"Bocsánat, hogy a csapos közbeszól"

Az elsődlegesen érintett segítségkérők, mint nézők, valamint mi, mint ellátók meg csak így, kényszerűen kívülről mondhatjuk el a véleményünket, közli a szerző, majd megjegyzi: drámai az orvoshiány a sürgősségi osztályokon, vagy 600 helyett kevesebb mint 140 meg felelő szakképesítéssel rendelkező orvos dolgozik a kórházak sürgősségi osztályain, vagy a bíróság sem veszi figyelembe a helyzetet és a betegek biztonsága sem veszélyeztethető, vagy több száz oxiológus szakorvos hiányzik, és végül ezekhez kapcsolódóan: érdemi beavatkozást vár a MOK ...– ilyen és ehhez hasonló címekkel, tabloidokkal propagálja a MOK leg újabb darabját a bulvár média. (...)

A darab helyszíne a Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO), egy olyan felület, ahol minden heveny probléma kapcsán jelentkezhetnek betegek és amin keresztül a kórházba kerülés, indokolt esetben és célzottan megtörténik. (...)

Tényszerű, a hazai ellátási rendszer átstrukturálása, a szemlélet, mint irányt adó elv megjelenítése a mai napig nem történt meg. A sporódikusan és gyakorta ötletszerűen, öncélúan néha csak nevükben kialakított, funkciójukban kényszerűen izolált SBO-któl egy teljes ellátói rendszer szemléletváltása nem várható el. Ebben az eklektikus környezetben az SBO-kat a szerző, előző darabjaiban, felesleges, rendszeridegen színhelyként, szitokszóként használta. Ezért is keltett bizonytalanságot a csaposok körében, amikor egy prekoncepció mentén a szerző nem túl tudományos módszerrel, saját igazát alátámasztandó „irodalmazásba” kezdett. Az irodalmazásból a vendéglői alkalmazottak csapos alosztályát kizárta, annak felajánlott együttműködését elutasította .

Nem kívánom a szerzőt minősíteni. (...) A darab története, műfajának megfelelően természetesen hordoz valóságalapokat, érdekessége, hogy egy társadalmilag igen szenzitív környezetbe, a sürgősségi ellátás, azon belül is a kórházi sürgősségi ellátás kontextusába helyezi a szerző. A történet általános és a sajnálatosan az egész hazai egészségügyet évtizedek óta jellemző mennyiségi és minőségi humánerőforrás krízisből merít. Természetesen igaz ez a sürgősségi ellátásra is, nem csupán orvosi szinten és nemcsak kórházban, hanem a mentés és az alapellátási ügyeletek területén is. A felvetett kérdésre az aktuális felelős főrendező, hívjuk szakállamtitkárnak, rutinosan azt válaszolta, asszisztensei neki ezt nem jelentették, ő erről a problémáról nem tud, tehát ez a probléma nincs is. Az állítás nemcsak kommunikáció és kompetencia relációjában hibás, hanem valótlan is, illetve a szakmai képviseletek számára üzenetértékű.

Az elmúlt bő évtizedben minden sürgősségi ellátással kapcsolatos szakértői anyag, felmérés, tervezet, program vezető helyen foglalkozott ezzel a problémával, funkció, képzés, struktúra szintjén. Az aktuális főrendező, már kinevezésekor is kapott egy ilyen opust a vendéglői alkalmazottak csapos alosztályától (a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaságtól). Tehát a probléma valós és sok tabloid húzható le róla, igény, aktuális érdek és elvárás szerint – a képzés problémáitól, a differenciált szerepkörök hiányától, a társadalmi - és anyagi megbecsülés hiányán keresztül a migrációig. Melyik szerzőnek mikor és milyen céllal van kedve ezzel foglalkozni, hiszen a kérdés bármikor leporolható, beavatkozás hiányában problémaként meg egyre mélyülő . (...) Tény az is, a szerzőnek nem lenne könnyű dolga – a hazai egészségügyben nincsenek valós és korrekt adatok, nincsenek átlátható indikátorok és a meglévők sem publikusak. Így aztán valós szociológiai adatok nélkül nehéz is komolyabb műfajban foglalkozni meghatározó kérdésekkel. Hogy esetünkben is pontosan érthető legyen, nincs naprakész szakorvosi lista Magyarországon, nem tudjuk ki él még közülünk, ki dolgozik itthon, ki külföldön, és aki itthon dolgozik, az valójában hány helyen is dolgozik egyszerre.

Ez azt jelenti, hogy a szerzőnk most is csak dobálódzik számokkal, mély, szakmai elemzés látszatát keltve. Egy violens szervezet képviseletében, az orvosi etikai kódex fő védőjeként csúsztatásokkal, a jogszerűség határát súrolva, megosztó és megfélemlítő módszerrel próbáltak adathoz jutni, közvetlen érintettektől, egyes szolgáltatóként. Belülről úgy tűnik, nem sok sikerrel, eredménnyel, adattal zárulhatott, de ez nem zavarta a mű megjelentetését. (...)

Adott egy elavult, a XXI.század elvárásainak megfelelni nem tudó, heterogén, eklektikus, sok izolált és sok párhuzamos elemből álló és csak pazarlóan működtethető, de így is elégtelen egészségügyi ellátó rendszer. (...) A probléma meg közös mélyen tisztelt publikum , elsődlegesen társadalmi szintű, csak ezen belül a miénk is, ellátóké. Ma Magyarországon a társadalom egészségügyi szükséglete nem prioritás. Megosztott, átpolitizált társadalmunk – benne az egészségügy minden képviselője – rossz érdekgazda . A sürgősségi ellátás szemlélete, ott ahol használják, megfogalmazott és képviselt társadalmi érdek. Interfész jellegéből, funkciójából adódóan a felületén megmutatkozó problémákat elemzik és a globális ellátó rendszer javítására használják. Így jelent meg pár éve egy új, a színházi életet újabb paradigmaváltásra kényszerítő darab, szervezeti szemlélet, mozgalom , a „Reduce ED Utilization”, szabad fordításban „Csökkentsd az SBO használatát”. Csaposként nap, mint nap megélve az általunk képviselt szemlélet és a kényszer feltéte lrendszer okozta veszélyeztető helyzetet (nem vészhelyzetet, mert az miénk) és következményes időszakos veszélyeztetést csak remélem, egyszer lesz újra olyan magyar író, költő, műfordító, aki képes lesz magyarrá fordítani Shakespeare-t és lesz olyan főrendező is, aki megrendezi és bemutatja ezt a darabot! (...), írja Berényi Tamás.

A teljes írás