hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

A Covid-19-ben szenvedő daganatos betegek többségének a többi fertőzötthöz hasonló az immunválasza

A Covid-19-ben szenvedő daganatos betegek többségének a szervezete ugyanannyi antitestet termel, mint a nem rákbeteg fertőzötteké, ám ez a képességük daganatos betegségük típusától és az általuk kapott kezeléstől függ, derítették ki a New York-i Albert Einstein Orvostudományi Egyetem és a Montefiorei Egészségügyi Rendszer kutatói.

A Nature Cancer című tudományos folyóiratban hétfőn megjelent tanulmányukban bemutatott eredményeik elvezethetnek a rákbetegek jobb kezeléséhez, akiknek esetében nagyobb a kockázata a fertőzésben és szövődményeiben való elhalálozásnak, továbbá azt is jelzi, hogy a rákbetegek szervezete jó reagálhat a Covid-19 elleni oltásokra, olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

"Eredményeinek bizonyosságot szolgáltatnak arra, hogy a legtöbb daganatos beteg szervezete képes ugyanolyan antitestválaszt adni a koronavírusra, mint az általános lakosság", idézte az egyetem közleménye Astha Thakkar hematológus onkológust, a tanulmány vezető szerzőjét. Thakkar hozzátette, hogy tanulmányuk szerint a rákbetegek valószínűleg ugyanolyan védettséget élveznek az újrafertőződéstől, mint a betegségben nem szenvedők és valószínűleg ugyanolyan jól reagálnak az oltásokra.

Vizsgálatukba 261 daganatos beteget vontak be, akiknek 77 százalékát diagnosztizálták szolid rosszindulatú daganattal, 23 százaléknak hematológiai (vér) rosszindulatú rákja volt. A szerokonverzió (az antitestek megjelenése a vérben) átlagos aránya 92 százalékos volt náluk. A vérrákos betegek esetében azonban ez az arány csak 81,7 százalék volt, ami jóval alacsonyabb, mint a szolid rosszindulatú dagantos betegeknél, akiknél 94,5 százalék volt.

"A vérrákos betegek általános kezeléséről köztudott, hogy elnyomja az immunrendszert, ami megmagyarázhatja az alacsonyabb antitest arányt szervezetükben és a fokozott kockázatot a Covid-19 súlyosságára", mondta Halmos Balázs, a New York-i Egyetem professzora, a montefiorei multidiszciplináris mellkasi onkológiai program igazgatója.

"Különleges figyelmet kell fordítani a vérrákos betegekre és biztosítani, hogy ezeket a betegeket is a kellő kezelésben részesítsük", tette hozzá Sanjay Goel, az egyetem onkológus professzora, a tanulmány társszerzője.

*

Nagy-Britannia több neves onkológiai centrumának bevonásával daganatos betegek körében végzett – egyelőre preprint – klinikai vizsgálati eredményeket publikáltak a Pfizer-BioNTech BNT162b2 oltóanyagról: a publikáció különösen fontos megállapításokat tartalmaz a vakcina 1. és 2. dózisának hatékonyságáról, közölte a klinikaionkologia.hu.

A tanulmány az alábbi linken érhető el:
Interim results of the safety and immune-efficacy of 1 versus 2 doses of COVID-19 vaccine BNT162b2 for cancer patients in the context of the UK vaccine priority guidelines

 

Forrás: 123rf
Forrás: 123rf

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés