Egy autista kisfiú kálváriája
Több mint fél éve tart annak a tizenkét éves autista kisfiúnak a kálváriája, akinek ügye a gyermekéért minden követ megmozgató édesapa szerint öt perc alatt minden érintett számára megnyugtatóan rendeződhetne.
Bence Asperger-szindrómás, ami az autizmus spektrumzavarnak egy fajtája. Ez a betegség végigkíséri életét, és bár szülei szerencsésnek tartják magukat, hogy gyermekük önállóan ellátja magát, beszél (vannak autisták, akiknél ez nem magától értetődő), a bizonytalan, ismeretlen helyzetektől az átlagnál sokkal jobban fél. Szülei elbeszélése szerint beilleszkedése akár az óvodába, akár az iskolába három-négy hónapig tartott, ebben az időszakban édesapja minden nap ott ült a terem előtt, amíg fia bent volt, és szó szerint centiméterenként lehetett egyre jobban becsukni az ajtót, míg végül Bence beszokott az óvodába, majd később ugyanezzel a módszerrel az iskolába.
Mivel Bence után az iskola emelt állami támogatást kap, a fiúnak bizonyos időközönként meg kell jelennie a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság előtt, ahol kiállítják az igazolást, hogy az autizmus (amely egyébként nem gyógyítható, tehát végigkíséri az ebben szenvedők életét) továbbra is fennáll. A kisfiú eddig háromszor járt a szakértői bizottságnál.
"Képtelenek voltak akár egyszer is normálisan elvégezni a vizsgálatokat, az egyetlen hely a szakértői bizottság, ahol kizárólag kellemetlen tapasztalatokat szereztünk" – kezdett bele a felháborító és érthetetlen történetbe az édesapa.
"Első alkalommal, az akkor hatéves fiamat a bizottság egyik munkatársa két kézzel be akarta rángatni a szobába, és nem engedte, hogy én is bemenjek. Bence sírt, kiabált, zokogott, hogy engedjék el, de az a személy csak rángatta, és azt mondta neki, addig nem mehetsz haza, amíg egyedül meg nem vizsgáltalak. Persze utána mégis bementem én is, Bence papírjára pedig ráírták, hogy nem működött együtt a vizsgálat során. A Delej utcában a következő két hónap a történtek feldolgozásával telt el. Három évvel később a pszichológus elfelejtette, hogy azon a napon nem délutánra van beosztva. Közölték, hogy két óra múlva ér be, mert messze lakik. Itt legalább tudtuk, mi a helyzet, Bencével addig elmentünk enni valamit, és a játszótérre. De azért azt ne mondja senki, hogy ez normális!"
Bence az idén május harmadikán ismét ellátogatott édesapjával a fővárosi 1. számú szakértői bizottsághoz (korábban is itt jártak), ahol kiderült, másik nap kellett volna menniük, de nem ők hibáztak, a bizottság küldte ki rossz dátummal a behívót. Ez a helyzet még kezelhető volt, kis várakozás után elkezdődött a vizsgálat.
"Bence hamar végzett az első vizsgálattal, majd kint ültünk a váróban" – elevenítette fel az eseményeket az édesapa. "Az egyik ajtó mögül hangos nevetgélés hallatszott, a bent tartózkodók receptekkel szórakoztatták egymást, és arról beszélgettek, ki, milyen tömegközlekedési eszközzel jár be a munkahelyére. Fiam fél óra várakozás után végigfeküdt a székeken és elaludt. Mivel egy óra elteltével is csak a nevetgélést lehetett hallani, hazamentünk. Írtam egy levelet Puhala Ildikónak, a bizottság vezetőjének, aki két munkatársát kiküldte az iskolába, ahol Bence tanul, és ott fél óra alatt minden gond nélkül elvégezték a két vizsgálatot, illetve áthelyezett minket Ceglédre, azzal az indokkal, hogy mivel már nem Budapesten lakunk, nem tartozunk az általa vezetett intézethez.
Válaszában elnézést kért a rossz dátumra írt behívó miatt, amit én szóvá sem tettem, és tájékoztatott, hogy az ajtó mögött nem a pszichológusok, orvosok nevetgéltek, hanem a titkárnők.
