hirdetés

Havas Szófia: A lerohasztott kórházak könnyen privatizálhatók

A Fidesz-kormány egészségügyi intézkedéseinek teljes revízióját ígérte a szocialisták hatalomra kerülése esetére Havas Szófia, a párt szakpolitikusa hétfő délelőtt a Péterfy Sándor utcai Kórház előtt – tudósít a NOL.

A Péterfy Sándor utcai Kórházban a kormány július elsejétől megszüntette a sebészeti ellátást, és ez azt is jelentheti, hogy 200-300 ezer beteg marad ellátatlanul – állította a lapnak Havas Szófia. Szerinte az államosítás egyetlen eredménye a káosz, melynek nyomán megszűnik az ellátás, hiszen a Fidesz-kormány folyamatos forráskivonása miatt az intézmények pénz és orvosok nélkül képtelenek lesznek feladataikat ellátni. Az így lerohasztott kórházak pedig könnyen privatizálhatóvá válnak.

A Fidesz ugyan verbálisan tiltakozik a magánforrások bevonása ellen, de valójában már rég utat nyitott saját befektető klientúrája számára az egészségügyben. Például a munkáltatói biztosítások adómentessége is ezt a célt szolgálja – mondta a politikus.

Havas Szófia bejelentette: amennyiben pártja ismét hatalomra kerül, „államtalanítják” az egészségügyet, és visszarendezik a Fidesz ámokfutása nyomán kialakult ellátórendszert. Ismét lehetőséget teremtenek arra, hogy az önkormányzatok működtethessék kórházaikat. Az állam rossz gazda, meggyőződése, hogy az orvosi ellátást és az azzal kapcsolatos döntéseket minél közelebb kell vinni a lakossághoz. Aszocialisták hatalomra kerülése esetén a nemzeti össztermékből az egészségügyre jutó részesedés jelenlegi 3,5-4 százalékos arányát legalább hat százalékra növelik – írja a NOL.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...