hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Gulyás: Az orvosi kamara egyetértett, ezért nincs miről tárgyalni

Nem túlzott elvárás egy háziorvostól, hogy havonta két ügyeletet elvállaljon – hangzott el a Kormányinfón, ahol a Magyar Orvosi Kamarával kapcsolatban is kérdezték a Miniszterelnökséget vezető minisztert.

Nem túlzott elvárás egy háziorvostól, hogy havonta két ügyeletet elvállaljon – fogalmazott újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón a szerdai kormányülésen áttekintett aktuális kérdésekről szóló beszámolóját követően. A politikust a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyékben kiküldött tisztifőorvosi határozatokról kérdezték. Válaszában kifejtette, hogy a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, ugyanakkor megjegyezte, hogy bár nem ismeri a vonatkozó szabályozást, nem tartja valószínűnek, hogy első alkalommal is ötmillió forintos közigazgatási bírságot lehet kiszabni az érintettekre, vagy meg lehet vonni a működési engedélyüket.

Senkit semmivel nem fenyegetünk – hangsúlyozta a politikus, reagálva a MOK azon kijelentésére, hogy fenyegetőnek ítélik a kormányhivatalok fellépését, felvetve egyúttal azt is, hogy fennáll a veszélye annak, hogy még tovább csappan az egyébként is csekély számú háziorvosi létszám. – Csupán a törvény betartásáról van szó – jelentette ki újfent.

Az ügyeleti ellátás mindenütt folyamatos és jó színvonalon működik – jelentette ki a kabinetminiszter, aki szerint nem az a kérdés, hogy a többség vagy kisebbség írja-e alá a szerződését, hanem az, hogy elegendő háziorvos legyen az ügyelet biztonságos ellátásához.

Annak ellenére nincs értelme az orvoskamarával való egyeztetések újraélesztésének, a konfliktust okozó kérdések tisztázására a miniszter álláspontja szerint, hogy a kamara azt javasolta a háziorvosoknak, hogy pertársaságokba tömörülve lépjenek fel a járási hivatalok határozatával szemben. A testület egyetértett az ügyeleti ellátás átszervezésével, ezért nincs miről tárgyalni – jelentette ki a politikus.

Az általunk elfogadott törvény tette lehetővé az orvosi kamarához való önkéntes csatlakozást, ezért a kormány tiszteletben tartja annak a több mint 22 ezer orvosnak a döntését, aki nyilatkozott arról, hogy belép a köztestületbe – ekként reflektált Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy milyen tanulságai vannak a kormány számára, hogy ilyen nagy számban lépnek be a MOK-ba.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács feladata az új etikai szabályok kidolgozása, erről az orvosi kamarával is konzultálnia kell a törvény értelmében – reflektált a miniszter a kamarai törvény módosítása kapcsán ígért végrehajtási rendeletek hiányát firtató felvetésre, hiszen a folyamatban lévő etikai eljárások lefolytatására is csak ezek ismeretében lesz lehetőség. Gyulyás Gergely jelezte, arról nincs információja, hogy folyamatban van-e már az egyeztetés az ETT és a MOK között, de a végrehajtási rendeletek csak azután jelennek meg, ha az új etikai szabályok elkészültek.

Kérdésre elmondta azt is, továbbra is fenntartja azt a kijelentését, hogy a Magyar Orvosi Kamara nyomást gyakorolt az orvosokra, és ezzel veszélyeztetette a betegek alapjogát az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés tekintetében.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink