A légzésrehabilitáció haszna
Melyek azok a tényezők, amelyek COPD-s betegek esetében elősegítik a pulmonális rehabilitációs program teljesítését, illetve előrejelzik annak sikerességét? – tették fel a kérdést a BMJ Open Respiratory Research című szaklapban megjelent tanulmány szerzői (Afroditi Boutou és munkatársai: An evaluation of factors associated with completion and benefit from pulmonary rehabilitation in COPD).
A COPD standard kezelési eszközei közé tartozó pulmonális rehabilitáció (PR; légzésrehabilitáció) multidimenziós, nem-farmakológiai beavatkozás, ami bizonyítottan csökkenti a nehézlégzést, a szorongást és a depressziót, továbbá növeli a betegek teljesítőképességét és életminőségét. Mindazonáltal, a betegek jelentős része (50-75%) hagyja abba a PR-programokban való részvételt, még azok befejeződése előtt, és némelyik beteg esetében a PR hatására nem jön létre szignifikáns javulás még abban az esetben sem, ha az illető teljesíti a programot. Mindezek miatt fontos lenne azonosítani azokat a betegeket, akik esetében nagyobb támogatásra van szükség ahhoz, hogy befejezzék a légzésrehabilitációs programot, illetve szignifikáns javulást érjenek el annak segítségével.
A vizsgálat
Az angol kutatók 787 olyan beteg adatát használták fel, akik 2012 márciusa és 2013 márciusa között megjelentek a kutatásban részt vevő nyolc londoni, 8-12 hetes ambuláns PR-programot nyújtó tüdőgyógyászati központ rendelésén. A multidiszciplináris PR-programok a fizikai tréningen kívül betegedukációt is tartalmaztak, ami a gyógyszerhasználattal, a diétával és a megküzdési stratégiákkal foglalkozott. A betegek különböző adatait a program kezdetekor és végén egyaránt rögzítették (légzésfunkciós paraméterek, diszpnoe, fizikai teljesítőképesség, szorongás és depresszió, életminőség), a különböző paraméterekben jelentkező javulás klinikailag releváns minimális értékét szakirodalmi adatok alapján állapították meg (ez pl. a hatperces járásteszt/6MWT esetében legalább 30 m-es javulást, a COPD Assessment Test/CAT esetén legalább 2 pontos csökkenést jelent).
A 787 beteg 42%-a GOLD II. stádiumú COPD-ben, 32,4%-a III-as stádiumú, 18,8%-a IV-es, 6,8%-a I-es stádiumú COPD-ben szenvedett, és összességében 57,1%-uk fejezte be a PR-programot.
A kutatók egyetlen olyan faktort találtak, ami előre tudta jelezni, hogy egy beteg befejezi-e a légzésrehabilitációs programot: minél magasabb volt a program kezdetekor a beteg CAT-pontszáma, annál kisebb volt a valószínűsége, hogy a beteg végig részt vegyen a programban (OR=0.925; 95% CI 0.879 - 0.974; p=0.003). Legnagyobb eséllyel azok a betegek csinálták végig a légzésrehabilitációt, akiknek a legkevésbé volt súlyos a COPD-jük, akik a legkevésbé szorongtak és legkevésbé szenvedtek depressziótól, továbbá akik esetében legkevésbé volt súlyos a diszpnoé, és akik életminősége a legjobb volt.
A PR-program révén szignifikánsan javult a résztvevők fizikai teljesítőképessége, életminősége, továbbá szignifikánsan csökkent nehézlégzésük, szorongásuk és depressziójuk. Az eredmények szerint a leginkább a legsúlyosabb betegségben szenvedők profitáltak a légzésrehabilitációból, és a szorongás, valamint a depresszió is azon betegek esetén csökkent a leginkább, akik ebből a szempontból a legrosszabb pontszámokat kapták a vizsgálat indulásakor. Mint a tanulmány írói megjegyzik: a PR részben viselkedés- és kognitív terápia, ez magyarázza sikerét a szorongás és a depresszió leküzdésében.
A klinikailag szignifikáns javulás egyetlen független prediktora a program indulásakor fennálló rossz fizikai teljesítőképesség volt, ennek okát a tanulmány szerzői abban látják, hogy a kutatásban részt vevő nyolc ambulancián különböző mérőeszközökkel határozták meg a kimeneteleket. Ez utóbbi azonban azokra a való életbeli különbségekre utal, ami a különböző kezelőhelyek között ténylegesen fennáll.
Mindezekből következőleg a tanulmány felhívja a figyelmet arra a paradoxonra, hogy akik a legtöbbet nyernének a PR-program révén, azok hagyják azt abba a legnagyobb valószínűséggel. A vizsgálat nem gyűjtötte szisztematikusan a program abbahagyásának okait, de egy korábbi, kis esetszámú vizsgálat szerint a betegek leginkább a következő tényezőkre hivatkoznak: rossz fizikai állapot, az ambulanciára jutás nehézségei, a szociális támogatás hiánya, az ambulancia nem megfelelő nyitva tartási ideje, családi problémák, munkahelyi nehézségek, illetve bizonytalanság a program hasznában. A kutatók hangsúlyozzák, hogy fontos lenne további kutatásokkal alaposan feltárni a légzésrehabilitációs programok elvégzésének útjában álló akadályokat.
Összefoglalás
A vizsgálat eredményei szerint a legrosszabb egészségi állapotban lévők szorulnak a legtöbb támogatásra, hogy részt tudjanak venni a légzésrehabilitációs programokban, és hogy ne hagyják azokat abba idő előtt, azonban a programok az ő számukra biztosítják a legnagyobb javulást. A lehetséges támogató stratégiák között szóba jön a laikusok által nyújtott segítség, így pl. a betegek közlekedésben való segítése is. Az egészségügyi szakembereknek pedig fel kellene tárniuk azokat az okokat, amik akadályozzák a betegeket a légzésrehabilitációban való részvételben, biztosítani kellene a betegeket a légzésrehabilitáció hasznáról és bátorítani kellene őket a folyamatos részvételre.
