2021. május. 10., hétfő - Ármin, Pálma.
hirdetés

 

Szembefordult a kormánnyal az MTA elnöksége

Az Akadémián belül kell maradnia az intézethálózatnak – erről döntött kedden a köztestület elnöksége, értesült a hvg.hu.

hirdetés

Az MTA elnöksége azt javasolja majd a májusi közgyűlésnek, hogy ne hajoljon meg a kormány követelésének, és maradjon az MTA keretein belül a tudományosintézet-hálózat – erről döntött a kedden ülésező elnökség, tudta meg a hvg.hu a grémium egyik tagjától. Pontosabban nem a köztestület, hanem egy alatta működő, de újonnan létrejövő szenátus irányítaná azt.

A kutatóhálózat távolabb kerülne az MTA köztestületétől, és kormányzat nagyobb beleszóláshoz jutna a kutatóhálózat irányításába, ám formálisan a jelenlegi akadémiai köztestület része maradna, és a költségvetése is az MTA költségvetési fejezetében jelenne meg.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azt is kérte, hogy a kormány és az MTA köztestülete ugyanannyi képviselőt küldjön az irányító testületbe. Az elnökség elfogadta ezt a követelést, de úgy döntött, hogy az intézetek is küldjenek képviselőket a grémiumba. Így tehát végül kétharmados többségben lennének a tudósok.

Az MTA ragaszkodik továbbá az alapfinanszírozás fenntartásához is, és elutasították az innovációs miniszter ajánlatát, hogy kizárólag pályázati formában működjenek. Így tehát három fontos követelésben – finanszírozás, az irányító testület összetétele, és az intézetek státusa – szembefordult a kormánnyal az MTA elnöksége.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

cimkék

ITM, MTA
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more A pszichoterápia tankönyve

    Milyen egy pszichoterápia? Majdnem olyan, mint a köznapi beszélgetés, csak egy kicsit más. Egyszerre van benne a szakszerűség és a belső világ...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...