Kézből kézbe kellene adni a krónikus betegeket

A betegnek ma sokszor magának kell eligazodnia az alapellátás, a szakrendelések, a kórház, az otthoni gondozás és a szociális rendszer közötti útvesztőben, miközben nem mindig tudja, mikor, hová és miért kellene továbblépnie. A minapi VIII. Betegbiztonsági Világnapi Konferencia kerekasztalának résztvevői szerint ezért nem újabb különálló ellátási elemekre, hanem leginkább a már meglévők összekapcsolására lenne szükség.

A krónikus betegek közül ma sokan egyszerűen elkallódnak két ellátási pont között, miközben gyakran azt sem tudják pontosan, mikor esedékes a következő kontroll vagy szűrővizsgálat – hívta fel a figyelmet Füzesi Brigitta. A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének (CEOSZ) elnöke szerint a beteg szempontjából az a lényeg, hogy legyen számára egyértelműen követhető betegút a diagnózistól a gondozásig.

Nem orvosi feladat a betegútszervezés

Az alapellátás feladata, hogy megtalálja a kockázati csoportokat, és megakadályozza a már ismert betegek kiesését a gondozásból, ám ez nem orvosi feladat – jelentette ki Végvári Tamás, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) alapellátási igazgatója, aki szerint a betegút-menedzsmenti feladatok elvégzésére olyan koordinátorokra lenne szükség, akik figyelik az elmaradt vizsgálatokat, és jelzik, ha a gondozási folyamat valamilyen okból megszakad. Elmondta azt is, hogy az informatikai háttér ehhez részben már adott, és bár az EESZT-ben és más rendszerekben ma is sok információ keletkezik, ezekből azonban olyan automatikus jelzéseket kellene előállítani, amelyek felismerik a kockázatos réseket.

Az ellátási szinteken átívelő, működő protokollt és koordinációt emelte ki Ajzner Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház főigazgatója is. Mint mondta, önmagában nem elég meghatározni, hogy egy krónikus betegnek háromhavonta milyen vizsgálatra van szüksége, azt is tudni kell, ki veszi észre, ha a páciens nem jutott el oda, és ki intézkedik ezután. A kórházi elbocsátás után sem szakadhatna meg a folyamat, a pácienseknek úgy kellene továbblépniük, hogy a következő ellátó már tudja, mi a feladata az adott beteggel. Mindebben segíthet az informatika és a mesterséges intelligencia is – ha megfelelően alkalmazzák – tette hozzá a főigazgató.

A betegutak szervezésében a szakdolgozók és más segítő szakmák a jelenleginél jóval nagyobb szerepet kaphatnának, ezért az alapellátási centrumokba a gyógytornászok, dietetikusok, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek és szociális munkások tudását is érdemes bevonni – vélte Pap-Szekeres Anita, az Egészségügyi Minisztérium Ápolási és Szakdolgozói Főosztályának vezetője. A beteg sokszor azért akad el, mert nem tud időpontot foglalni, nem boldogul a digitális felületekkel, nincs, aki megszervezze a betegszállítást, vagy egyszerűen nem meri feltenni a kérdéseit az orvosnak. Ezeknek a problémáknak a jelentős részét nem orvosi munkával kellene megoldani.

Ellátási űr két szféra határán

A szociális intézményekben élő idősek, pszichiátriai gondozottak, fogyatékossággal élők és szenvedélybetegek ellátása leggyakrabban az egészségügy és a szociális szféra határán szakad meg. Erről már Schranez Erika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság referense beszélt, aki azt is elmondta, előfordul, hogy szakdolgozói kapacitáshiány miatt olyan ellátottak kerülnek sürgősségi osztályra, akik megfelelő szakápolási háttér mellett helyben is elláthatók lennének.

Élő, kétirányú kapcsolatot kell kialakítani a kórházi szociális munkások és a szociális intézmények dolgozói között, és nagyobb szerepet kell adni a szociális szakápolási központoknak is – szögezte le Schranez Erika. Ezek azoknak a betegeknek biztosíthatnának átmenetet, akik aktív kórházi ellátásra már nem szorulnak, de még nem térhetnek vissza biztonságosan otthonukba. Szerinte az is sokat javítana a helyzeten, ha a kórházi elbocsátás után a szociális rendszer automatikusan jelzést kaphatna arról, hogy az adott betegnek további támogatásra lehet szüksége.

Betegszervezetek és digitális kontroll a gondozás szolgálatában

Hasonlóan fontos eleme a biztonságos gondozásnak a beteg aktív bevonása. Füzesi Brigitta szerint a digitális rendszereket arra is lehetne használni, hogy a páciensek értesítést kapjanak az esedékes vizsgálatokról. A diabétesz példáján azt is kiemelte, hogy a feltöltött otthoni vércukoradat csak akkor válik valódi segítséggé, ha az orvos vagy a szakdolgozó vissza is jelez rá, és ebből a beteg tanulni tud.

A beteget már az ellátás elején partnerként kell kezelni, és meg kell kérdezni tőle, számára mit jelentene a jó ellátás – csatlakozott Nemes Balázs, az Egészségügyi Minőségellenőrzési Hatóság létrehozásának előkészítéséért és működésének megkezdéséért felelős miniszteri biztos, de hozzátette azt is, ugyanilyen fontos a visszacsatolás, hogy a beteg tudja, történt-e változás a jelzése nyomán. A minőségellenőrzési rendszerben mérhetővé kell tenni azt is, hogy a beteg valóban kézből kézbe” került-e, eljutott-e a zárójelentés a háziorvoshoz, megszervezték-e a következő vizsgálatot, és tudta-e a beteg, mikor és hová kell mennie.

Míg Ajzner Éva szerint már a kórházi ellátásnak is feladata lenne felkészíteni a beteget a további gondozásra, Schranez Erika azt hangsúlyozta, hogy az egészségügyi és a szociális szakembereknek egymás rendszerét is jobban meg kellene ismerniük. Ugyanígy vélte Pap-Szekeres Anita is, aki szerint mindehhez mindenekelőtt szemléletváltásra van szükség.

Magyarországon évtizedek óta működnek erős, aktív betegszervezetek, amelyek betegedukációt, sorstársi támogatást és gyakorlati segítséget nyújtanak tagjaiknak – mondta el a CEOSZ elnöke, aki szerint ezeknek nem az ellátórendszer mellett, hanem annak szerves részeként kellene működniük. Egy krónikus beteg két kontrollvizsgálata között gyakran hónapok telnek el, és ez idő alatt nagyrészt rajta múlik, hogyan menedzseli saját betegségét. Ehhez azonban edukáció, támogatás és elérhető közösség kell.

Nem érdemes várni a teljes rendszer átalakítására, kisebb, jól mérhető lépésekkel is el lehet indulni, majd ezek eredményeivel igazolni, hogy a változtatásoknak van értelme – fogalmazott Végvári Tamás. A biztonságos ellátás nem egyetlen jó döntésen múlik, hanem azon, hogy az információ, a felelősség és maga a beteg akadály nélkül tud-e haladni az egyes ellátási szintek között.