Lombikprogram, és ami mögötte van

A lombikprogramként emlegetett testen kívüli petesejt-megtermékenyítés az inszeminálásnál hatékonyabb, belőle egyre több történik szerte a világon. Ma becslések szerint közel 6 millió olyan ember él a földön, aki ilyen módszernek köszönhetően született. Itthon úgy becsülik, hogy az élve születéseknek 2,5 százaléka – körülbelül 2300 baba – köszönhető a lombikprogramot is magába foglaló mesterséges beavatkozásoknak. Ez valamivel alacsonyabb, mint a 3-3,5 százalékos európai adat.

– A hazai szám egyrészt abból adódik, hogy 6000 lombikprogramot finanszíroz az állam, ami mellé még jönnek a magánúton lombikprogramot vállaló párok – a becslések szerint nagyságrendileg ezer körüli ilyen beavatkozás történhet összesen az országban. A lombikbeavatkozások sikeressége hozzávetőlegesen 20-25 százalékos, mellette pedig – legalábbis a becslések szerint – százas nagyságrendben történnek sikeres inszeminálások is. Így jön ki a 2,5 százalékos arány és a 2300-as szám – magyarázza az MNO-nak Bernard Artúr, a Kaáli Intézet nőgyógyásza. A tudományos igazgató beszámolójából kiderül, hogy akik itthon saját zsebből fizetik a lombikprogramot, nagyrészt amiatt teszik ezt, mert az állami finanszírozás a volumenkorlát miatt véges. Aki például a Kaáli Intézetbe jelentkezik, az legközelebb csak jövő áprilisában vehet részt államilag támogatott kezelésen, ha a beavatkozást hamarabb szeretné, akkor is fizetnie kell érte, ha amúgy jogosult lenne rá ingyenesen. Itt etikai kérdésként kerül elő az, hogy a mérleg nyelve két azonos egészségügyi szükséglettel rendelkező pár közül annak az oldalára billen, amelyik jobb anyagi helyzetben van. Tehát akinek több a pénze, nagyobb eséllyel lesz szülő.

– Itt kérdés, hogy az állami rendszer ezt mennyire tudja ellensúlyozni, tehát mennyivel költhet például többet meddőségi kezelésekre, mint mondjuk szívtranszplantációra, művesekezelésre vagy éppen a diabéteszes betegek ellátására. Vajon ezek fontosabbak vagy a meddő párok esélyegyenlősége? – érzékelteti az etikai problémát Oberfrank Ferenc. A bioetikus megemlíti azt a jelenséget is, hogy az ellátóhelyek a nagyobb sikerességi mutatók érdekében a kevésbé problémás párokat szívesebben elvállalhatják, mint a bonyolult eseteket.

Az embrióbeültetés sikere az inszeminációénál jóval magasabb, de az életkor előrehaladtával azért jelentősen csökken: míg 35 év alatt két embrió visszaültetését követően a terhesség esélye közel 45 százalékos, addig 40 év fölött már csak 10-15 százalékos. Negyvenöt éves kor felett a törvények értelmében nem is végezhető ilyen kezelés. Az ikerterhességek esélye általában 20 százalék alatti. Bernard Artúr kiemeli, hogy a méhen kívüli terhesség valószínűsége 1-2 százalékos, de ezeket rendszerint időben felfedezik. A tudományos igazgató megosztja velünk azt is, hogy míg a természetes úton fogant magzatok 2-3 százalékánál fordulnak elő fejlődési rendellenességek, addig a lombikos megoldásnál 4 százalékos ez az arány. Ennek oka azonban nem a kezelésben, illetve az annak során alkalmazott gyógyszerekben keresendő, hanem abban, hogy a meddő pároknál eleve gyakoribbak a fejlődési rendellenességekhez vezető okok.