Kevesebb pénz jön, ez a minimum
Apám, láttál-e már teknősbékát? Egyszer láttam fiam, de az sem az volt – idézte a székely viccet a szakmai minimumfeltételek két évtizedes történetét illusztrálva Rácz Jenő egy kedden megtartott fővárosi egészségügyi konferencián.
A Veszprém megyei kórház főigazgatója már csak azért is jól emlékszik a történtekre, mivel elmondása szerint maga is részt vett abban az 1995-ben alakult munkacsoportban, amelynek feladata épp a minimumfeltételek rendszerének kimunkálása volt. Az akkori, eredeti tervek szerint 1996 elején megszületik a jogi szabályozás, amit az előírások intézményi teljesítése követett volna. A Bokros-csomag azonban „közbeszólt” az új rendszer indítására szánt forrás – a privatizációs többletbevétel egy része – elvonásával. Rácz szerint ezzel vette kezdetét a minimumfeltételek „kettős élete”, amelyet egyfajta hullámmozgás jellemez. Az alaprendeletet ugyanis mindig sikerül addig módosítani, amíg teljesen használhatatlanná válik, így eddig már kétszer – 2002-ben, s legutoljára 2013 decemberében – kellett átfogalmazni a követelményeket. Az viszont változatlan, hogy a rendszer követhetetlen, teljesíthetetlen, így számon sem kérhető, be nem tartása nem is jár következményekkel.
Kemény harcot kell vívnia annak, aki a szakmai minimumfeltételek áttekintésére vállalkozik. Az anyag ugyanis 552 oldal, összesen 2 kg és 21 dkg. Ráadásul az elérhető jogtárakban – CD jogtár, Complex, Magyarország.hu, Magyar Közlöny, Opten – öt különböző minimumfeltétel lelhető fel. Az ráadásul egyikből sem derül ki egyértelműen – említette példaként a főigazgató – , hogy az új minimumfeltételeket csak az új szolgáltatások esetében kell alkalmazni, vagy érvényes minden egészségügyi szolgáltatóra.
Mi történik akkor, ha egy osztályvezető főorvos elolvassa a legújabb rendeletet, s úgy dönt, hogy az ebben foglaltak teljesítését kéri az intézmény vezetésétől? Ez Veszprémben egyetlen kórházi osztály esetében 130 milliós invesztíciót feltételezne. Nincs is rá más válasz, mint a fenti vicc.
Nem sok jóval biztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának főtanácsadója sem a hallgatóságot, aki a 2014-2020 közötti Európai Uniós források felhasználási lehetőségeiről adott tájékoztatást. Újdonság például, hogy csak olyan mértékben lehet egészségügyre fejlesztési forrást nyerni, amilyen mértékben az Európai Unió 2020-as stratégiájában az egészségügy megjelenik. Rossz hír viszont, hogy ez nem jelenik meg benne. Innentől kezdve Balogh Tamás szerint meglehetősen determinált pályán mozog a magyar forrásszerzés, amelyet tovább nehezít, hogy az Európai Bizottság úgy gondolja, Magyarországon indokolatlan az egészségügy további fejlesztése. Többek között azért, mert a 2007-2013-as időszakban az összes tagállammal összehasonlítva hazánk fordította abszolút értékben a legtöbb fejlesztési forrást az ágazat fejlesztésére. Az Európai Bizottság pedig úgy véli, hogy ha sikerült e területen tett vállalásainkat teljesíteni, akkor azért nem jár Magyarországnak pénz az egészségügyre, ha pedig nem, akkor azért. Balogh szerint ez az önmaga farkába harapó kígyó esete, miközben nem találtunk olyan érveket, amelyekkel még a tervezés időszakában érdemi módon változtathattunk volna a fenti bizottsági hozzáálláson.
Ugyanakkor változik a forrásfelhasználás módja is, ami a jövőben kötöttebb lesz. Bár egy-egy nemzeti fejlesztési terv már korábban is úgy működött, mint egy a tagállam és az Európai Bizottság között létrejött kétoldalú nemzetközi szerződés, de ez most konkrét megfogalmazást is nyert. A tagállamok projektenként tervszerződéseket kötnek az unióval, partnerségi megállapodásokat, s ennek része a számonkérés is. Lényegében egy úgynevezett eredménykötelem épül be a tagállami forrásfelhasználásba, s ha ezt a tagállam nem képes teljesíteni – a számonkérés szakaszosan történik a hét éves tervidőszak alatt -, akkor a források felhasználása tekintetében szankciókat rónak ki.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az EU 11 tematikus célkitűzést határozott meg a tervidőszakra, s ebből háromra – K+F+I fejlesztések, kis- és középvállalkozások támogatása valamint az alacsony emissziójú gazdaságra való átállás – kell az uniós, elsősorban az infrastruktúra fejlesztését szolgáló források 80 százalékát fordítani. Vagyis, ha Magyarország kap egy meghatározott összeget, akkor ennek 80 százalékát a fenti célokra kell csoportosítania. Amennyiben innen szeretnénk az egészségügynek forrást szerezni, akkor be kell bizonyítani, hogy a fejlesztések például összhangban vannak a K+F+I célkitűzésekkel. Ha nem, akkor a források 80 százalékából eleve nem részesedik az ágazat.
