hirdetés

Módosították a minimumfeltételekről szóló rendeletet

Módosították az egyes egészségügyi ellátások új minimumfeltételeit tartalmazó rendeletet, s egyúttal meghosszabbították az azoknak való megfelelés határidejét is, derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb, kedden megjelent számából.

Az egészségügyi ellátás szakmai biztonságát célzó, az egyes szolgáltatások új minimumfeltételeit tartalmazó rendelet június elsején jelent meg. A jogszabály a feltételeknek való megfelelésre több hónapos határidőt hagyott. Az előírt kötelezettségek teljesítését a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók esetében november elsejéig, míg a járóbeteg-szakellátást és diagnosztikai szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatók esetében 2013. március elsejéig kellett volna ellenőriznie a működési engedélyt kiadó hatóságnak, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ).

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke augusztus végén, egy egészségügyi konferencián azt mondta: Magyarországon nincs olyan fekvőbeteg-ellátó intézmény, amelynek minden osztálya megfelelne az egészségügyi ellátások új minimumfeltételeinek. Így vagy az erről szóló szabályozást, vagy a határidőt kell módosítani, ameddig meg kell felelniük a minimumfeltételeknek.

Paller Judit országos tiszti főorvos múlt csütörtökön ezt megerősítve elmondta: az ÁNTSZ tapasztalatai is azt igazolták, hogy Magyarországon egyetlen kórház sem felel meg minden tekintetben az új minimumfeltételeknek, ezért úgy vélik, a hatósági ellenőrzések és az esetleges engedélyek megvonása előtt módosítani kellene a rendeletet.

Az országos tiszti főorvos kifejtette: egyértelművé vált, meg kell nyitni a jogszabályt, ezért az ÁNTSZ inkább közreműködik abban, hogy milyenek legyenek a tényleges minimumfeltételek. Az ÁNTSZ a szolgáltatás szakmai megfelelőségét és a betegbiztonságot kéri számon. Ha ez testet ölt a jogszabályban, akkor annak alapján ellenőriznek majd, hangsúlyozta Paller Judit.

A Magyar Közlönyben megjelent módosítás értelmében a minimumfeltételeknek való megfelelést a kórházak esetében 2013. március 31-ig, a járóbeteg-szakellátást és diagnosztikai szolgáltatást nyújtó szolgáltatók esetében  május 1-jéig ellenőrzi az ÁNTSZ.

Az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló miniszteri rendelet a járóbeteg-szakellátást és diagnosztikai szolgáltatást, valamint a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatókra vonatkozóan tartalmazza az egészségügyi ellátáshoz szükséges szakmai és tárgyi minimumfeltételeket.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...