hirdetés
2018. október. 17., szerda - Hedvig.
hirdetés

Watson és a rákkezelés

Az IBM próbálja hangsúlyozni, hogy az adatok szerint jó úton halad a Watsonnal a rákkezelésben, de erről nincs elérhető az adat, és a kórházak sem éppen ezt mondják, közli a hwsw.hu.

hirdetés

2015-től kezdődően összesen 15 milliárd dollárt fektetett az IBM a Watsonbanba (köztük a jelentős összegű felvásárlások miatt), ezen belül is főleg az egészségügyre fogadott, például hogy képes legyen a rendszer segítségével a rákot diagnosztizálni és személyre szabott kezelési javaslatokat nyújtani. A próbálkozás még mindig nem járt egyértelmű sikerrel, hiába képes a Watson elolvasni a teljes rákkal kapcsolatos szakirodalmat, és megtalálni az adatokban a mintázatokat, de nagyon kis hatást tud gyakorolni a betegek állapotára a The Wall Street Journal által megkérdezett doktorok és az áttekintett dokumentumok szerint.

Az IBM eredetileg azt ígérte, hogy a Watson nagy segítséget fog nyújtani a doktoroknak a rákkezelésben, mivel folyamatosan szinten tudja tartani az orvosi ismereteket. A vállalat szerint az adatok megerősítik, hogy a megoldás jó úton halad, bár ezeket az eredményeket még nem publikálták. Egyelőre nincs olyan tanulmány, amely bizonyítaná, hogy a Watson képes volt javítani akár egy beteg állapotán is. Az eszközt használó orvosi központok szerint a Watson a rákkezelésben nem elég pontos, és így nincs elég hozzáadott értéke a használatához. Más egészségügyi ágazatokban egyébként a mesterséges intelligencia képes például a röntgenfelvételek vagy a biopszia digitális képeinek elemzésével segíteni a radiológusokat és a patológusokat.

A probléma gyökere az orvosok szerint valószínűleg az, hogy a Watson nem rendelkezik elég adattal a ritka vagy kiújuló daganatos betegségekről. A rendszernek ugyanis a kezelések ajánlásához ismerni kell, hogy a betegnél milyen eljárás működött a múltban, beleértve a kórtörténetet és a kezelések kimenetelének részleteit. Ezek az információk viszont gyakran különböző formátumban vannak meg és más-más cég birtokában, ráadásul nem mindig eléggé teljesek vagy következetesek. Ehhez hozzáadódik még az orvosok szerint, hogy a kezelések gyorsabban fejlődnek mint ahogy a gépi tanuló algoritmust a fejlesztők be tudják tanítani, de igazából a doktoroknak is még sokat kell tanulni például a rákról. Mindenesetre már sok partner és tanácsadó csalódott az IBM forradalminak beharangozott újítása miatt, és mivel nem sikerült beváltani a hozzá fűzött ígéreteket, ezért elhagyták a projektet a szakértők közül.

A Watson rákkezeléshez kapcsolódó termékeit eddig nagyjából 84 ezer páciensen próbálta ki 230 intézet, bár az ezekből befolyó bevétel nem ismert. A Watson Health portfólión belül a legnagyobb mesterséges intelligencia alapú termék a Watson for Oncology, amelyet az IBM 200 és ezer dollár között kínál betegenként (!). Ehhez pedig még hozzájönnek bizonyos esetekben a tanácsadói díjak, tudta meg a The Wall Street Journal John Kelly-től, az IBM Research kognitív megoldások ágazatának igazgatójától.

A másik fő termék a rákkutatásban a Watson for Genomics, amely többek közt a betegek genom adatait párosítja a rákos gyógyszerekkel és gyógyszerkísérletekkel. Ezzel kapcsolatban viszont a legtöbb megkérdezett rákkutató központ azt mondta, hogy a rendszer a pilot projektekben nem mutatott elég pontos eredményt, vagy olyan információkat írt, amit az orvos már addig is tudott

A teljes cikk

 

(forrás: HWSW)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!