hirdetés
2018. július. 22., vasárnap - Magdolna.
hirdetés

Őssejtekkel javították a sztrókban sérült agyat

A páciensek csontvelejéből nyert őssejtek alkalmazása ígéretes eredményekkel kecsegtet az agyi érkatasztrófa esetén, az Imperial College London kutatói által alkalmazott kezelés jelentősen csökkentette a károsodás mértékét és javította a betegek életminőségét.

hirdetés

A kutatásról a Stem Cells Translational Medicine című szaklapban jelent meg tanulmány.

Mint az Imperial College London honlapján, valamint a Daily Telegraph online kiadásában olvasható, Nagy-Britanniában évente 152 ezer beteget sújt a stroke, és a páciensek 58 százalékánál maradandó károsodás alakul ki.

"A jelenlegi egyetlen hatékony terápia a vérrögoldás, amelyet a tünetek kialakulásától számított 4,5 órán belül el kell végezni. Az eljárást mindössze a betegek 10 százalékánál lehet alkalmazni, és a beavatkozás csupán a páciensek harmadánál eredményes. Sürgős szükség van új és hatékony kezelési módszerekre" - hangsúlyozta Paul Bentley, a tanulmány egyikvezető szerzője.

A korábbi állatkísérletek során már bebizonyosodott, hogy a CD34+ őssejtek alkalmazása jelentősen javítja a gyógyulás esélyét. Ezek az őssejtek a vérképzés minden sejtjének kialakítására képesek, valamint részt vesznek a véredények belső felszínét borító, úgynevezett endotel sejtek termelésében.

Az 5 páciens bevonásával elvégzett vizsgálatok során a betegek csontvelejéből nyert CD34+ őssejteket alkalmazták. A súlyos szélütést elszenvedő, 40 és 70 év közötti betegeken a 7. napon alkalmazták az őssejtterápiát, szemben a korábbi vizsgálatokkal, amikor a pácienseket az agyi érkatasztrófa után fél évvel vagy még később kezelték. A csontvelőmintákból kinyert CD34+ őssejteket a nyaki verőereken keresztül juttatták az agyba, a beavatkozást követő hat hónap során mind az öt betegnek javult az állapota, közülük három képessé vált az önálló életvitelre. A feltételezések szerint az őssejtek vélhetően nem maguk alakultak át neuronokká, hanem az általuk termelt vegyületek segítették elő az új agysejtek és erek képződését a stroke miatt károsodott agyterületen.

"Első ízben juttattunk be csontvelőből nyert őssejteket közvetlenül a károsodott agyterületre. Kutatócsoportunk jelenleg olyan új orvosi képalkotó eljárásokat keres, amelyekkel követhetjük, hogy a befecskendezés után milyen hatásokat fejtenek ki az őssejtek" - vázolta a terveket Paul Bentley.

Soma Banerjee, a tanulmány másik vezető szerzője a vizsgálatok kapcsán rámutat, hogy az eljárás biztonságosnak bizonyult, s a betegség korai szakaszában alkalmazható, amikor a legtöbb eredmény várható a beavatkozástól. A biztató eredmények ellenére azonban még túl korai határozott következtetéseket levonni. Egy szélesebb körben elvégzett vizsgálathoz mindenekelőtt meg kell határozni az optimális dózisokat, valamint azt, hogy a szélütés után mennyi idővel a legcélszerűbb elvégezni a beavatkozást

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 7,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés