hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Emelkedik a sürgősségi ellátás finanszírozása (Bővítve!)

Duplájára emelkedik a sürgősségi ellátás finanszírozása, jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Mészáros János közölte: március 1-től az eddigi fix díjak a duplájára emelkednek azoknál az intézményeknél, ahol sürgősségi betegellátó osztályok működnek.

A helyettes államtitkár a részletekről elmondta, az I-es progresszivitással (legalacsonyabb ellátási szint) működő sbo-k a korábbi 5,6 millió forint helyett 11,3 milliót, a II-es ellátási szinten működő sbo-k az eddigi 11,7 millió helyett 23,5 millió forintot, a legmagasabb ellátási szintet képviselő sürgősségi betegellátó osztályok pedig 31 millió forintot könyvelhetnek el márciustól havonta fix díjként.

Megjegyezte, az emelés a sürgősségi ellátás preferált voltát támasztja alá, és az intézkedés egybecseng a korábban már megjelölt ágazati szakmapolitikai célokkal. Ezen kívül a speciális sürgősségi centrumok korábbi 2,6 millió forintos fix díja is a duplájára emelkedik, és ugyancsak kétszeresére emelkedik a traumatológiai és gyermek fül-orr-gégészeti osztályok finanszírozása is ellátási szintenként, ismertette a helyettes államtitkár. Mészáros János bejelentette azt is, hogy a fent említett emeléseken kívül a sebészeti profilú osztályokra vonatkozóan is bevezetik a fix díjat, ami ezen osztályok ellátási szintjét is figyelembe véve 2 millió, 8 millió és 10 millió forintot jelent az osztálynak.

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a trópusi betegségek kezelésével, illetve az AIDS-betegek kezelésével foglalkozó osztályok a jövőben szintén fix díjban részesülnek, ami 5-5 millió forintot jelent ezeknek az osztályoknak havonta.

Mészáros János kérdés kapcsán közölte, az említett osztályok a megemelt fix díjat a teljesítménytől és a betegforgalmi adatoktól függetlenül megkapják, ugyanakkor elszámolási kötelezettségük van a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (volt OEP) felé, amelynek joga van a fix díj elköltését ellenőrizni. Mint mondta, a kórházvezetőkre van bízva, hogy a fix díjban részesülő osztályok mire költik az emelt finanszírozást, így akár ezt a pénzt fordíthatják béremelésre, bérjellegű kifizetésre, vagy eszközbeszerzésre is. A cél, hogy a sürgősségi osztályokon folyó munka biztonságát, hatékonyságát növeljék.

A fix díjak kifizetésére nem érvényes a teljesítmény-elszámolásra vonatkozó kéthavi "csúszás", a fix díjak a tárgy hónapban jelennek meg a kórházi számlákon.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink