Pszichopandémiára (is) számítanak

Balázs Judit, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke, az ELTE Pszichológiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára szerint ebben a helyzetben teljesen normális, ha valakinek nincs jókedve, elkeseredik a korlátozások meghosszabbításakor, ám ez még nem jelenti azt, hogy az illető depressziós. De sajnos annál, aki esékenyebb, például genetikailag nagyobb az esélye a pszichés betegségekre, vagy már korábban érte őt súlyos stressz, esetleg volt már depressziós, esetleg más testi vagy lelki betegsége van, beindíthat szorongásos vagy depressziós betegséget a pandémia, illetve az azzal járó változások, a folyamatos stressz, a korlátozások.

Miből tudhatja valaki, hogy csak lehangolt, vagy depressziós, és orvoshoz kell fordulnia?

Aki „csak” lehangolt, az annak ellenére még képes élni az életét, tud örömöket találni a hétköznapokban, el bírja látni a feladatait, jól alszik, nem változik az étvágya, tervei vannak a jövőre nézve. Egy depressziós ember nem ilyen, és fontos, hogy megváltozik a korábbi énjéhez képest. A depresszió betegség, amit akkor diagnosztizálhatunk, ha valakinél kilenc lehetséges tünetből minimum öt legalább két héten keresztül fennáll. A kilenc tünet a következő: nyomott, szomorú hangulat; nincs kedve olyan dolgokat csinálni, amit korábban szeretett; jelentős testsúlycsökkenés, vagy -növekedés; alvászavar; nyugtalanság vagy gátoltság; folyamatos fáradtságérzet; kilátástalanság; csökkent koncentrációs és döntési képesség, valamint öngyilkossági gondolatok. (...)

A genetikai hajlamon túl mi befolyásolja, hogy kinél alakul ki az élete során depresszió?

Azt szoktuk mondani, hogy az első depressziós epizód megjelenésében gén és környezet kölcsönhatása játszik szerepet. Tehát az előbb említett genetikai esékenység és a környezeti hatások, stresszt jelentő életesemények együttesen.

Akkor szinte biztosra vehető, hogy a Covid-19 miatt megnő majd, vagy akár már meg is nőtt a depressziósok száma, aránya. Helyes ez a következtetés?

Sajnos igen, a járvány lecsengését követően számítunk egy „pszichopandémiára”. Arra, hogy megnő azok száma, akiknek pszichiátriai ellátásra lesz szükségük, így a depressziós betegek száma is. A pszichiátriai ellátórendszernek muszáj felkészülnie a várható fokozott terhelésre – a rendelésemen már most is érzékelem ezt. Fiatal felnőttkorig látok el betegeket, és ebben a korosztályban is többen kérnek segítséget mostanában induló szorongásos, illetve hangulatzavarral, mint a korábbi évek hasonló időszakában. Az én tapasztalatom sok közlemény adataival egyezik. 

Eddig a lakosság mekkora hányada volt érintett a depresszióban?

A világ nagy részéhez hasonlóan Magyarországon is körülbelül a felnőtt lakosság 7 százaléka szenved a betegségben évente.

Milyen következményekkel járhat, ha több lesz a depressziós?

A kezeletlen depresszió mellett nagyon gyakran megjelenik a szerhasználat, ami nálunk még mindig jellemzően az alkohol, de lehet drog is – ez nehezíti a terápia sikerességét. Számos testi megbetegedés kockázata is megnő, például a szív- és érrendszeri kórképeké, tumoros betegségeké. A kezeletlen depresszió legrosszabb kimenetele az öngyilkosság. Az ilyen betegek 15-19 százaléka vet véget önkezével az életének, az öngyilkosságot elkövetők 65-80 százaléka szenved depresszióban.

A teljes cikket ITT olvashatja