Kíváncsi a kíváncsiságra?

Ha kíváncsiak vagyunk egy témára, azon a témán belül a memóriánk is jobban működik, ez nyilvánvaló. Dr. Matthias Gruber vezető szerző és munkatársai vizsgálatukban viszont azt derítették ki, hogy ha a kíváncsiság állapotában vagyunk, indifferens dolgokat is jobban megjegyzünk (Neuron, 2014. oct. in press States of curiosity modulate hippocampus-dependent learning via the dopaminergic circuit).

A kutatók fMRI-vel vizsgálták, milyen agyterületek aktiválódnak az emberi agyban a kíváncsiság állapotában.

Mint a tanulmány első szerzője, dr. Charan Ranganath a The American Association for the Advancement of Science elnevezésű non-profit hírügynökségnek, az EurekAlert! tudományos hírszájtnak elmondta, eredményeiket felhasználva serkenteni lehet az egészséges gyerekek és felnőttek tanulási folyamatait, továbbá segíteni lehet a memóriazavarral küzdő betegeknek, illetve a fokozatosan romló memóriájú időseknek is. Elméleti szinten pedig azért is érdekesek lehetnek az eredmények, mivel a kíváncsiság a kutatói munka egyik legfontosabb hajtóereje, működésének jobb megértése a tudomány művelésének megértéséhez visz közelebb. Továbbá a munkahelyeken a menedzserek használhatják a dolgozók természetes tanulási motivációját – stimulálva a dolgozók kíváncsiságát, hatékonyabb tanulási élményt hozhatnak létre.

A University of California kutatói először arra kérték a vizsgálati alanyokat, hogy osztályozzák, mennyire kíváncsiak egy sor kérdésre kapható válaszra. A későbbiekben sorozatban megkaptak egy-egy kérdést, majd mielőtt a választ is megkapták volna, 14 másodpercig egy semleges, a témához nem kapcsolódó emberi arc képét kellett nézniük. Ezt követően a résztvevők számára meglepetésszerűen az arcok felismerésével kapcsolatos memória-tesztet kellett végrehajtaniuk. Csak azt követte a kérdésekre adott válaszokkal kapcsolatos memória-teszt.

Hogyan serkenti a kíváncsiság a memóriát?

A vizsgálat során három dolog is kiderült. Egyrészt, mint várható volt, azokra a válaszokra, amikre a vizsgálati alanyok kíváncsiak voltak, jobban is emlékeztek, még a 24 óra elteltével megismételt memória-tesztekben is. Meglepő módon azonban, amikor felkeltették a kíváncsiságukat, más dolgokra is jobban emlékeztek, így jobbak voltak az arcfelismerésben is. Mint dr. Gruber magyarázza: a kíváncsiság egy olyan állapotba hozza az agyat, amelyben bármilyen információt jobban meg tud jegyezni.

Másrészt, a kutatók azt találták, hogy amikor felkeltik a kíváncsiságot, növekszik az agy dopaminerg jutalmazásért felelős területének - nucleus accumbens - aktivitása. Mint kiderült, a belső motiváció ugyanazokat az agyi régiókat használja, mint a kézzel fogható, kívülről érkező.

Harmadrészt az is kiderült, hogy amikor a tanulást kíváncsiság motiválja, megnövekszik a hippokampusz – az új emléknyomok rögzítéséért felelős agyterület – aktivitása, valamint fokozódik az interakció a jutalmazásért felelős terület és a hippokampusz között.

Ahogy Charan Ranganath kifejti: a kíváncsiság beindítja a jutalmazó rendszer működését, és a jutalmazásért felelős terület és a hippokampusz közötti interakciók következtében az agy egy olyan állapotba kerül, amiben nagyobb eséllyel tanulunk és jegyzünk meg dolgokat, még akkor is, ha az adott információ nem különösebben érdekes vagy fontos.

Mit mond a viselkedés-közgazdász?

A kíváncsiságkutatás viszonylag szűk szakterület – talán azért kevés iránta a kíváncsiság, mondja Colin Camerer kíváncsiságkutató, mert jelenleg a pszichológusok az agyat kompjúterként szeretik elképzelni, márpedig egy számítógép nem kíváncsi  –, és művelői a múltban nem sok sikert tudtak elkönyvelni. Mire jó a kíváncsiság és hogyan alakulhatott ki az evolúció során? – még ezekre az alapvető kérdésekre sem tudunk választ adni.

A ’60-as években és korábban úgy értelmezték a kíváncsiságot, hogy az olyasmi, mint a viszketés, amit az ember kétségbeesetten vakargat, hiszen meg akarja szüntetni. Úgy vélték, hogy az evolúció során azért alakulhatott ki, mert olyan hajtóerőként szolgált, aminek révén az állat csökkenthette a környezetével kapcsolatos bizonytalanságát. Azonban ez az elmélet nem adott választ arra, hogy miért indulnak el az állatok újdonságot keresni, miért csiklandozzák az emberek elméjét olyan információk, amiknek korábban a létezéséről se tudott. Hiszen ha az a cél, hogy az információ megtalálása csökkentse a kíváncsiságot, miért kelti fel valaki saját magában a kíváncsiságot azzal, hogy belekezd egy rejtvény megfejtésébe vagy egy detektívregény elolvasásába? A hajtóerő-elmélet ezért átadta a helyét az izgalom-elméletnek, miszerint az embereknek pillanatról pillanatra szükségük van egy bizonyos szintű izgalomra. Azonban ez az elmélet sem kielégítő, hiszen az optimális izgalmi szint fenntartása azt igényelné, hogy az illető a stimuláció miatt mindig megközelítse egy kicsit az ismeretlent, de sose oldja meg a rejtélyeket, hiszen az csökkentené az izgalmi szintet, lerombolná az egyensúlyt. Ezért egy harmadik elméletre is szükség volt, ami szerint a kíváncsiságot az hajtja, hogy tisztában vagyunk saját tudásbeli hiányosságainkkal, hiszen majdnem tudni egy választ sokkal frusztrálóbb, mint ha egyáltalán fogalmunk sincs a megoldásról („itt van a nyelvemen, mégsem jut eszembe, megőrülök…”). (Az elmélet kifejlesztője George Loewenstein viselkedés-közgazdász.)

Lehet, hogy némi igazság van a tudásbeli hiányosság-elméletben, azonban más kíváncsiságkutatók szerint csak részigazság, mivel az emberek sokszor csak a tanulás öröméért tanulnak, és nem azért, mert rossz érzésük lenne, hogy nem tudnak valamit. Jordan Litman pszichológus azt javasolja, hogy különböztessünk meg két féle kíváncsiságot, az egyik a deprivációs típusú, amikor feszültség és kielégületlenség hajtja a kíváncsiságot, és egy másikat, amelyben pozitív érzések jelentik a motiváló erőt – ez az érdeklődés típusú kíváncsiság (Curiosity and the pleasures of learning: Wanting and liking new information; Cognition and Emotion).

Most a kaliforniai kutatók fMRI-vizsgálata a pozitív érzések szerepét nyomatékosítja, azonban továbbra is van néhány megválaszolatlan kérdés, pl. mi magyarázza a morbid kíváncsiságot, amikor Jordan Litman kísérletében a kísérleti alanyok akkor is azt választják, hogy megnéznek kellemetlen képeket, ha dönthetnének másképp is. Megnézik a kellemetlen képeket, és felidegesednek. Miért választják mégis ezt?