Egyetért-e a kötelező kamarai tagság megszüntetésével?
Nem szeretnék deviáns lenni!
Mércéje lesz a kamarának, hogy a kötelező tagság megszüntetése után hányan tartják fenn tagságukat. A legnagyobb gondnak azt érzem, hogy a MOK eltávolodott a mindennapoktól, az orvostársadalom nem látja át, valójában mivel is foglalkozik. Biztos vagyok benne, hogy emiatt sokan megszüntetik majd a tagságukat, de szerepe lesz/lehet ebben az utóbbi időszakban jelentősen megnövelt tagdíjnak is.
Fontosnak tartom, hogy az aktuálpolitikai szerepvállalás helyett a kamara inkább szakmai kérdésekre koncentráljon. Egy érdekvédelmi funkciókat is ellátó testület ugyan nem függetlenítheti magát a körülötte történtektől, ám felette kellene, hogy álljon a politikai érdekeknek és lobbicsoportoknak. Ahogyan a vakbélgyulladás, s annak gyógyítása is független a politikától, egy szakmai szervezetnek is annak kell maradnia, s az aktuális kormányzat hovatartozásától függetlenül, következetesen ki kell állnia a betegek és az orvosok érdekeiért. Nem véletlenül említettem elsőként a betegeket: nekik sem szakszervezetük, sem kamarájuk nincs. A közelmúltban készítettem számvetést: jelenlegi pácienseim tizennyolc különféle vallási felekezetnek a tagjai, s éppúgy vannak köztük szélsőjobboldaliak, mint szélsőbalosok. Pszichiáterként nem köteleződhetem el egyik párt mellett sem, ha azt szeretném, hogy a betegeim megbízzanak bennem, s csak a szakembert lássák bennem. Ezt várom a kamarától is. A magam részéről egyébként valószínűleg akkor is fenntartom a tagságomat, ha erre már nem kötelez törvény. Kivéve, ha ezernél kevesebben maradnánk: nemcsak negatív, pozitív irányban sem szeretnék deviáns lenni.
Dr. Temesváry Beáta,
szegedi kórház pszichiátriai osztályvezető főorvos
Erősítsük meg a kamarát!
Miért maradok egészen biztosan tagja a kamarának? Miért ne maradnék? Látom ugyan, hogy számos területen javítani kellene a működést, hiszen név szerint fel tudnék sorolni fiatal és idős kollégákat, akikkel szemben kemény kritikai észrevételeim és fenntartásaim vannak, ám ez nem indok arra, hogy felszámoljuk ezt a hivatásrendi, céhszerű testületet. A MOK-nál ma nincs jobb alternatíva, ezért kellene kiállni mellette, s lassú felszámolása helyett inkább a felmerülő visszásságokon javítani. A legjobb akarattal sem tudok semmiféle előremutató, jó szándékot felfedezni a kötelező kamarai tagság eltörlését felvető javaslatban. Lehet, hogy sok kolléga örül a tagdíj esetleges megspórolásának, ám ez nagyon rövid távú gondolkodás. A kamara gyengítésének egyetlen hozadéka az orvosok, a betegek, végső soron pedig a választók számára, hogy a hatalom csökkenti az ellenállás, a kritika szervezett megfogalmazásának és érvényre juttatásának esélyét és lehetőségét.
Javaslatom: erősítsük meg a kamarát! Magam hajlandó volnék akár kétszer ennyi tagdíjat is fizetni, ha látnám, hogy az érdekeimért politikától és intézményektől függetlenített meghatalmazott harcol.
A gyógyszercégek készítményeik megyei szintű népszerűsítésére is alkalmaznak egy-egy embert, adnak neki autót, telefont, jó fizetést, hogy képviselje a térségben az adott márka érdekeit. Az egyes megyékben külön-külön dolgozó orvosok ezreinek érdekvédelme nem ér meg annyit, hogy Csongrádban, Békésben, Baranyában legyen egy-egy emberünk, aki főállásban értünk lobbizik?
Nincs szüksége a kamarára annak, akit a hatalom tart el. Meggyőződésem, hogy nekünk, többieknek szükségünk van rá.
Dr. Haraszti Gábor,
szegedi bőrgyógyász főorvos
Diktatorikus retorzió
A kötelező tagság eltörlésével a kamara megszűnik, mint köztestület, egy lesz az országban működő több ezernyi egyesület között. Jogvesztetté válik, s immáron nem lesz méltó a kamara elnevezésre sem. A lépés a kormány diktatorikus politikai retorziója. A kötelező tagság eltörlésével nem lesz jobb helyzetük az orvosoknak, nem lesz hatékonyabb vagy eredményesebb a jogszabályok előkészítettsége. Egyszerűen kiiktatnak egy politikai szerepet is felvállaló köztestületet, amely zavarja a kormányzatot. Ezzel intézményes lehetőséget teremtenek az egyébként is érdekkonfliktusoktól fertőzött szakmák szembeállítására. Az egészségügyi ágazatot a káosz felé taszítják, amely nyomán olyan helyzet alakulhat ki, amelyben az eddiginél is szabadabban garázdálkodhatnak. Az egészségügyi irányítás következetlen és nem nyújt alternatívákat, a bizonytalanság fenntartását szolgálja. A következetlenségre jó példa a szakdolgozói kamara létrehozása: néhány évvel ezelőtt a szocialista és szabad demokrata politikusok azért küzdöttek, hogy létrejöjjön a szakdolgozói kamara, mert akkor ez volt a politikai érdekük. Most ugyanezek az emberek kardoskodnak az orvosi kamara felbomlasztása mellett.
Ki fogja gyakorolni a szakmai és az etikai felügyeletet? Ki tartja majd a kapcsolatot a nemzetközi, az Európai Unió tagországaiban működő partnerszervezetekkel, ki fogalmazza meg a magyarországi deklarációkat? Hol lesz hiteles nyilvántartás az orvosokról? Központosítás lesz, közvetlen politikai, kézi irányítás. Vannak ugyan jól működő rétegszervezetek – mint a FAKOOSZ –, ám ezek összessége sem helyettesítheti az egységes, valamennyi orvos érdekeit képviselő és védő, erős orvosi kamarát.
Dr. Gógl Árpád
Volt miniszter és MOK-elnök
Hatás – ellenhatás
Nem hiszem el, hogy a kormányzat ennyire fél az orvosi kamarától. Valószínűnek tartom, hogy a kötelező kamarai tagság megszüntetése ellenkező hatást vált ki: az orvosok csak azért is tagok maradnak majd, ezáltal a MOK jelenlegi vezetői felmagasztosulnak, forradalmár pozíciót kölcsönöz számukra a politikai vezetés.
Kevés barátom ül a jelenlegi országos elnökségben, ám a Magyar Orvosi Kamara intézménye és köztestületi mivolta nem azonos a MOK 2006-ban pozícióban lévő vezetőségével. A MOK-ot érő kritika – amely szerint vezetői nem a politikamentes színtiszta szakmaiságot képviselik – talán nem alaptalan. Ennek ellenére nem szétverni, hanem megerősíteni kellene a kamarát, a jelenleginél jóval több jogosítvánnyal felruházni, hogy az érdekérvényesítésnek ne legyen feltétele az éppen pozícióban lévő vezetők politikai irányultsága, szimpátiája vagy antipátiája.
Több – elsősorban a jog területén működő, a politikában nagyobb érdekérvényesítő erővel bíró – szakma képviselői számára kötelező a kamarai tagság. Kötelező a szerződéseket ellenjegyző ügyvédeknek, kötelező a halottak utáni hagyatéki eljárást lefolytató közjegyzőknek. Az emberi életet megmentő orvosi hivatást űzőket milyen megfontolás alapján menthetnék fel a kamarai tagság alól?
Egyes politikusok szerint az orvosnak nem kell értenie a közgazdaságtanhoz, a menedzsmenthez, az egészségpolitikához. Viszont a betegeket sem a közgazdász, sem a menedzser, sem az egészségpolitikus nem fogja meggyógyítani. Magyarországon az intézmények a felszerelésekért, műszerekért, gyógyszerekért és más készítményekért európai árakat fizetnek, az ágazatban foglalkoztatottak viszont a nyugat-európai árszínvonal tizedéért dolgoznak. Amikor ennyire olcsó a munkaerő, s ennyire drágák a termékek, a kormányzat miért még mindig a munkaerőn akar spórolni?
Prof. Dr. Kupcsulik Péter,
a MOK korábbi elnöke
Köztestületi tag maradok
A kötelező tagság megszüntetése mindenképpen visszalépést jelent az orvosok érdekképviseletében. A Magyar Orvosi Kamara eddig sem tudta elég hatékonyan érvényesíteni elképzelését, a várható taglétszám csökkenése pedig az orvostársadalom egészére nézve negatív következményekkel járhat. A szervezetnek feltehetően nemcsak az érdekérvényesítő képessége romlik, hanem a tagdíjbefizetések nyomán a költségvetése is megcsappan majd. Ebből következik, hogy a jelenleginél kevesebb megjelenési lehetőséget és segítséget nyújthat az orvosok számára. A vizitdíj jó példa arra, hogy a kormány legtöbbször az adott ágazat munkavállalóinak, szakértőinek véleménye ellenére alkot szabályokat, és a köztestület jogainak megnyirbálása következtében a jövőben ez még inkább így lesz. Úgy vélem, a kamara vezetői sokszor magukra maradtak, nem állt mögöttük az orvostársadalom. Tény, hogy a kamara egyes testületeinek munkáját jogosan kritizálták az elmúlt időkben, mégis fontos lenne, hogy a köztestület a tárgyalások során egységes véleményt képviseljen a kormánnyal szemben. A kötelező tagság megszüntetése ellenére is biztos kamarai tag maradok. Úgy gondolom, hogy a MOK helyi szinten mindig megadta azt a segítséget az orvosoknak, amely nélkül nem boldogulhattak volna az önkormányzatokkal, munkáltatókkal való tárgyalások vagy a felmerülő konfliktusok esetén, amikor jogi végzettség híján védtelenül álltak szemben a települések polgármestereivel, jegyzőivel, adott esetben ügyvédjeivel.
DR. Vághy Richárd
mórahalmi háziorvos
Nem tudok dönteni
Nem tartom helytelen elképzelésnek az önkéntes kamarai tagság megszüntetését, mégis harmincnyolc évnyi tapasztalat ellenére sem tudom eldönteni, hogy maradjak-e kamarai tag. A MOK a tagoknak nyújtott szolgáltatások erősítésével érhetné el azt, hogy ne csappanjon meg végérvényesen támogatóinak a száma. Ha a kamara nem lép, a kötelező tagság eltörlésével a MOK a súlyukat vesztett szakszervezeteknek a sorsára juthat. A kamara az utóbbi időszakban a szakszervezeteknél hatékonyabban képviselte érdekeinket, csupán azt kifogásolom, hogy az állásfoglalások hangoztatása mellett nagyobb erővel kellene fellépnie a kitűzött célok gyakorlati megvalósulásáért is. Állítom, hogy a MOK az utóbbi években sok gondot láthatóvá tett az országos közvélemény előtt is, ám a legtöbb esetben nem történt érdemi előrelépés. Jó példa erre az ügyeleti díj kérdése: számos alkalommal kiszámolták már, hogy mennyi pénz járna az ügyeletet kényszerűségből ellátó orvosoknak, ám ez mindig pusztán elméleti fejtegetés maradt. El kell ismerni, hogy a pereskedést vállaló kollégák kaptak segítséget a kamarától, azonban az egyéni perek a nagy többség számára nem hoznak változást, mert a tapasztalat szerint egy-egy számunkra kedvező ítéletet más esetekben nem fogadnak el precedensként. Mindezek mellett úgy látom: bármilyen szervezeti formában működik is majd, a kamarának nem szabad lemondania az aktív érdekvédelemről. Tudom, nehéz fellépni az aktuális kormány orvosokat sújtó törekvései ellen. Ha a kamara képviselői túl diplomatikusak, akkor a tagság vádolja őket puhánysággal. Ha radikálisan lépnek fel, a kormányzó pártok nem állnak szóba velük arra hivatkozva, hogy nem a szakma, hanem az ellenzék érdekeit képviselik.
Dr. Annau Károly,
Karancsalja háziorvosa
Bizonytalan jövő
Úgy vélem, semmilyen pozitív hozadéka nem lesz a tagságra vonatkozó változásoknak. A kamara ma kontrollszervezete az orvosoknak, a döntéshozóknak pedig számos hasznos információval szolgál, mivel tagszervezetei révén az ágazat valamennyi szegmenséből hiteles tájékoztatást kap, amelyeket közvetíteni tud a politikusoknak. A miniszter óriási hibát követ el, amikor megszünteti ezt a lehetőséget. Ha én lennék az egészségügyi tárca vezetője, nem a MOK felszámolását, hanem annak megerősítését támogatnám, hiszen az orvosi kamaránál hitelesebb, a mindennapokat közelebbről és részletesebben ismerő szerv nincs ma az egészségügyben. Nem egyedül a most regnáló egészségügyi vezetés igyekszik mellőzni a kamarát, számos példa tanúskodik arról, hogy a korábbi szakvezetés – pártállástól függetlenül – sem partnernek, hanem ellenlábasnak tekintette az orvosi érdekvédelmi szervezetet. Ennek oka, hogy a kamara minden esetben a valósággal szembesítette az egészségügyi kormányzatot, ám ez a kép sokszor kellemetlen, kínos volt a vezetők számára. A kormányzat bármilyen reformelképzelés megvalósításában jobban számíthatna az orvosok szimpátiájára, ha a kamarát valódi tanácsadó testületként, s nem legyőzendő ellenfélként kezelné.
Amint megszűnik a kötelező tagság, sokan el fogják hagyni a MOK szervezeteit. Nemcsak a szervezetből kilépő orvosok, hanem valamennyi egészségügyi dolgozó kárát látja majd a kamara meggyengítésének. Közvetlenül a saját bőrükön azok érzik majd meg, akik lakóhelyükön olyan konfliktusba kerülnek, amelyben számítanának egy erős kamara segítségére, és a mellettük való kiállására.
Prof. dr. Kaán Miklós,
a MOK korábbi alelnöke, ügyvezető elnöke
Együtt maradás vagy modernkori rabszolgaság
„Az Országgyűlés – hazánk hagyományait és az európai fejlett demokráciák gyakorlatát követve – elismeri az orvosi hivatás gyakorlóinak jogát a szakmai önkormányzathoz. A szakmai önkormányzat lehetővé teszi, hogy az orvostársadalom közvetlenül és a maga által választott testületei, tisztségviselői útján demokratikusan a törvények és a közérdekkel összhangban képviselje szakmai, etikai, gazdasági és szociális érdekeit, társadalmi súlyának, szellemi tőkéjének megfelelő mértékben hozzájáruljon az egészségpolitika alakításához, a lakosság egészségügyi ellátásának javításához.”
„A törvény, összhangban a MOK köztestületi funkcióival, minden orvos tekintetében érvényesítendő etikai normaalkotás jogkörével, a kötelező kamarai tagság elvét fogalmazza meg minden orvosi diplomához kötött tevékenységet folytatni kívánó személy vonatkozásában.”
„A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megalakítása összhangban áll azzal a jogalkotói és jogelméleti megfontolással, hogy szakmai kamarák alakítása során elsősorban azok a többnyire bizalmi elemeket, hangsúlyos etikai tartalmat hordozó hivatások és foglalkozások vehetők tekintetbe, melyek sajátos természetüknél fogva önszabályozást és önigazgatást igényelnek, és amelyek esetében az önigazgatás – a döntéshozók szakmai ismereteire is tekintettel – hatékonyabb, mint az állami irányítás.”
A fenti idézetek az egészségügy területét érintő szakmai kamarák létrehozását elrendelő törvényekből származnak. Vajon változott-e bármi is abból, ami annak idején a jogalkotókat kötelező tagságú köztestületek megalkotására indította? A válasz nyilvánvalóan nem!
A szakdolgozói kamarát sok éves huzavona után éppen a jelenlegivel jogfolytonosnak mondható előző kormány neves képviselőinek kitartó munkássága nyomán indította útjára. Tehát finoman szólva picit kilóg a lóláb.
Az utóbbi évek egyre mélyülő egészségügyi válsága törvényszerűen magával hozta az érdekképviseleti tevékenység megerősödését. Ez pedig a hatalomnak sohasem tetszik. A 2006-ra kialakult állapot (munkaerő- és javadalmazási helyzet az ágazatban, kifejezett liberalizációs törekvések az intézménystruktúrát és a gyógyszerellátást illetően, az ismétlődő ígérgetés folytán hiteltelenné vált tárgyalások) a kormányzat számára kifejezetten kényelmetlenné tette kamaráink fellépését. Nyilvánvalóvá vált, hogy igaz ügyekért, minden vádaskodás dacára politikamentesen, szakszerűen és hitelesen, jogilag jól körülbástyázottan dolgozunk, nem maradt más hátra, mint hozzáfogni szervezeteink kimódolt felszámolásához. Kicsinyes politikai bosszúállás áldozatai lehetünk. Lehetünk, mondom, mivel még mindig látok esélyt arra, hogy az érintettek belátják, jobb a konstruktív egységes szakmai képviselet, még ha vitatkozni is kell vele, mint a szétverése nyomán óhatatlanul kialakuló anarchia.
A tagságnak megfontoltan át kell gondolnia helyzetét. Pillanatnyilag a kamarák utolsó védbástyaként állnak szemben a mindent elsöpörni és felfalni kívánó neoliberális irányzattal, amelynek semmi dolga az emberrel. Ezért tehát kettős érdek fűzi az együtt maradáshoz, egyrészt az esküjére alapozva, melyből éppen az ember mint a humánum megtestesítőjének védelme fakad, másrészt jól felfogott érdeke, hisz a köztestület szétzilálása folytán kiszolgáltatottsága a végtelenségig nőve a modernkori rabszolgasághoz vezet.
Dr. Éger István,
a Magyar Orvosi Kamara elnöke
