Miről beszélnek az (olykor rémes) álmok?
Az alvás a legnehezebben vizsgálható élettani működések közé tartozik. Az álmok szimbolikáját pedig különösen óvatosan kell kezelni, és nem szabad messzemenő következtetéseket levonni belőlük a betegre nézve, inkább a saját álmaihoz való viszonyával érdemes foglalkozni.
Az alvásnak, álomnak, illetve az egyéb módosult tudatállapotoknak a legtöbb emberi kultúrában kiemelt jelentőséget tulajdonítanak. Nemcsak kíváncsiság övezi őket, de néhány kultúrában úgy vélik, az álmok az emberi megismerés részei. Ezekben a kultúrákban az álmok (és a módosult tudatállapotok) eszközök. Olyan eszközök, amelyek lehetőséget teremtenek transzcendentális dimenziók feltárására, képessé tesznek a tér legyőzésére (egyes közép-amerikai indián kultúrák az álmokat a lélek utazási lehetőségének tartják), de legfőképpen az álmokon keresztül kifürkészhető számos hétköznapi jelentőséggel bíró dolog (például a jövő, a szerencse, egy esemény kimenetele).
Az álmok jelentését és hétköznapokra való hatását számtalan különböző hiedelem, babona övezte az európai kultúrákban is, és az álmoskönyvek még manapság is népszerű olvasmánynak számítanak. A furcsa éjszakai viselkedésekkel járó alvászavarokat (vagyis a paraszomniákat), valamint a rémálmokat transzcendens világok hatásának tulajdonították (incubus=éjjel, alvás közben ördög által való megszállottság), és nem nagyon tulajdonítottak nekik orvosi jelentőséget (szemben az inszomniával, amelyet a legrégebbi orvosi iratok is betegségként kezelnek).
A fordulat, vagyis az álom, az álmodás medikalizálása elsősorban Sigmund Freudhoz köthető: ő orvosi keretben értelmezte és egyben feje tetejére állította mindazt, amit az európai kultúrkör az álmodásról gondolt. Eszerint az álmok nem a világ megismerhetetlen területeit mutatják meg, hanem saját énünk tudattalan – és így direkt módon saját magunk számára megismerhetetlen – szeletét, és egyben kóros lelki folyamatainkat is megjelenítik.
De mit is gondol minderről a mai tudomány?
Mindenekelőtt fontos megjegyeznünk, hogy az alvás és azon belül is az álmodás a legnehezebben vizsgálható élettani működések közé tartozik, és nagyon sok tisztázatlan területe van, ráadásul a feltárt területeket is újra és újra át kell értelmezni a folyamatosan születő új kutatási eredmények fényében.
Az álmodásról jelenleg azt tudjuk, hogy döntően (de nem kizárólagosan) REM fázisban jelentkezik. A REM fázis sok szempontból eltér az alvás többi szakaszától: az izomrendszer és a tudatos jelenlét teljes kikapcsolása mellett (élő szervezetben a legalacsonyabb izomtónus REM fázisban mérhető), az agy és a vegetatív idegrendszer igen aktívan működik. A REM-nek és az álmodásnak számos pszichés funkciót tulajdonítanak, ezeket számos adat támasztja alá, azonban bizonyító erejű modellek nincsenek. Jelenlegi vélekedéseink szerint a REM jelentős (de nem egyedüli) szerepet játszik a memóriakonszolidációban, vagyis az információk tárolásában, strukturálásában, a fontos és nem fontos információk elválasztásában stb. Mindezek mellett feltételezhetően fontos szerepet játszik többek között a stresszel és általában a negatív érzelmekkel való megbirkózásban, a motivációban, a tanulásban. Nem véletlen tehát, hogy az álmok kapcsolatba hozhatók bizonyos lelki zavarokkal.
Az álmok és a rémálmok tünetként való értelmezése hosszú múltra tekint vissza. A rémálmok egy része egyértelműen kapcsolatba hozható a gyásszal, lelki traumákkal és a poszttraumás stressz zavarral (ezekben az esetekben poszttraumás rémálomnak nevezzük), a krónikus stresszel, depresszióval és negatív érzelmekkel. Egyes, még megerősítésre szoruló kutatások szerint a nyomasztó álmok, rémálmok gyakoriságának megnövekedése előre jelezheti egyes pszichés zavarok kialakulását. Saját vizsgálataink szerint például elképzelhető lehet, hogy az, ha a nyomasztó álmok gyakorisága a gyászfolyamat során egy idő után nem csökken, hanem nő, előre jelezheti valamilyen, a gyász kapcsán kialakuló mentális zavar kockázatát (pl. depresszió, szorongásos zavarok).
Nyomasztó álmok, rémálmok ugyanakkor gyakran megjelennek stressz, negatív érzelmek és lelki zavarok nélkül is – ezekben az esetekben a rémálom nem tünet, hanem maga a probléma, ilyenkor idiopátiás rémálmokról beszélünk.
Mi a teendő tehát, ha betegünk vagy ismerősünk gyakori rémálmokról panaszkodik, esetleg arról is beszámol, hogy ezek az álmok rendszeresen fel is ébresztik, emiatt fáradt, kialvatlan?
Első lépésként fontos, hogy tisztázzuk, valóban rémálomzavarról van-e szó. Vannak betegek, akik rémálomzavar miatt kérnek segítséget, és beszámolnak arról, hogy ordítva, zaklatottan ébrednek fel az éjszaka közepén (valójában inkább az alvás első felében), álomtartalomról azonban nem tudnak beszámolni. Ezt a paraszomniás jelenséget alvási rémület zavarnak hívjuk, és a rémálomtól nemcsak az álmodás hiánya, hanem az is elkülöníti, hogy a jelenség nem a REM fázisban jelentkezik.
