Megállapodnának a Honvédkórház felmondó traumatológusaival
A Népszava értesülése szerint az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház tizenhárom traumatológusa letétbe helyezte felmondását.
A Népszava információi szerint az orvosok hónapok óta csak részben kapták meg traumatológiai pótlékukat, valamint a műtőkapacitások átszervezése miatt kiszorultak az operálókból, ami a baleseti és a sürgősségi ellátást is veszélyeztette.
Wikonkál Norbert, az intézmény főigazgatója a lapnak reagálva elmondta, hogy a menedzsment és az érintettek közötti egyeztetéseken lényegében minden kérést elfogadtak. Ennek megfelelően a traumatológusok a hét minden napján napközbeni műtői hozzáférést kapnak, az ügyeleti időben pedig dedikált traumatológiai team működik majd.
A főigazgató vitatta a juttatások hatvan százalékos visszavágását, kiemelve, hogy a keretösszeg változatlan, de abból a szakdolgozókat is részesítik, ugyanakkor a pontos felosztásról a tárgyaláson maguk az orvosok dönthettek. Wikonkál Norbert hangsúlyozta, hogy a született megállapodás és a kapcsolódó főigazgatói utasítás nyomán a felmondások belengetése okafogyottá vált, a sebészeti profilok közötti időszakos nézetkülönbségek pedig természetesek egy ekkora centrumban.























