A gyulladásos bélbetegségek környezeti kockázati tényezői
Jóllehet a gyulladásos bélbetegségek (IBD) etiológiája az elmúlt évtizedek során intenzív kutatás tárgya volt, a betegséget kiváltó okok még mindig nem ismertek pontosan. Jelenlegi tudásunk szerint összetett folyamatról van szó, az IBD kialakulásához egyrészt genetikai zavar, másrészt a normál bélflórát befolyásoló, nem meg felelő immunválaszt triggerelő környezeti tényezők hatásának interakciója vezet. A genetika szerepét igazolandó számos hajlamosító gént azonosítottak már, a genetikai prediszpozíció mindazonáltal nem lehet egyedül felelős a betegség kialakulásáért. A teljes penetrancia hiánya és az IBD incidenciájának - általában az iparosodás mértékével párhuzamosan történő - gyors emelkedése bizonyos régiókban további tényezők szerepére utal, melyek közül a leggyakrabban emlegetetteket foglaljuk össze alább röviden
A higiénia elmélet szerint az immunológiai kórképek egyre gyakoribbá válásának hátterében a gyermekkori patogén-expozíció hiánya áll. Környezetünk egyre nagyobb tisztasága következtében csökken az enterális kórokozókkal szembeni expozíció a korai gyermekkorban, melynek nyomán fokozódik az új antigénekre adott nem megfelelő immunválasz iránti hajlam a későbbi élet során. A korai expozíciót helyettesítő markerként tanulmányozták ebben a vonatkozásban a H.pylori fertőzést, melynek jelenléte egy meta-analízis szerint negatív összefüggést mutat mind a colitis ulcerosa (CU), mind a Crohn-betegség (CD) kialakulásának kockázatával. Ugyancsak a korai expozíció szerepét tükrözheti az a megfigyelés, miszerint a CD-ben szenvedők általában kisebb családban, kevesebb testvérrel élnek, ill. minél alacsonyabb helyet foglal el valaki a születési rangsorban, annál nagyobb nála a CD és a CU kockázata.
A legkövetkezetesebben igazolt, ismert környezeti rizikótényező a dohányzás, melynek tekintetében paradox kapcsolat figyelhető meg: míg az aktív dohányosokban egy meta-analízis tanulsága szerint kisebb valószínűséggel alakul ki CU, mint a soha nem dohányzott vagy a dohányzásról már leszokott személyeknél, a CD kockázata viszont magasabb a dohányzók körében, az IBD legmagasabb incidenciáival éppen azokban az országokban találkozhatunk, ahol a dohányzók aránya a legalacsonyabbak között van.
Másik ismert rizikófaktor az oralis fogamzásgátlók hosszabb idejű alkalmazása, ami növeli a CU és CD kockázatát, ez a hatás azonban reverzibilis és feltehetően az ösztrogén immunserkentő és thrombogén hatásain alapul. Az appendectomia negatív összefüggésben áll a CU kialakulásának valószínűségével, különösen 10 éves kor előtt végzett műtét esetén, míg a CD-vel való kapcsolata kevésbé egyértelmű.
A diéta tekintetében inkonzisztensek az eredmények, a különböző zsírok, szénhidrát és rostok fogyasztásával kapcsolatban változó eredmények születtek, ami a hatások komplexitására utal. A szoptatás feltehetően multifaktoriális mechanizmus révén csökkenti az IBD kialakulásának kockázatát, bár néhány vizsgálatban nem sikerült protektív hatást kimutatni. Egy meta-analízisben ugyanakkor a szoptatás szignifikáns rizikótényezőnek bizonyult a gyermekkori CD szempontjából.
Az antibiotikumokkal való gyermekkori találkozás interferál az enteralis tolerancia fejlődésével, ami IBD kialakulásához vezethet, a CD és antibiotikum-használat közötti pozitív összefüggést több vizsgálat is alátámasztja. A nem-szteroid gyulladásgátlók alkalmazása mind CU-val, mind CD-vel pozitív asszociációt mutat, mely e gyógyszerek különböző, nyálkahártya-károsító és immunmoduláns hatásaival hozható összefüggésbe.
Az IBD okaként ezen kívül számos mikroorganizmus is szóba került, ilyen pl. a Mycobacterium avium paratuberculosis (MAP), melyet a CD-ben szenvedők jelentős hányadában kimutattak, ám nem következetesen. Egy másik potenciális kontributor a kanyaróvírus, ami a mesenterialis endotheliumban fennmaradva a CD-nek megfelelő krónikus granulomatosus vasculitis kialakulásához vezethet. Mindazonáltal hasonlóan a MAP-hoz, sem a kanyaróvírust CD-betegekben azonosító, sem az élő, attenuált kanyaróoltással való összefüggést értékelő vizsgálatok nem adtak következetes eredményeket.
A bélférgeknek fontos immunregulációs szerepet tulajdonítanak, jelenlétük többnyire fordítottan arányos az IBD prevalenciájával, sőt, a féreg-terápiát nyílt klinikai vizsgálatokban potenciálisan előnyösnek találták CU-ban és CD-ben egyaránt. Több elmélet is szól arról, hogy a káros és hasznos baktériumok egyensúlyának megbomlása (dysbiosis) vezetne IBD-hez, amit alátámasztani látszik az a tény, hogy akut gasztroenteritist követően fokozódik az IBD kialakulásának kockázata. Az egyes patogénekkel kapcsolatban szerzett ismeretek azonban inkonzisztensek.
Végül, de nem utolsósorban az IBD krónikus, relapszáló-remittáló jellege miatt felmerült a pszichés stressz lehetséges szerepe is, melynek hatására megváltozik az immunrendszer működése - a megfigyelések azonban e tekintetben is változók, hol pozitív, hol semmilyen asszociáció nem mutatkozott.
Az IBD világszerte egyre növekvő incidenciájának hátterében számos környezeti tényező szerepét tanulmányozták már, a gyulladásos bélbetegségek patogenezisére azonban a sok éves kutatás ellenére egyelőre még nincs teljes magyarázat. A betegség kialakulásában meghatározó környezeti faktorok szerepének pontos megértéséhez ezért további vizsgálatok szükségesek.
