hirdetés

Mindhárom vármegyében jól működik az új alapellátási ügyelet

Az első időszak tapasztalatai és a betegektől érkező visszajelzések alapján jól működik az új ügyeleti rendszer abban a három vármegyében, amelyben már bevezették, közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Győrfi Pál emlékeztetett: a betegellátás javításáért a kormány új ügyeleti rendszert vezet be, amely az év során fokozatosan lép életbe az egyes vármegyékben. A másfél éves tesztidőszak után idén februárban Hajdú-Biharban, majd március 1-től Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is élesedett az új ügyeleti rendszer.

Az eddigi tapasztalatok alapján az ellátás mindenhol gördülékeny volt, a visszajelzések alapján az ügyelet által nyújtott betegellátással az ellátottak elégedettek voltak. Március első két hetében a három vármegyében az ügyeletesek 5579 betegnek nyújtottak segítséget, míg 33 telephelyen háziorvosi ügyeleti időszakban – hétköznap 16 óra és 22 óra között és hétvégén 8 és 14 óra között  3525 beteget láttak el, ami naponta és telephelyenként átlagosan csaknem nyolc betegellátást jelentett.

Hétköznap éjszaka  22 óra és 8 óra között  a sürgősségi ügyeletek 566 ellátást végeztek, ez 16 telephelyre lebontva átlagosan napi több mint három beteg ellátása. Hétvégén 14 óra és 8 óra között a sürgősségi ügyeletek 1488 ellátást végeztek, ami 16 telephelyre bontva átlagosan több mint egy beteget jelentett óránként  ismertette a szóvivő.

Az elmúlt két hétben a 1830-as ügyeleti számra a három vármegyében több mint 7100 telefonhívás érkezett, ami azt bizonyítja, hogy a betegek széles köréhez eljutott az egységes ügyeleti telefonszámról szóló tájékoztatás  emelte ki Győrfi Pál.

A tapasztalatok továbbra is egyértelműen alátámasztják  tette hozzá , hogy a hétköznap 16 és 22 óra, valamint hétvégén 8 és 14 óra közötti időszakokban jelentkező betegek enyhébb panaszokkal, háziorvosi ellátást igénylő problémákkal fordulnak az ügyelethez, így ellátásukra a háziorvosok lennének a legalkalmasabbak, miközben az őket helyettesítő szakemberekre, orvosokra, illetve mentőtisztekre a betegellátás más területén volna szükségük a rászorulóknak.

A szóvivő azt írta, bíznak benne, hogy "az eddig távol maradt háziorvosok is be fognak kapcsolódni az ellátásba annak érdekében, hogy az ügyeleti rendszer a jövőben is zavartalanul működhessen és minden beteg a számára legmegfelelőbb ügyeleti ellátásban részesüljön".

A cél továbbra is az, hogy az év végére Budapest kivételével az egész országban egységes, a betegeknek az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működjön  tudatta Győrfi Pál.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...