Megkurtított gyógyszerkassza: az egészségügyiek rémálma

A közgazdászok elvégezték a kassza inflációval történő korrigálását, s arra jutottak, ha valóban elvonják a 120 milliárdot, akkor a gyógyszerkasszában maradó összeg reálértéken az 1994-es szintet sem éri el.

Utoljára a gyógyszerkassza hasonló nagyságrendű csökkentésére 2006-ben volt példa. A 100 milliárdos megtakarításra elsősorban a lakossági terhek növelésével kerítettek sort. Mint közismert, akkor csökkentették például az ártámogatási kulcsok egy részét – amelyeket normatív alapon adnak –, s a 300 forintos dobozdíj bevezetésével ekkor szűnt meg egyes készítmények teljes ingyenessége. A társadalombiztosítás gyógyszerkasszájának a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott, 2012–2013-ban, két lépcsőben végrehajtandó 120 milliárdos csökkentését – amelyhez idén még egy 26–27 milliárdos forráskivonás is társul – azonban elvileg a lakossági terhek növelése nélkül kell végrehajtani. A kiszivárgott információk szerint azonban a lakossági kiadások direkt növelése is benne van a kalapban, ha más módon nem sikerül elérni a kitűzött 120 milliárdos célt.

Nem véletlen, hogy másfél évtized után először a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) szervezésében sikerült egy asztalhoz ültetni a gyógyszerpiac valamennyi szereplőjét, gyártókat, forgalmazókat, és felhasználókat. Alapvető információk – milyen konkrét módszerekkel kívánják a kormányzati célt végrehajtani – hiányában elsősorban azt vehették számba, mi minden sérül a gyógyszerek ártámogatására fordítandó keret egyharmadának elvételével.

Az elmúlt hetekben azt már többféle fórumon elemezték, hogy az ártámogatási keret szűkítése miként csökkenti az amúgy is elemi likviditási gondokkal küszködő kispatikák fennmaradási esélyeit, noha ezek életben tartása elsődleges választási és kormányzati cél volt és maradt. Arról is esett már szó, hogy miképpen határolja be a gyógyszer-nagykereskedők mozgásterét, amely a patikák működését éppúgy befolyásolja, mint a betegek kórházi ellátását, mivel mindkét szegmens fenntartásában és működésében jelentős szerep jut a nagykereskedők, illetve gyártók kedvezményeinek, de akár ingyenes gyógyszerjuttatásainak is.

A közös platform szerint a magyar lakosság rendkívül rossz egészségi állapotából nehezen vezethető le, hogy ezt a gyógyszerekhez való hozzáférés korlátozásával lehetne orvosolni. Az egészségüggyel foglalkozó közgazdász egyébként azt a közkeletű gazdaságpolitikusi szlogent is cáfolja, hogy nálunk túl sok gyógyszert fogyasztanának az emberek. Az elmúlt két évtized statisztikai adatai azt igazolják, hogy a gyógyszerfogyasztás rendkívül szűk sávban – évente 280–300 millió doboz között – mozog, állítja Bodrogi József, aki szerint ez egyébként egyfajta jelzőrendszerként a lakosság rendkívül rossz egészségi állapotát bizonyítja. Azt viszont a közgazdász is elismeri, hogy mint minden nagy rendszerben, ebben is találhatók hatékonysági tartalékok. Számba vették – említi példaként – azokat a készítményeket, amelyeket kisebb kiszerelésben recept nélkül megvásárolható gyógyszerként hirdetnek, s az így felpörgetett forgalom aztán a gyógyszerkasszán csapódik le, hiszen nagyobb, 28 szemes kiszerelésben már csak vényre kapható. Ez közel 20 milliárd forintot jelent.

Dózsa Csaba úgy véli, azzal is számolni kell, hogy vajon mennyien élnek kezeletlen magas vérnyomással, cukorbetegséggel, illetve asztmával. Az érintettek terápiába vonása ugyanis 10–20 milliárdos többlettel járna. Szakértői körökben az elmúlt időszakban többször szóba került, hogy rendet kellene tenni az onkológiai terápiák területén is. Az ugyancsak egészségüggyel foglalkozó – az egészségpénztárnál és a szaktárcánál hosszú évekig dolgozó – közgazdász szerint azonban ez csak akkor lehetséges, ha javítják a diagnózis felállításának feltételeit, többek között high-tech berendezések (PET-CT, MR) telepítésével. Ez azonban 2–3 milliárdos beruházást igényel, s persze finanszírozási többletet – igaz, egy másik pénzügyi keretből.

Létérdek a 2006 óta növekedési csapdában vergődő hazai gazdaság dinamizálása, ez viszont a kutatás-fejlesztés vezérelt iparágak nélkül nem megy, fejtette ki Bodrogi József. A magyarországi K+F kiadások 40–45 százalékát a gyógyszeripar képviseli, de hogyan segíthet felpörgetni a gazdaságot, ha csökkentik a mozgásterét? Bodrogi szerint ez komoly gazdaságpolitikai csapda, amelynek ráadásul vannak iparpolitikai vonatkozásai is. Míg tíz évvel ezelőtt komoly egészségügyi fejlesztések érkeztek az országba, az elmúlt öt évben nem egy komoly bevételről maradtunk le. Volt olyan több száz millió eurós fejlesztés, amelyet bár eredetileg nekünk szántak, végül Portugáliában kötött ki, egy másik hasonló nagyságrendű pedig Nagy-Britanniában. Klinikai vizsgálatokra a múlt évben 50 milliárd forintot költöttek a gyógyszercégek, de az idei év első hónapjairól szóló adatok szerint ezek a bevételek is jelentősen csökkentek, helyettünk inkább Lengyelországot, Csehországot vagy Szlovákiát – akikkel éles versenyben állunk ezen a piacon – választották. A klinikai vizsgálatok más szempontból is fontosak, bár erről az aspektusról ritkán szoktak beszélni, teszi hozzá Dózsa Csaba. Mivel a fenti bevételek egy része bérjellegű kifizetés, segít itthon tartani azokat a jelentős szakmai tapasztalattal, komoly kutatói múlttal rendelkező orvosokat, akiknek fizetése tudományos fokozattal, több évtizedes gyakorlattal bruttó 300–400 ezer forint havonta.