A SOFMEDICA Csoport 2024-ben ünnepli 30 éves fennállását, ez idő alatt több mint 55 millió eurót fektetett be innovatív technológiákba és egészségügyi infrastruktúrába.
Az elmúlt évtizedben soha nem látott ütemben ismertük meg az egyes hematológiai daganatféleségek, különösképpen a B-sejtes lymphomák genetikai térképét. Az elkövetkező évtized legnagyobb kihívása lesz a valóban személyre szabott terápiás stratégia kidolgozása, amelynek során a genetikai ismereteinket és a terápiás lehetőségeket integrálva elérhetjük, hogy minden beteg a saját tumorprofiljának megfelelő gyógyszert kaphassa.
Az immunonkológiai terápia, jelesül az immunellenőrzőpont-útvonalak, még pontosabban a citotoxikus T-lymphocyta-asszociált protein-4 (CTLA-4) és a programozott sejthalál-1 (PD-1) terápiás gátlása paradigmaváltást eredményezett a szolid tumorok terápiájában. A lymphomák különböző típusai immunológiai érzékenységük alapján ugyancsak célcsoportjai lehetnek az említett kezelési formának, amit az előzetes vizsgálati eredmények bizonyítanak is.
Időpont foglalási díj bevezetését javasolták és a nyugdíjas szakdolgozók továbbfoglalkoztatásának engedélymentesítését kérték Takács Pétertől a XXVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencián, az egészségügyi államtitkár az első felvetés vizsgálatát, a második gyors rendezését ígérte.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?