A valódi – néha rendkívül grafikus tartalommal jellemezhető – rémálmok REM fázisban jelentkeznek, és bár jelentős klinikai szenvedést okoznak, nem mindig ébresztik fel a beteget. Ezekben az esetekben az első lépés a poszttraumás rémálmok kizárása – vagyis a beteget szűrni kell a depresszió és a poszttraumás stressz zavar tüneteire, illetve fel kell tárni, nem történt-e valamilyen súlyos pszichológiai stresszt vagy veszteséget jelentő esemény az elmúlt időszakban. Amennyiben feltárható háttértényező, a kezelést erre koncentrálva kell elkezdeni. Ugyanakkor nem kerülhető el az alvással való direkt foglalkozás, ami szigorú alváshigiénés rend kialakítását jelenti.
Amennyiben a (valódi) rémálmok pszichés háttérproblémák nélkül jelentkeznek, érdemes megkérdezni, nem szed-e a beteg valamilyen, a nyomasztó álmok gyakoriságát potenciálisan növelő gyógyszert (például antidepresszívumot vagy béta-blokkolót). Amennyiben ezt is kizártuk, valóban idiopátiás rémálmokról beszélhetünk, és elkezdhetjük ezek célzott kezelését. Ebben az esetben is szigorú cirkadián ritmus kiépítésére, rendszerességre, az alváshigiénés szabályok maximalizálására törekszünk, ez azonban sokszor kevés. Alkalmazhatunk relaxációt, de ennek elsődleges szerepe az anticipált szorongás (a beteg napról napra jobban fél az éjszakáktól) testi tüneteinek csökkentésében van. Igazán szellemes kezelési mód az álmok feletti kontroll megszerzése, ami első hallásra nagyon misztikusan hangzik, pedig nagyon egyszerű dologról van szó: a beteget arra tanítjuk, hogy képes legyen elalvás előtt elképzelni és eltervezni, hogy mit álmodjon. Arra kérjük, döntse el, mit szeretne aznap éjjel álmodni, és képzelje el ezt minél plasztikusabban, részletesebben. Amennyiben a betegek ezt rendszeresen megteszik, egy idő után fokozatosan egyre inkább uralmuk alá tudják hajtani álmaikat.
Hogyan működhet ez? – tehetjük fel a kérdést. A válasz egy, talán mindenki által tapasztalt jelenség segítségével adható meg: a lucid álmodással. A lucid álmodás azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy álmodunk és álmunkat irányítani tudjuk. Ez a legtöbb emberrel egyszer-egyszer véletlen eseményként történik meg, azonban a fenti módszerrel (az álmok előre eltervezésével és végiggondolásával) gyakorisága fokozható.
Mikor beszélünk REM-viselkedészavarról?
Az álmodáshoz és a REM fázishoz köthető súlyos betegség az úgynevezett REM-viselkedészavar. Ebben az esetben furcsa éjszakai viselkedések figyelhetők meg, amelyek első látásra talán az alvajáráshoz hasonlítanak. A különbségek azonban lényegesek: az alvajárás (szomnambulizmus) fiatal korban kezdődik, és inkább az alvás első felében (nonREM fázisban) észlelhető. Az alvajárás alatti cselekedetek általában csendesek, békések: az alvajáró pakolászik, beszél, mászkál, de ritkán tesz valami saját vagy mások számára veszélyeset. A REM-viselkedészavar ezzel szemben általában az idősebbek betegsége, a tünetek inkább az alvás második felében jelentkeznek (amikor a REM fázisok gyakorisága nő), és nagyon gyakran veszélyesek. A beteg csapkod, teljes erőből szaladgál, fokozott motoros aktivitást mutat (eközben súlyosan megsérülhet, például elesik vagy egy ütés következtében saját végtagját töri el). A lefektetési kísérletre erőszakosan reagál, hálótársára nézve veszélyt jelenthet.
A REM-viselkedészavar gondos kivizsgálást igényel, mert sok esetben valamilyen degeneratív idegrendszeri betegség (pl. Parkinson-kór) első, korai tünete lehet. Természetesen veszélyességük miatt a tüneteket is kezelni kell, részben a REM fázisokat korlátozó gyógyszerekkel, részben pedig a biztonságos alvási környezet megteremtésével.
Elmondanak-e valamit az álmok a testi betegségekről?
Egy 2004-es vizsgálatban kardiológiai betegek álmait elemezték, és azt találták, a betegek gyakran álmodnak halálról és elválásról. Ez önmagában érthető is lehet, hiszen az emberek gyakran álmodnak arról, ami foglalkoztatja őket – márpedig egy kardiológiai betegség a legtöbb embert elgondolkoztat. A meglepő a vizsgálatban azonban az volt, hogy az álmok gyakorisága korrelált az ejekciós frakció csökkenésével. Sokkal több szakirodalmi adat ezzel kapcsolatban azonban nincs – úgy tűnik tehát, hogy az álom és a testi betegségek kapcsolata egy újabb izgalmas, feltáratlan tudományterület lehet.
És mi a helyzet a freudi álomfejtéssel?
Kevés tudományos adattal rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy énünk milyen rejtett oldalairól árulkodnak álmaink, azt azonban elmondhatjuk, hogy az álmok szimbolikáját nagyon óvatosan kell kezelni, és nem szabad a betegre vonatkozóan messzemenő következtetéseket levonni. A pszichoterápia során inkább a beteg saját álmaihoz való viszonyával érdemes foglalkozni: mely álmok igazán ijesztőek a számára, melyekkel kapcsolatban érzi rosszul magát, mely álmok milyen élményeket és gondolatokat mozgatnak meg benne. A beteg saját álmára adott reakciója tehát sokkal fontosabb, mint maga az álomtartalom.