hirdetés
hirdetés
2018. február. 24., szombat - Mátyás.
hirdetés

Fogorvosi kamarát alapítanának

Önálló szakmai kamarát szeretnének az alapellátó fogorvosok, a tagdíjemelési terve ugyanis náluk is „kiverte" a biztosítékot – tudta meg a Népszava.

hirdetés

Társaik nevében Kárász Anikó és Karászi Zsolt András nyílt levelet írt Éger Istvánnak, a Magyar Orvosi Kamara elnökének. Ebben azt sérelmezték: a kamara elhanyagolta az érdekeik védelmét, ezért semmiképpen nem indokolt, hogy az érdekvédelemre hivatkozva az állítólagos többletjövedelem egy részének visszacsorgatását várja tőlük.

Számításaik szerint mára mintegy 28 milliárd forint hiányzik a területi ellátók büdzséjéből, ezért hónapok óta kérik a kormánytól: emelje a körzetekre, a kezelésekre jutó támogatást. A most rendelkezésükre álló havi átlagosan 800 ezer forintból nem gazdálkodható ki a praxisok működtetése, de az állam által biztosított térítésmentes ellátások anyagköltsége sem.

A levélírók szerint felháborító, hogy a szeptemberi háromnapos munkalassító akciójukkal elért eredményeket Éger István a kamara hivatalos lapjában a vezetőség és saját érdemeiként tüntette fel, ez számukra is, de az akcióban részt vállalók számára is sértő és elfogadhatatlan.

Éger István szinte postafordultával válaszolt. Megismételte: szerinte abban, hogy a fogorvosok még idén kapnak egyszeri 3 millió forintot, szerény része volt a demonstrációjuknak. Hozzátette: „Ez akkor is így van, ha a megszámlálhatatlan mennyiségű háttértárgyalás és alkudozás minden részlete nem hozható nyilvánosságra.”

Kárász Anikó fogorvos, a levél egyik írója a Népszavának azt mondta, úgy gondolják, hogy éppen a gyenge érdekképviselet miatt megfontolandó egy önálló fogorvosi kamara létrehozása. Erről már – jegyezte meg – el is kezdtek beszélgetni belső fórumaikon.

(forrás: Népszava)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink