és Zolnay Judit.
A Honvédelmi Minisztérium államtitkára Kürtös László Antal, Sándor Zsolt és Varga Attila.
Az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává nevezték ki Bódis Pétert.
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára lett Barna Zsolt, Tárkányi Zsolt és Szemerey Samu.
A Külügyminisztérium államtitkára Breuer Klára, Mészáros Krisztián és Velkey György László.
A Miniszterelnökség államtitkára Bíró-Nagy András, Csontos Bence, Kustánczi Norbert Rudolf és Nagy Zsófia Anna.
Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium államtitkára Katz Sándor, Kapronczai Balázs, Kereki Judit, Kókayné Lányi Marietta és Naderi Zsuzsanna.
A Pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Barabás Gyulát, Boda Nikoletta Tímeát és Kövesdy Attila Zoltánt.
A Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkára Barna-Szabó Tímea, Eliás Eszter, Gyurkó Szilvia Veronika és Tóth Kinga Dóra.
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium államtitkára Heidl György, Nagy Ervin, Sári Zsolt és Tompa Enikő.
A Tudományos és Technológiai Minisztérium államtitkára Bicskei László, Horváth Péter és Polereczki Andrea.
A Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium államtitkárává nevezték ki Stumpf Péter Bencét és Szabó Mátyást.
A közigazgatási államtitkárokat május 18-án nevezte ki az államfő, a miniszterelnök javaslatára, május 19-ei hatállyal, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára kivételével. A tárca közigazgatási államtitkára Benedek Bulcsú Balázs lett.























