2021. június. 15., kedd - Jolán, Vid.
hirdetés

 

Harcias pszichoanalitikusok

Franciaországban a múlt évben mutatták be online a „Le Mur” (A fal) című rövid dokumentumfilmet az autizmusról, és ez normális körülmények között nem keltett volna nagy figyelmet. A francia pszichoanalitikusok azonban olyannyira meg akarták akadályozni, hogy a film a közönség elé kerüljön, hogy ügy lett belőle, és reflektorfénybe helyezte azt, hogy miként kezelik Franciaországban a mentális problémákkal küszködő gyerekeket.

A dokumentumfilm, amely Sophie Robert első filmje, két autista fiú sorsát mutatja be: az egyik Guillaume, akit viselkedésterápiával, azaz az „amerikai” módszerrel kezeltek, a másik Julien, akit 6 éven át elmegyógyintézetben tartottak és pszichoanalízissel próbáltak segíteni rajta. Bár Guillaume-nak nagy erőfeszítéseket kell tennie, de jól teljesít az iskolában, míg Julien gyakorlatilag nem beszél, és ki van zárva a társadalombólírja a The New York Times.

Szeptember 8. óta, amikor a film először volt látható az interneten, a 44 éves Mme Robert a kritikák célpontjává vált: mind a filmjében megjelenő analitikusok, mind az egész ország pszichoanalitikus közössége össztüzet zúdított rá. Három analitikus, akik interjút adtak a filmben, beperelte Mme Robertet, azt állítva, hogy a rendezőnő hamis színben tüntette fel őket az 52 perces dokumentumfilmben, amelyet a mozik és tévék még nem vetítettek.

Január 26-án egy lille-i bíróság fogja eldönteni, hogy köteles-e Mme Robert eltávolítani a filmből az interjúkat, ha vetíttetni akarja a filmet. A felperesek ezen kívül még 300 ezer eurót is követelnek az őket ért károk fejében. A tárgyalás valószínűleg hiábavaló, hiszen a film – angol feliratokkal – jelen van az interneten, és a YouTube-on  több mint 16 ezren néztek meg eddig.

Mme Robert január 26-án – a tárgyalás napján – Philadelphiában akarja levetíteni a filmet egy autizmus konferencián. Ha megnyeri a pert, egy francia tévé, a Weo is hajlandó lesz vetíteni és egy svájci csatorna is, a Télévision Suisse Romande.

A film nem tesz úgy, mintha objektív lenne: egymás mellé helyezi a pszichoanalitikusokkal készített interjúkat és a pszichoanalízís tételeinek maró kritikáját. A bevezető szöveg arról szól, hogy Franciaországban az autizmust továbbra is makacsul egy trauma következményének tekintik, noha már rég bebizonyosodott, hogy neurológiai betegségről van szó.

Christian Charrière-Bournazel, a három felperes — Esthela Solano Suárez, Éric Laurent és Alexandre Stevens – ügyvédje a bírósági meghallgatáson azt mondta, hogy a filmet úgy vágták meg, hogy kliensei abszurdnak látsszanak. Szerinte, bár Mme Robert úgy írta le művét a felpereseknek, mint egy dokumentumfilmet, az valójában egy polemikus vállalkozás, amelynek célja, hogy nevetségessé tegye a pszichoanalízist az Egyesült Államokban oly népszerű viselkedésterápiákkal szemben.

„A film nem tisztességes, fanatikusan pszichoanalízis-ellenes. De nem hiszem, hogy a rendező szándékosan úgy manipulálta volna a filmet, hogy az analitikusok nevetségesnek látsszanak, inkább úgy vélem, hogy nagyon dogmatikus pszichoanalitikusokat választott, akik nevetségesnek tűntek” – így vélekedik Élisabeth Roudinesco professzor, aki a pszichoanalízis történetének francia kutatója a Párizs VII Egyetemen.

Roudinesco professzor szerint a francia pszichoanalitikus közösség meglehetősen megosztott az autizmust illetően, és „egyes fanatikusok szerint az autizmus oka a hideg anya. Mégsem lehet azonban egy egész tudományterületet támadni azért, mert néhány művelője botrányos kijelentéseket tesz. Még ha ki is derülne egy nap, hogy az autizmus genetikai eredetű, miért kellene elvetni azt a gondolatot, hogy a beszélgetős terápia segíthet a betegen?” – kérdezte.

Az, hogy az autizmus spektrum zavarban szenvedő gyermekeket a pszichoanalitikusok által alkalmazott „beszélgetős terápiával” kellene kezelni, sok néző számára elavult gondolatnak tűnik, mivel számos orvoskutató úgy véli, hogy a rendellenességért legalább részben fiziológiai okok a felelősek. AZ USA-ban az Országos Egészségügyi Intézetek (NIH) azt javasolja, hogy viselkedés- és egyéb terápiákkal kezeljék.

Mme Robert azt mondta, hogy a pszichoanalízisnek az az ága, amely Franciaországban a legelterjedtebb, különösen a Jacques Lacan nevével fémjelzett posztfreudiánus iskola adottnak veszi, hogy az autizmust és más mentális problémákat a gyermekek anyjukkal való kapcsolata okozza.

„Néha, ha a terhes vagy a frissen szült anya depressziós, a gyermeke autista lehet” – mondta az egyik jelenetben az egyik analitikus a kamerába. Egy másik azt magyarázta, hogy az autista gyermekek „rosszul vannak a nyelvtől – az autizmus egy módja annak, hogy megóvják magukat a nyelvtől”. Arra a kérdésre, hogy milyen előnyt várhat egy autista gyermek a pszichoanalízistől, egy harmadik analitikus így válaszolt: „Az örömöt, amit az ad, hogy érdekli egy szappanbuborék. Mást nem tudok mondani.”

Sok anya fél a szociális ellátástól” – mondta Mme Robert. „Ha visszautasítod, hogy pszichoanalízissel kezeljék a gyerekedet, azt mondják: 'Maga visszautasítja az ellátást', és ha úgy tetszik nekik, elmegyógyintézetbe vitethetik a gyereket."

Bármi is volt az oka, 2004-ben az Európai Tanács azt állapította meg, hogy Franciaország nem tett eleget az autista gyermekekkel szemben fennálló nevelési kötelezettségeinek. A Le Monde szerint Franciaországban az autista gyermekeknek csak egynegyed része jár iskolába, míg Nagy-Britanniában háromnegyedük. A kritikusok, mint Mme Robert is, azt állítják, hogy emellett még stigmatizálják is az „amerikai” betegségekben szenvedőket.

Egy másik példa erre a figyelemzavar-hiperaktivitás (ADHD), amit az USA-ban és sok más országban gyógyszerrel és viselkedésterápiával kezelnek, de Franciaországban – mondja néhány szülő és pszichológus – még azt is nehéz elérni, hogy megállapítsák a diagnózist. Egy anya arról számolt be például, hogy gyermeke 4 éves korában kért először segítséget, de 10 évbe telt, amíg egyáltalán megtudta, hogy létezik egy ADHD nevű betegség és van olyan gyógyszer, amivel kezelni lehet. Egyetlen napnyi gyógyszerszedés elképzelhetetlen mértékben javította a fia állapotát.

Mme Robert elmondta, hogy Guillaume-ot egy képcsere kommunikációs rendszer (PECS) nevű kezeléssel tanították meg beszélni, s ezt a terápiát az USA-ban dolgozták ki. „Ha azt mondod: amerikai, akkor az valami nagyon rossz dolog” – mondta.

Ugyanakkor vannak jelei a változásnak. A miniszterelnök nemrég jelentette be, hogy „2012 nagy ügye” az autizmus lesz. Emellett a pszichoanalízis dominanciája is csökken, bár elég lassan. Jelenleg a mentális egészség területén dolgozók 80 százalékától várják el, hogy tanulmányozza a pszichoanalízist, de ezt azzal kell összevetni, hogy a 80-as években 100 százalék volt ez az arány.




Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: The New York Times)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink